Futballbajnokság a székesfehérvári egyházmegyében
Idén is megrendezték az egyházmegyei labdarúgó tornát, melyre két korcsoportban – tizennégy év alattiak és felettiek – jelentkeztek a focizni szerető fiatalok és felnőttek.
Idén is megrendezték az egyházmegyei labdarúgó tornát, melyre két korcsoportban – tizennégy év alattiak és felettiek – jelentkeztek a focizni szerető fiatalok és felnőttek.
Mintha hattyúk úszkálnának a bokor körül – úgy néz ki ez a bizarr termésű selyemkóróféle. Nem véletlen, hogy az angolok hattyúvirágnak nevezik.
Tavaszi haltelepítésnek lehettünk tanúi a közelmúltban, amikor öt tonna háromnyaras ponty csusszant a kompról a Balatonba. A Balatoni Halászati Zrt. vezetése a tóparti települések polgármestereinek és a sajtó képviselőinek jelenlétében Siófok és Balatonföldvár között rendezte meg haltelepítési akcióját; ezzel is demonstrálva, hogy fontosnak tartják a halutánpótlást.
Aki márciusban nyitott füllel jár az erdőben, néha szokatlan hangokra lesz figyelmes. Krákogó, recsegő, nyávogó, ugató hangok közelednek, és a következő percben fél tucat szajkó bukkan fel a fák között.
1910 áprilisában az erdélyi Mezőségen, a vicei református lelkésznél vendégeskedett Diószeghy László festőművész, aki nagy szerelmese volt a lepkéknek.
Igen változatos színekben pompázik a verbéna. Akad köztük hűvös árnyalatú és meleg, lángszínekben virágzó egyaránt. A verbéna hosszú Csipkerózsika-álmából ismét felébredt.
Hagyományos húsvéti ételeink – Húsvét ünnepén mindig kiemelt fontossággal bírtak az ételek, hiszen előtte, nagyböjt idején – különösen régen – szigorúan szabályozva volt, mit lehetett enni.
A fák alatt a nedves avar kissé fanyar, de nagyon kellemes, a kora tavaszt idéző illata terjengett. Élénk szél hordta, repítette a leveleket, amelyek néha nagyokat szökellve, máskor forogva, pörögve szinte repültek a fák alatt. A szél dél felől érkezett, nem volt hideg, sőt február 23-án kifejezetten kellemesnek tűnt.