Mozaik

Százhuszonhárom levéllel a táskájában szállt föl John Wise amerikai léghajós 1859. augusztus 17-én Lafayette-ben Jupiter nevű hőlégballonjával, és a negyvennégy kilométerre lévő New Yorkba indult. A légiposta történetében ez az első hivatalos kézbesítés, bár nem minden alakult a tervek szerint. Húszezer ember gyűlt össze a városkában, óriási szenzációnak ígérkezett a repülési kísérlet, ám a szelek rossz irányba fújtak, és Wise huszonöt mérföld megtétele után kénytelen volt landolni. (A távolabbi helyekre címzett levelek vonattal utaztak tovább.)

A Magyar Pékszövetség idén is meghirdette versenyét a „Szent István-napi kenyér” kiválasztására. A nevezési feltételek a Pékmester című folyóirat márciusi számában jelentek meg. Az április 23-án megtartott versenyre tizenhatféle kenyérrel jelentkeztek a hazai pékvállalkozások.

A „Szent István-napi kenyér” idén a monori Pékmester Bt. fél kilogrammos tönkölybúzás- joghurtos kenyere lett. Rábai Gábor pékmester, a társaság tulajdonosa búzaliszt, tönkölybúzából készült fehérliszt és teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt felhasználásával, joghurt hozzáadásával, sütőformában sütve készíti el a terméket.

Fedezzünk fel

Fedezzünk fel most egy olyan templomot, amelyet a hagyomány szerint a szent királyok adtak az egri püspökségnek, s amelyet Szent István király tiszteletére szenteltek. Bár felújításra szorul, havonta két-három alkalommal tartanak itt szentmisét. A műemlék épület mint ezeréves történelmünk egy darabja érdemes arra, hogy jobban megismerjük. S ha már a Zemplénben található Hejcén járunk, nézzünk körül a kevesebb mint háromszáz lelkes kis faluban is.

Van még jó hírünk

Bátorságért Érdemjelet kapott Kristóf Imre, a Hortobágy Mentőcsoport egyik tagja, aki a LEGOTT Görögkatolikus Mentőcsoport vezetője. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyírbátori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó mentőcsoportjának tagjaként Kismaros ártéren lévő házait ellenőrizte a vízirendészettel közösen, amikor az egyik ingatlanban egy házaspárt találtak.

A genovai születésű tengerész, Cristoforo Colombo, azaz ahogyan mi, magyarok ismerjük, Kolumbusz Kristóf életéről számos regény és film készült. Közismert, hogy ő volt az az utazó, aki elindult Indiába, és fölfedezte Amerikát. Igaz, ő maga egész életében nem tudta, hogy új földrészen kötött ki, ezért a kontinens nem is róla, hanem Amerigo Vespucciról kapta a nevét. De az utókor Kolumbusz érdemeiről sem feledkezett meg, a dél-amerikai Kolumbia nevében is őrzi emlékét. A hajós népszerűségét mutatja az is, hogy a galamb jelentésű Kolumbusz férfinév Magyarországon is anyakönyvezhető, bár kevesen viselik.

Lapunk hasábjain ritkán ejtünk szót más vallások eseményeiről. Nem ez a küldetésünk, mégis a világra nyitott keresztény emberként nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mi történik a világnak azon felén, ahol a keresztények kisebbségben élnek, vagy egyáltalán nincsenek jelen. Az európai átlagembernek az iszlámról alkotott képe a híradásokból összerakott darabkák laza halmaza. S mint ilyen, meglehetősen hiányos és egysíkú.

„Kérek egy jegyet az úttörővárosba! Tessék, kis pajtás.” Hangzik el a rövid párbeszéd az 1949-ben készült Janika című filmben, amely a korszakhoz hűen meglehetősen didaktikusan reklámozta az akkor megépült Úttörővasutat.

Az idén nyáron hatvanöt éves a ma már Gyermekvasútnak nevezett erdei pálya. Építése 1948 áprilisában kezdődött, és még azon a nyáron átadták az első szakaszát. Az ünnepségen, amely 1948. július 31-én volt, a Magyar Kommunista Párt akkori főtitkára, Rákosi Mátyás is megjelent. Azóta kering a városi legenda, amely szerint Rákosinak nem volt jegye, ezért a lelkiismeretes (és bátor) kalauzpajtás megbüntette a „nép bölcs vezérét”, aki utólag miniszteri dicséretben részesítette a kis vasutast. Szépnek semmiképpen, érdekesnek mindenképpen nevezhető időszak volt ez.

Hamarosan elérkezik a diószüret ideje. Mivel is csinálhatnánk kedvet ehhez gyerekeinknek, unokáinknak? Például az alábbi mesével:

Amikor Szent Péter Krisztus urunkkal utazgatott, a sok vándorlásban és a nagy melegben nagyon elfáradtak. Egyszer csak a távolban feltűnt egy terebélyes fa, és Péter így szólt:

– Hej, Uram, teremtőm, ott egy szép nagy diófa, feküdjünk le az árnyékába, mert alig húzom már a lábam!

– Bizony, dőljünk le egy kicsit, mert én is fáradt vagyok! – egyezett bele Jézus.