Lelkiség

A hét szentje

Az utolsó nyugati egyházatya közel száz évvel a Nyugatrómai Birodalom bukása után, 560 körül az Ibériai-félszigeten látta meg a napvilágot. Forrongó, átalakuló világ volt az: a régi kor eltűnőben, az új még kialakulatlan, a félszigeten akkor uralkodó vizigótok pedig csupán néhány évtizeddel később tértek át a római katolikus hitre.

Izidor apja az ariánus Athanagild gót király magas beosztású tisztviselője volt, bátyja, Leander pedig apát, majd Sevilla püspöke. A szülők korai halála után ő vette kezébe öccse nevelését. Irányítása alatt Izidor megismerte mind az antik, mind a keresztény műveltséget – életművének egyik nagy érdeme éppen az, hogy az ókori hellén alapokon nyugvó tudását összeegyeztette a nyugati kereszténységgel, és amennyire lehetséges volt, átmentette azt a középkor számára. Számos teológiai és történeti művet írt, emellett enciklopédikus munkáiban tulajdonképpen összefoglalta a kor tudását.

A Biblia üzenete

A húsvét utáni második vasárnapot II. János Pál pápa az irgalmasság vasárnapjává nyilvánította. A mai evangéliumban is Jézus csodálatos irgalmassága nyilvánul meg. János írja le nekünk, hogy miként mutatta meg magát a feltámadt Krisztus az ő hűtlen apostolainak. Hiszen Jézus elfogatásakor mindnyájan elfutottak, és magára hagyták urukat. Péter még háromszor meg is tagadta. Most az ijedt apostolok életüket féltve bezárkóznak annak a jeruzsálemi hívőnek a házába, akinél annak idején Jézussal az utolsó vacsorát elköltötték. Minden reményük elpárolgott, teljes tanácstalanságban vergődnek. Jézus, annak a napnak az estéjén, amelynek hajnalán feltámadt, mégis „jön” ezekhez az ijedt tanítványokhoz.

A liturgia alapelemei

A húsvéti szent három nap szertartásaiban számos megrendítő szimbólummal találkozunk. Nyilván szándékolt ezek „megrendítő” ereje, hiszen a cél az, hogy az Úr húsvétjában való megmerülésünk valóban hasson ránk: a hitünkre, a szellemiségünkre, de az érzelmeinkre, érzéseinkre is. E szimbólumok közé tartozik a nagycsütörtök este nyitva hagyott és üres tabernákulum. Közismert, hogy a tabernákulum az Oltáriszentség őrzésének helye. Az Oltáriszentséget pedig alapvetően két okból őrizzük: a betegek áldoztatásához szükséges, hogy a szentmisén több ostyát konszekráljunk, azért, hogy ha a papot beteghez hívják, legyen honnan magához vennie a Szentséget.

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunk a feltámadás öröméből fakadó hittel vezet bennünket a húsvéti időben. Megünnepeltük Urunk feltámadásának ünnepét: nem is csak vasárnap tettük ezt, hanem a „fényes hét” minden napján. A feltámadás utáni új korszakba lépve felpörgött az idő kereke, és mindennap „a következő hang” szerint vettük a liturgikus énekeket, mégpedig „feltámadási”, ünnepi rend szerint. A nyolcas ciklusba visszatérve, a Tamás apostolról elnevezett vasárnappal újra elkezdődik a „rendes” vasárnapok sorozata, ám a húsvéti énekekkel, hogy az ünnepzárásig figyelmeztessen bennünket a feltámadásba vetett hitünk fontosságára. Hogy aztán majd minden vasárnap is „kis húsvétot” ünnepelhessünk.

A hét szentje

Reimsi nemesi család legidősebb gyermekeként számos előjog illette meg. Ő mégis korán, már tizenévesen papi pályára lépett. Huszonegy éves korában elvesztette szüleit, így ő lett a családfő. Miután gondoskodott testvérei jövőjéről, folytatta teológiai tanulmányait. 1678-ban szentelték pappá, 1680-ban pedig teológiai doktorátust szerzett.

De la Salle János – bár tudatosan soha nem készült erre – a francia oktatási rendszer megújítójává vált. Fiatal papként, 1679-ben egyik unokahúgával iskolát alapított Reimsben szegény lányok számára. Egyre többen jelentkeztek, hogy segítenek a munkájukban. Miközben az iskola bővült, De la Salle János figyelme a tanárok felé fordult. Úgy látta, hiányzik a központi irányítás, a pedagógiai célkitűzés és a továbbképzés.

Ember vagyok. Állok az első stáció előtt. Nézem a műalkotást, a bronz domborművön kirajzolódik a férfi alakja, a háttérben valami kútféle, talán szökőkút, valaki éppen mosakszik. Csillan a fény, a férfi összekulcsolja maga előtt a kezét, kissé lehajtja a fejét – gyönyörű. Ember vagyok. Őt éppen halálra ítélték. És én gyönyörűnek nevezem a látványt?! Leforrázva állok. Nem tudok mit kezdeni a kifejezéssel: ember vagyok. Mit jelent ez? Talán annyit, hogy ez a legtöbb, amit képes vagyok elmondani önmagamról?

Neki nincs szava. Mindvégig szótlan marad, csak megy, egyre csak megy… Aztán a végén az a hét szó. Azzal világítja meg, onnan, a magasból, a keresztácsolat magasából az egész utat? Hét szó, hét emberi szó, de már nem is emberi: bocsásd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek.

A Biblia üzenete

Virágvasárnap ünnepének két evangéliumi szakasza van: az első Jézus jeruzsálemi bevonulását beszéli el, a második pedig belehelyez minket a nagypénteki misztériumba: Jézus passióját hallhatjuk benne. Idén mindkét szentírási részt Szent Lukács evangéliumából olvassuk fel.

A bevonulás közben a tanítványok így köszöntik az érkező Megváltót: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” Az evangélista nem egy spontán népünnepélyt ír itt le, nem az utca embere kezd váratlan dicsőítésbe. A tanítványok azok, akik örvendeznek, s ezekkel a kiáltásokkal kísérik a Mestert a városba. Ők itt a jó hír hirdetői, akik átadják az örömteli üzenetet Jeruzsálemnek: közöttük halad a király, aki megváltást és szabadítást hoz.

A liturgia alapelemei

Tertulliánusz írja a III. század elején: egy egyház (egyházközség) attól apostoli, hogy ott őrzik azt a széket, ahonnan ő a helyi keresztényeket tanította, s ahonnan a közösség liturgikus ünneplését vezette. Az apostolok Krisztus megjelenítői, „elhozói” a közösség számára. Amikor tehát ők tanítanak vagy vezetik a liturgikus cselekményt, maga Krisztus tanít és cselekszik velük, bennük, általuk.