Mozaik

Napsütéses, igazi szép májusi reggel volt, amikor elindultam az alföldi csatorna mentén. Akácillat úszott a levegőben, fehérbe borult, virágzó bodzabokrok integettek felém, és hangosan, boldogan daloltak a madarak. Egy körülbelül két kilométeres szakaszon terveztem számolni őket. Május közepén már szépen zöldell az új nád, a nádirigók mégis tavalyi, kimagasló, száraz szárakon kapaszkodva énekeltek. Harsogó, „kara-karakit- kit” karicsolásuk nem különösebben szép, de hozzátartozik a nádszegéllyel kísért csatornák hangulatához.

Az idei húsvétot külföldön töltöttük. Velence volt az egyik cél, ahonnan rejtélyes módon eltűntek a macskák, ám annál több kutyát vezettek pórázon. Szlovéniában is jártunk. A Bledi-tó közepén egy kis sziget fekszik. Nagyboldogasszony-templomát kötelező fölkeresnie a turistának. A legenda szerint ugyanis aki meghúzza a harangját, annak teljesül a kívánsága. Mi is megkongattuk párszor, de tudván tudva, hogy semmi sem adatik csak úgy.

A szentek közösségében vannak kiemelkedő egyéniségek, akik égi pártfogóként kiváltképpen elfoglaltak: a legkülönfélébb földi ügyekért kell közbenjárniuk. E gyakran megszólított pártfogók közé tartozik a IV. század elején élt Alexandriai Szent Katalin, akit a tanárok, a diákok, a nyomdászok és a kórházi betegek, továbbá a foglyok és a házasságra készülő fiatal lányok is védőszentjükként tisztelnek. E számos megbízatás mellé Lengyelországban kapott még egyet: a lengyel vasutasok is patrónájuknak tekintik – szemben a többi ország vasutasaival, akik Szent Mihály arkangyalhoz fohászkodnak. Így hát nem meglepő, hogy a nyugat-lengyelországi (sziléziai) Opole városka vasútállomásának peronján Szent Katalin szobra őrködik csinos alapzaton, sértetlen üveglapokkal védve. Lábánál a vasút jelképét, a szárnyas kereket látjuk, alatta felirat: „Szent Katalin, esdj áldást a vasutasoknak!”

Fotó: Zsille G.

A buzogányvirág Dél-Amerika trópusi őserdeiből származik, és alkalmazkodóképessége folytán olyan helyeken is jól érzi magát, amelyek az eredeti élőhelyektől eltérő adottságúak.

Alig akad olyan lakás vagy irodahelyiség, amelyben ne lenne buzogányvirág. A Diffenbahia néven is ismert növény Josef Dieffenbachnak állít emléket, aki a bécsi botanikus kert főkertésze volt.

A legelterjedtebb a Dieffenbachia picta faj, amelynek levelein fehér erezet, illetve pettyezés látható. Igazi dísze nem a virág, hanem a nagy, ovális levélzet. Szobai tartás során ritkán látható a zöld buroklevélben megbúvó torzsavirágzat. Az ívesen hajló levelek a növény vastag, nedvdús szára mentén helyezkednek el. Törzsmagassága elérheti a két métert, és nem kell attól tartani, hogy kinövi a lakást, mert jól tűri a visszametszést.

Az Árpád-korban épült körtemplomok (rotundák) száma igen csekély. Említhetjük például a karcsait vagy a kallósdit, de az egyik legszebb minden bizonnyal a Magyarországon egyedülálló formájú, fehér falával és sötétbarna tetejével impozáns látványt nyújtó ösküi kerektemplom.

Az Úr kertjét öntöző folyó négy ágra szakadt, hogy a világnak életet adjon. Amit a Teremtés könyve elmond, vizek archetípusa lehet, még a legkisebb pataké is, amely réten suhan át, vagy hegyek közt csörgedezik, esőszakadásban magasra szökik, átsuhan pallón, hídon. Aztán megcsendesül, és újra önmagát mutatja tájnak, embernek. Jellegzetessége, a mozgás „árasztja a bölcsességet”, bármily kevés vizű is – ha tiszta. Mauriac, a francia író a kegyelem folytonos patakjáról ír, amely soha ki nem szárad. Természetfölöttisége ez a víznek, szeretetbizonyság, hogy a Teremtő nem feledkezik meg fiairól.

Két keréken

Amikor már teljesen beletekeredünk a tekerésbe, azaz mániákus biciklistákká váltunk, egyre többször lesz úrrá rajtunk a biciklivásárlási láz. Ez enyhébb esetekben csak alkatrész– és kiegészítővétel-kényszer, szerencsésebb alkalmakkor elég egy-egy új nyereg, gumi, pumpa, csengő, lámpa, kéziszerszám, övtáska, sisak, kantáros nadrág vagy narancssárga mez. Az idők múltával összehord, vagyis összeteker magának az ember egy csomó eredményt, száz kilométereket teljesít a megadott szintidőn belül, hegyekre harcolja fel magát, kegyetlen sebességgel zúdul le a lejtőkön; ha nem akarja is, történetei lesznek, megélednek benne a bringás történetek, lassan már csak erről tud beszélni. Szóval veszélyes is lehet a bicós élet.

A sárga csőrű, kormos tollú madár a Népliget kertészeti irodája mögött szállt a bokrok mellett az avarba, talán tízméternyire előttem. Körülnézett, aztán úgy nekiesett a száraz leveleknek, mintha valami elszámolnivalója lett volna velük. Csőrével keményen, látszólag szörnyen dühösen csapkodta őket, csak úgy repültek szerteszét. Néha kis szünetet tartott, felcsípett valamit, aztán kétszeres erővel hajigálta tovább a leveleket. A fekete rigók naponta több négyzetméternyi avart forgatnak meg, ezzel hasznos szellőztetőmunkát végeznek, de összeszedik az alatta talált férgeket, pókokat és rovarokat is. Kíváncsi voltam, mennyi ideig „dühöng” a fekete madár, de sétálók jöttek arra, mire a rigó, láthatóan kelletlenül, a bokrok alá repült.