A kórusban, a stallumokban ülve a szerzetesközösség Isten igéjére figyel, azt énekli, recitálja, mondja, hallgatja. A szerzetesi liturgia másik fókusza – a többi templomhoz hasonlóan – az oltár. Ez a fókusz gyűjti egybe a testvéreket napról napra, hogy részesedjenek az eucharisztia éltető erejéből.
II. János Pál pápa húsvét második vasárnapját 2000-ben az irgalmasság vasárnapjának nyilvánította. Korábban fehérvasárnap volt, mert a húsvétkor megkereszteltek újjászületésük jelképeként az ünnep nyolcada alatt hordták fehér ruhájukat.
Húsvét a keresztény öröm ünnepe. „Krisztus valóban feltámadt, él!” Ez az angyalok hihetetlen üzenete húsvét hajnalán. Jézus feltámadása után néhányszor megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben. Az apostolok kezdetben kételkednek, hiszen – bár Jézus többször előre jelezte – nem értették, hogy az Írások szerint a Messiásnak meg kellett halnia, majd harmadnapra feltámadnia. De végül is hisznek, mert látták az Urat; még a hitetlen Tamás is megvallja őt: „Én Uram, én Istenem!”
Szegény francia szülők első gyermekeként 1844-ben született Bernadette Soubirous. Mindössze tizennégy éves volt, amikor 1858. február 11-én a Gave folyócska közelében fehérbe öltözött női alakot pillantott meg egy barlangban, aki szótlanul mosolygott rá. A szép ismeretlen három nap elteltével újra megjelent neki, és attól kezdve július 16-ig még további tizenhat alkalommal látogatta meg őt. A harmadik találkozás során megszólította a lányt, és megmutatta neki a barlang bejáratánál fakadó rejtett forrást.
„Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.” Talán nincs a bizánci egyháznak még egy olyan csodálatos erejű, magávalragadó himnusza, mint ez a húsvéti tropár. Győzelmi harsonákat megszégyenítő módon tör elő a böjtben megtisztított szívű és lelkű hívek ajkáról, szívéből-lelkéből. Árad, hullámzik, hömpölyög a feltámadási szertartás kezdetétől egészen a húsvéti idő végéig. Többszörösen jelen van minden szertartásunkban. Nem engedjük, hogy csökkenjen az ereje, még a mindennapi üdvözlésünket is megváltoztatjuk erre az időre: és így köszöntjük egymást: „Feltámadt Krisztus! – Valóban feltámadt!”
Az üres sír tapasztalata egyszer mindannyiunk életében meghatározó lesz. Hiszen egy hiteles nagyböjt vajon nem azt a kérdést járja-e körül, hogy mi hiányzik igazán az életünkből? Hol tapasztaljuk meg a magányt, a kiszolgáltatottságot, a gyengeséget, a saját vagy mások bűnét? S ha észrevesszük a valódi, mélyből jövő hiányt, vajon hogyan tekintünk rá? Elfogadjuk vagy befedjük zajjal, fontosnak tűnő „feladatokkal”, felszínes élvezetekkel? Életünket meghatározó fogyasztói világunk arról szól ugyanis, hogy hogyan lehet kielégíteni a vágyakat most, azonnal, teljesen… De van-e más út?
A kereszténység eucharisztikus életstílusáról – Gyakran úgy tűnik, hogy a kereszténységben a kérdések szellemi jelentősége fordított arányban áll szóbeli megjelenítésük gyakoriságával, azaz a legsúlyosabb kérdések jelentőségét elsősorban pontosan az jelzi, hogy az átlagos igehirdetés és a hívő reflexió egészen ritkán teszi őket tárgyává, vagy legfeljebb olyan magától értetődő gesztussal, amely éppen ellentétes kérdésességük nyugtalanító erejével.
Agapé, Khionia és Eiréné testvérek voltak, és a 300-as évek elején éltek. Thesszalonikében születtek: az ottani tájat szépsége miatt akkoriban ,,földi paradicsomnak” is nevezték. A három lány neve éppúgy visszatükrözi e vidék báját, mint a hajdani szülői ház meghittségét, ahol nevelkedtek. Agapé azt jelenti: szeretet, Khionia: hófehér, Eiréné pedig: béke. Thesszaloniké nevét Szent Pál leveleiből is ismerjük.
Az egyház az evangéliumi hagyományra épít, amikor királyként ünnepli Krisztust. A bizánci egyházban a világ felett uralkodó Krisztus, a Pantokrátor képét helyezik az ikonosztázion középpontjába. Sőt, önálló képtípusként szintén ismerős ez az ábrázolási forma. Természetesen görögkatolikus egyházunk virágvasárnapi liturgikus szövegeiben is többször megjelenik Krisztus királykénti ünneplése.