Lelkiség

Viterbóban, a pápai állam területén született előkelő polgári családban, 1656-ban. Rosáék négyen voltak testvérek. Szüleiktől komoly nevelést kaptak, amelyben éppoly fontos volt a hit, mint a műveltség. Húszévesen Rosának döntenie kellett a sorsáról. Akkoriban a nők számára két lehetőség kínálkozott: a házasság vagy a kolostor, de ő úgy érezte, más küldetése van. Ám még nem látta tisztán a jövőjét, így apja javaslatára belépett a Szent Katalin domonkos kolostorba. Csupán néhány hónapot töltött ott, mert édesapja hamarosan meghalt, s ő hazament, hogy beteg édesanyját ápolja. Még ugyanabban az évben elhunyt a bátyja is, és ezt a veszteséget édesanyja nem tudta elviselni, hamarosan ő is meghalt.

A Biblia üzenete

A halálba induló Jézus – a János-evangélium szerint – az utolsó vacsora alkalmával megismétli övéinek az új parancsolatot: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is!” És itt rögtön emlékezünk János első levelének 4. fejezetére, ahol – mintegy Jézus szavait kommentálva – a szeretett tanítvány megadja e parancsolat legmélyebb teológiai indokát, forrását: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.” (1Jn, 47–8)

Szerzetesség és liturgia

A húsvéti idő szentmiséinek egyik prefációja szerint Jézus főpap. Vajon mit jelent ez? A Zsidókhoz írt levél számos helye szerint Jézus szenvedése és halála olyan áldozat volt, amelyben az Atya kiengesztelődött; ez az áldozat az Úr feltámadásával egyetlen és örök érvényű áldozattá lett: nincs értelme többé más áldozatnak s így kultusznak Isten iránt.

Görögkatolikus lelkiség

A húsvét örömteli ünneplésének áradatában egy újabb példát állít szemünk elé görögkatolikus egyházunk a szamariai asszony vasárnapján. A hit évében hitünk erősítése szempontjából ennek különleges jelentősége van. Az ünnepi evangéliumi történetből (Jn 4,5–42) végigkövethetjük a meglehetősen bűnös nő (bár ne ítélkezzünk, mintha jobbak lennénk, mert megítéltetünk) hitének és a belőle forrásozó életének alakulását. A Jézussal való találkozás felemelte őt, s a benne csírájában meglévő hitet tanúságtevő életté fejlesztette. Liturgikus énekünk még ennél is többet mond, egyenesen az üdvösségéről szól: „A szamariai asszony hittel jövén a forráshoz meglátta a bölcsesség vizét: téged, és abból bőségesen részesülvén, örökké mindenkor dicsőségessé lett, s a magasságbeli országot elnyerte.”

A hét szentje

Mélyen vallásos, tizenkét gyermekes család első gyermekeként született 1786-ban. Már egészen fiatalon elhatározta, hogy a papi hivatást választja. 1811-ben, Torinóban szentelték fel. Jó képességei láttán a Torinói Egyetem teológiai karára küldték, ahol 1816-ban doktorált. Püspöke a város Corpus Domini-templomának káptalanjába helyezte kanonokként. Itt teljesedett ki a szegények iránti szolgálata.

A Biblia üzenete

A Jó Pásztor történetét mondva Jézus újra visszatér Jeruzsálembe, ahol pedig már korábban meg akarták kövezni, és ahol most is nyilvános választ követelnek tőle. Az ő válasza azonban csak azoknak szól, akik hisznek benne. Akik meghívást kaptak az Atyától, és arra életükön meglátszó módon válaszoltak. „Juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem” – mindez megmutatja azt a személyes kapcsolatot, ahonnan a jézusi hivatás ered. Ebből kiindulva az is világos, hogy a hivatás következménye az élet megváltoztatása, látható megújulása a Jézus-követés útján.

Szerzetesség és liturgia

Istenben való keresztény létezésünket a Hitvallás két nagy ágazata különösen is megragadja: „(…) és emberré lett (…), kínhalált szenvedett, és eltemették. Harmadnapra föltámadott az írások szerint.” A megtestesülés és a húsvét eseményében – az értünk emberré lett, élt, szenvedett, meghalt és feltámadott Jézus Krisztus testében – lesz valósággá számunkra az üdvösség, Isten végső és visszavonhatatlan döntése mellettünk.

A hét szentje

Csupán huszonhét éves volt, amikor meghalt, mégis a XX. század legnagyobb misztikusainak egyike Rafael Arnáiz Barón. Észak-Spanyolországban, Bugosban született 1911-ben, hívő családban, és szülei nagy gondot fordítottak keresztény nevelésére. Krisztus iránti mély elköteleződése azonban csak az érettségi után alakult ki benne – a gimnázium befejeztével a nyarat Ávila környékén töltötte Leopoldo nagybátyjánál és María nagynénjénél, Maqueda hercegénél és hercegnéjénél. A kivételes emberi, intellektuális, művészi tehetséggel és nagyszerű humorral megáldott kamasz fiú mély barátságot kötött a hercegi párral, és az ő hatásukra indult el a szemlélődő szerzetesi élet felé.