„Szeressétek egymást!” (Jn 13,31–33a 34–35)

„Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt!” Az őskeresztény közösségről olvassuk: a Krisztus-hívőknek egy volt a szíve-lelke. A pogányok ezt észrevették: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Ez a testvéri szeretet megnyilatkozhat a legegyszerűbb mindennapi cselekedetekben a családban, közösségekben, munkahelyen. Számtalan alkalom adódik erre naponta: figyelem másokra, kis szolgálatok, bajban lévők és tanácstalanok meghallgatása, betegek látogatása, hajléktalanok megsegítése pár fillérrel…Tehát az irgalmasság testi-lelki cselekedetei. Az utolsó ítéleten aszerint állít bennünket jobbjára vagy baljára az igazságos és irgalmas Bíró, hogy mit tettünk vagy nem tettünk egynek a legkisebbek közül, akikkel Jézus azonosította magát.


Jézus saját példáját állította tanítványai elé: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” ő életét adta az emberekért, nemcsak barátaiért, hanem ellenségeiért is, értünk, bűnösökért, akik ellenségei lettünk. Senki nem képes erre a végletekig menő szeretetre; de egyáltalán, arra, hogy szeretni tudjuk testvéreinket és általuk Istent, aki maga a Szeretet, csak úgy vagyunk képesek, ha a feltámadt Krisztus Szentlelke által kiárad a szívünkbe az isteni szeretet, ha a teremtő lélek átalakít, újjáteremt bennünket. Mert a természetes ember ösztönös, sokszor állatias lény, önző és nincs tekintettel a másikra, csak a saját hasznát, javát, élvezetét keresi a „létért való küzdelemben”, minden érintkezésben, a szerelemben is. Csakis a „humanizált”, az ösztönös ént megfékező, a másik, mások felé és a Szeretet-Isten ajándéka felé megnyíló ember lesz képes teljesíteni valamiképpen, ha nem is jézusi mértékben, az új parancsolatot. De ez a horizontális és vertikális megnyílás is végső soron a kegyelem műve. És aki a kegyelem indítására jobban kitárul Isten ajándékának, az többet fogad be, és még készségesebb lesz újabb adományok befogadására. Istent nem lehet felülmúlni nagylelkűségben. „Mert a szerető Isten egyre jobban adni akarja magát!” (Szent Ignác)