Mozaik

Az enyhe tél után, mintha csak feledtetni akarná a múlt év márciusában történt, sok madáráldozatot követelő nagy havazást, idén korán érkezett a tavasz. Ragyogó napsütés, kellemesen enyhe levegő fogadott bennünket, amikor március 8-án Andris fiamékkal és Roland barátunkkal a Kiskunságba látogattunk. A magasban mezei pacsirták énekeltek, az út menti fákon és bokrokon sordélyok ültek, és egyszerű strófáikat ismételgették. Közeleg a túzokdürgés ideje, és Andrisnak sikerült felfedeznie négy kakast. Az én szemeimnek túlságosan távol voltak. Legfeljebb csak készülődhettek a dürgésre, mert lesimult tollazattal, békésen csipegettek.

Hajdan unokatestvéreimmel együtt sok időt töltöttünk nagyanyámnál. Vagy olvastunk a pajtában, végigheveredve a búzászsákokon, vagy focizás helyett indiánosdit játszottunk. Az ellenséges sápadt arcúak elől mama kertjében, a szőlő között rejtőztünk el. Az almafa tövében kukoricaszárból építettünk vigvamot, s kakastollat tűztünk a hajunkba, amely büszkén hirdette hőstetteinket. Legtöbbször persze abból állt a játék, hogy a két fiú fölmászott a fára cseresznyézni, én pedig a Winnetout olvastam, és szótárfüzetbe gyűjtöttem az apacs, sziú, komancs, kajova nyelvű szavakat, mondatokat. Ma is emlékszem, hogy Old Shatterhand nevének jelentése apacsul Szelki Lata: a kéz, amely pozdorjává zúz. A fehér vadászt Medveölő puskájáról és a híres Henry-féle, huszonöt lövetű ismétlőkarabélyáról lehetett fölismerni.

A főváros egyik legforgalmasabb helyén, az ötödik kerületi Deák Ferenc téren két fa virágba borult március első hetében – a még alvó természet ellenére a papírból készített hófehér virágok igazi tavaszi hangulatot hoztak a térre.

A RÉV, a Katolikus Karitász Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata áprilistól két új csoportot indít. A gyászfeldolgozó csoport és a leteszem csoport Budapesten várja az érdeklődőket.

Ő Lacika, négyéves, és éppen egy szelet kenyeret eszik. Két kis szutykos kezében tartva, nemcsak egyszerűen eszi, hanem szinte falja, „magába húzza” az ételt. Láthatóan nem számít, mit eszik, az íz helyett a mennyiség a fontos, csak a gyomra legyen végre megtöltve valamivel. A szemei a legkifejezőbbek. Védekező, kétségbeesett tekintet ez, mintha azt mondaná: ugye nem veszitek el tőlem? Éjfekete szembogarai éles ellentétben állnak világos, szőkés hajszínével.

Egyik este a ráckeresztúri templomkert csöndjében azon tűnődtem, hogy példát vehetünk a természetről, amely minden évben képes megújulni. Nem tiltakozik, nem ellenkezik, nem panaszkodik. Újra és újra leveti télikabátját, kibújik prémes sapkájából, eldobja meleg sálját és kötött kesztyűjét, s áttetsző, fehér vagy éppen rózsaszín ruhát ölt. Díszbe öltözik, akár menyegző előtt a várakozásokkal teli leány. Várja a teremtő zümmögést, a méhek megjelenését, hiszen a tavasz ígéret és lehetőség.

A Digitális Világkönyvtár – amelynek ötlete 2005-ben született meg – mérföldkőhöz érkezett: az elérhető dokumentumok száma március elején meghaladta a tízezret. A világkönyvtárat az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) azzal a céllal hozta létre, hogy minél több ember számára lehetővé tegye a világ legtekintélyesebb könyvtárainak ingyenes használatát az internet segítségével. A vállalkozáshoz mostanra már negyvenhat ország százkét intézménye csatlakozott.

A márciusi erdő még kopasz, a tavaszt csak a duzzadó rügyek hirdetik. A széleken azonban már sárgán virít a húsos som, az avart tarkává varázsolja az odvas keltike, és egyre csengőbb, egyre hangosabb a madárdal. A Normafánál szálltam le a buszról, és indultam Makkosmária felé. Bármikor járok kora tavasszal ebben az erdőben, a kék galambok búgása fogad. Ezek a madarak a telet Dél-Európában töltik, de már február második felében újra itthon vannak, és mindig akadnak áttelelők, néha nagyobb csapatok is. Nem sokkal érkezésük után kezdenek költeni, március második felében már két fehér tojásukat melengetik a valamelyik öreg fa oldalába vésett odú mélyén. Többnyire a fekete harkályok készítik számukra a lakásokat, és ezekért kemény küzdelem folyik minden tavasszal.