Ötszáz éves a leghíresebb freskó

Bár alkotóerejét megfeszítve dolgozott, kétszer is meg kellett szakítania a munkát. Jellemző az anyagi feltételekre, hogy az Úr palástjának hagyományos kék színét ultramarinnal lehetett volna előállítani, de ez a színezőanyag nagyon drága volt, a pápa pedig igen szűkmarkú. Így választotta a művész az egyedi lilás színt. Ez a döntés dicsérheti Michelangelo előrelátását is, ugyanis az ultramarin a beázások hatására elveszíti ragyogó kék színét, és zöldre változik. A freskó épségét pedig legjobban a beázások veszélyeztették.


A freskó nagy része éppen ötszáz évvel ezelőtt, 1512. október végére készült el. (Az Utolsó ítéletet 1536–1541 között festette meg a mester.) Az ember teremtését, a Paradicsomból való kiűzetés jelenetét és a Biblia többi epizódját ábrázoló freskókat elsőként II. Gyula pápa és tizenhét bíboros vehette szemügyre. Beengedték a kíváncsi rómaiakat is, annyit, ahányan csak befértek a kápolnába.

A jeles évforduló alkalmából október 31-én nyílt meg az olasz fővárosban az a kiállítás, amelyen a kápolna megfestésére készülő Michelangelo előzetes vázlatai szerepelnek. A tizenhat alkotás a firenzei Casa Buonarroti múzeumból érkezett. További tizenhárom rajz azt mutatja be, miként látták a kortárs művészek az akkor elkészült kápolna mennyezetét. A tárlatot az olasz parlament képviselőházában rendezték meg.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .