Mozaik

„Fel­ug­rik, és ro­han a töl­tés­hez. Fris­sen túrt ür­ge­lyu­kat fe­de­zett fel, de már­is ta­lál má­si­kat is, har­ma­di­kat is. Iz­ga­tot­tan ma­gya­ráz­za a kí­ván­csi­an mö­göt­te kö­ze­le­dő ba­rát­já­nak: – Az ür­ge a gát leg­ve­sze­del­me­sebb el­len­sé­ge! Át­lyug­gat­ja a föl­det, fel­la­zít­ja, az­tán ha jön a víz, me­he­tünk a temp­lom­ba imád­koz­ni. Sza­lad is a szerszámosbódéjához, vö­dör­rel, la­pát­tal tér visz­­sza. – Se­gít­he­tek? – kér­di a mi­nisz­ter, de már fog­ja is az egyik vöd­röt, meg­me­rí­ti a Du­ná­ban, lo­hol vis­­sza ve­le az egyik ür­ge­lyuk­hoz. És együtt ön­te­nek ür­gét. Dá­ni­el ön­ti a vi­zet a lyu­kak­ba, Pe­li­kán áll őrt la­pát­tal.”

Van még jó hírünk

Pablo Pineda az el­ső Down-szindrómás Eu­ró­pá­ban, aki egye­te­met vég­zett. A har­minc­nyolc éves spa­nyol fér­fi ta­ná­ri és ne­ve­lés­pszi­cho­ló­gi­ai vég­zett­sé­get (BA) szer­zett.

Az el­múlt idő­szak­ban elő­adá­so­kat tar­tott, hogy az át­lag­tól el­té­rő em­be­rek tár­sa­dal­mi el­fo­ga­dott­sá­gát elő­se­gít­se. Az a cél­ja, hogy sze­mé­lyes pél­dá­ja ré­vén nyil­ván­va­ló­vá te­gye: ha szor­gal­ma­san dol­go­zunk azon, ami­hez meg­van­nak a ké­pes­sé­ge­ink, el­ér­het­jük az ál­ma­in­kat. Sze­ret­né, ha mi­nél szé­le­sebb kör­ben be­lát­nák, hogy a Down-szindrómások is kom­pe­ten­sek, és nem sza­bad a le­he­tő­sé­ge­i­ket ön­ké­nye­sen fel­ál­lí­tott kor­lá­tok kö­zé szo­rí­ta­ni.

Egy hajdúdorogi gö­rög­ka­tolikus gim­ná­zi­um­ban ta­nít Monostory Vik­­tó­ria. Ikon­ja­i­ból nem­­ré­gi­ben ki­ál­lí­tás nyílt a tol­nai vá­ro­si könyv­tár­ban. A ren­dez­vény a Nagy­bol­dog­asszony-napi bú­csú egyik ese­mé­nye volt.

Az élet szá­mos te­rü­le­tén vár és re­mél az em­ber for­ra­dal­mi vál­to­zá­so­kat, de az ikon­fes­tés nem tar­to­zik ezek kö­zé. Ám aki Monostory Vik­tó­ria mun­kás­sá­gát fi­gye­lem­mel kí­sé­ri, cso­dál­koz­va ta­pasz­tal­ja, hogy van új a Nap alatt. A haj­dú­sá­gi al­ko­tó táb­la­ké­pe­in a nyu­ga­ti szen­te­ket, pél­dá­ul Szent Fe­ren­cet is áb­rá­zol­ja, sőt a ma­gya­ro­kat is: Szent Ist­vánt, Szent Lász­lót és Szent Pi­ros­kát. Al­ko­tá­sai most a tol­nai vá­ro­si könyv­tár ga­lé­ri­á­ján lát­ha­tók. A má­jus 10-ére elő­re­ho­zott Nagy­bol­dog­asz­­szony-napi bú­csú egyik ese­mé­nye volt a tár­lat­meg­nyi­tó.

A nagy ta­lál­mány, va­gyis a fo­tó­zás hí­rét elő­ször 1839. ja­nu­ár 7-én hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra. Ma­gyar­or­szág­on egy hónappal később tudósítottak róla a Hasz­nos Mu­lat­sá­gok hasábjain. De a lapok arra még nem adtak választ, mi le­het Daguerre mes­ter tit­ka. Ezt csak fél évvel később, au­gusz­tus 19-én hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra Pá­rizs­ban.

A már reg­gel érez­he­tő ká­ni­ku­lai me­le­get csak a szél eny­hí­tet­te kis­sé, ami­kor jú­li­us 20-án And­ris fi­a­mék­kal a Din­­nyés-Fer­tő­re lá­to­gat­tunk. Fel­nőt­tek a din­­nyé­si kis­gó­lyák, ami­ó­ta utol­já­ra itt jár­tam. Az egyik fé­szek­ben ugyan még csak a szár­nya­it pró­bál­gat­ta az öt fi­ó­ka, de a má­sik már üre­sen állt: a fi­a­ta­lok a kö­ze­li ré­ten sé­tál­tak. A Fer­tő­ben sok a víz, és sok volt a ma­dár is. Fes­tői lát­ványt nyúj­tot­tak a ha­ra­gos­zöld ná­das hát­te­re előtt az ég kék­jét vis­­sza­tük­rö­ző víz­ben ál­ló hó­fe­hér kó­csa­gok; si­rá­lyok úsz­tak, re­pül­tek, a sű­rű­ben cser­re­gő ná­di po­szá­ta éne­kelt.

Az idei na­pos és szá­raz nyár el­ső­sor­ban a ví­zi spor­tok sze­rel­me­se­i­nek ked­ve­zett, de azért a stran­don is biz­to­san elő­ke­rült oly­kor so­kak ked­velt táb­la­já­té­ka, a sakk. A vi­lá­gos és sö­tét fi­gu­rák­kal ví­vott küz­de­lem nem­csak já­ték és sport, ha­nem tu­do­mány, mű­vé­szet is. És per­sze szen­ve­dély: po­li­ti­ku­sok, tu­dó­sok, írók, köl­tők, egy­ház­fők ját­szot­ták és játs­­szák nagy kedv­vel a ki­rá­lyos já­té­kot, a ki­rá­lyok já­té­kát.

Las­san bú­csú­zik a nyár. A gye­re­kek ezen a hé­ten még gond­ta­la­nul pan­csol­hat­nak a víz­ben, s még fel­épül­het­nek az utol­só ho­mok­vá­rak a Ba­la­ton part­ján. Ké­pes ös­­sze­ál­lí­tá­sunk­ban ho­mok­szob­rok­kal kö­szö­nünk el az idei oly­kor-oly­kor em­bert pró­bá­ló hő­mér­sék­le­tű, de iga­zán moz­gal­mas nyár­tól. A képek kö­zé be­vá­lo­gat­tunk egy al­ko­tást a hí­res copacabanai strand­ról is. Nem vé­let­le­nül. A riói nyár (egé­szen pon­to­san tél) leg­fon­to­sabb ven­dé­ge Fe­renc pá­pa volt. Több ho­mok­szob­rász mű­vész őt is meg­for­mál­ta.

Van még jó hírünk

A XIV. században, gótikus stílusban épült abaújvári református műemlék templomban három évvel ezelőtt felújítást végeztek, amely után elkezdődött a vakolat alatt megbúvó ötszáz négyzetméternyi egybefüggő freskó feltárása. Az elvégzett szondázás alapján valószínű, hogy a már látható részleteken kívül – Szent Márton legendája, Szent Bertalan vértanúsága és Jézus a templomban – a meszelés alatt a szenvedéstörténet ábrázolásai rejtőznek, melyek minden bizonnyal épek, és Közép-Európa legértékesebb gótikus falfestményei. Az, hogy ilyen jó állapotban megmaradtak, leginkább éppen a vakolatnak köszönhető, amellyel – miután a XVI. század közepén a falu áttért a református hitre – eltüntették a templom képeit.