Mit tenne Jézus?

Vallomások a Bibliáról
Böjte Csaba testvér

Ha megkérdeznék, melyik fundamentumra építettem a Szent Ferenc Alapítványt és kétezer-kétszáz gyermekből álló nagycsaládomat, akkor biztosan azt mondanám, hogy az evangéliumi történetre.

Szent János apostol, „a teológus”

Görögkatolikus lelkiség

Szent János apostol és evangélistát egyházunk a „teológus” díszítő jelzővel tiszteli, mivel „megtanított minket a Szentháromság igaz dicsőítésére” (vecsernyei himnusz). „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek…” – a hódolat szavai újra meg újra ismétlődnek az imádkozó ember ajkán.

Modern szent a XVII. században

Páli Szent Vince

Még a XX. század spirituális irodalma is hajlamos volt arra, hogy kegyes történetekkel leplezze el a szentek arcát. Igaza van annak a hagiográfusnak, aki azt írja, hogy „a hagyomány többnyire tipizál, egyetlen jellemző vonást ragad meg és emel ki, azt az egyet nagyítja föl a többiek rovására, és ezzel megfosztja hősét az élet gazdagságától”.

Mi változzon az egyházban?

A Biblia üzenete

A vasárnapi evangéliumban Jézusnak a két fiúról szóló példabeszédét halljuk (Mt 21,28–30). Az apa kérésére az első fiú nemet mond, de aztán megbánja, és mégis kívánságának megfelelően cselekszik. A második fiú azonnal egy büszke igent mond, de aztán mégsem teljesíti az apa kérését. A példabeszéd üzenete világos: nem a nagy szavak, hanem a tettek számítanak.

Az önmegtagadás nem megsemmisülés

Görögkatolikus lelkiség

Gyakran keresnek bennünket különféle ügynökök, akik szeretnének megnyerni valamilyen ügynek, pártnak vagy szervezetnek, vagy el akarnak adni nekünk valamit, s lelkesen ecsetelik, milyen előnyökkel jár, ha igent mondunk.

A zsoltárokról (III. rész)

Fedezzük fel a zsolozsmát! (21.)

A zsoltárok imádkozási módját – legalábbis közösségi szinten – meghatározza az elnevezésük. A héber tehilim kifejezés (zsoltárok=tehilim) szó szerinti jelentése: „a dicséret énekei”, míg a görög pszalmói, amelyből a szláv nyelveken keresztül nyelvünkbe érkezett a zsoltár és a zsolozsma fogalma, hárfára (húros hangszerre) írt énekeket jelent.