Görögkatolikus lelkiség
Görögkatolikus egyházunk felfogása szerint az imádság nemcsak az Istennel való kapcsolattartás, hanem egyben hitvallás is. Mind a kettőt egyformán fontosnak tartjuk. Bensőségesen akarjuk megszólítani Istent, és ugyanakkor a hitünkről is tanúságot kívánunk tenni, amikor imádkozunk. Így fontosak azok a gesztusok, amelyek az imádságunkat kísérik, s ugyanilyen fontos a testhelyzet is, amelyben imádkozunk.
A Biblia üzenete
A mai evangélium részlet Jézus búcsúbeszédéből. Ahhoz, hogy megérinthessen bennünket ennek az evangéliumnak az örömüzenete, fel kell idéznünk az utolsó vacsora, az elárultatás éjszakájának drámai légkörét. A tanítványokat félelem fogja el. Magukra maradnak? Mindennek vége? Péter rettegve kérdi: „Uram, hová mégy?” (Jn 13,36). Jézus válasza számukra nem érthető, nem is megnyugtató. Azt mondja, hogy hazamegy. Hová haza? És miért? Eddig mindig a nyomában voltak, vele lehettek, most meg egyszerre azt mondja, hogy ahová én megyek, oda most nem jöhettek. Hogyhogy? Jézus képtelen lebontani az értetlenség falát. Dialógusuk zsákutcába jut, amikor Jézus kijelenti, hogy „ahová megyek, oda tudjátok az utat”, Tamás pedig tagadón rávágja: „Uram, nem tudjuk, hová mégy. Hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Szerzetesség és liturgia
Sajnos az egyházi közbeszédben sem túl gyakori a klerikus kifejezés használata, vagy ha mégis, akkor nemegyszer pejoratív, diszkrimináló fogalomként élünk vele, mintha az az egyház egészén belül valamiféle „zárt érdekcsoport lenne”. De hát a nem hívő média munkásaitól – akik ezt a szellemet olykor ráeresztik a hívőkre is – nem várhatjuk el, hogy pontosan tisztában legyenek azzal, kik is az egyházban a klerikusok. Ez az írás természetesen nem ennek a kérdésnek a teológiai boncolgatásáról szól, hanem röviden arról, hogy milyen szerepet tölt be a liturgikus élet vezetése, irányítása a püspökök, a papok és a diakónusok szolgálatában.
Görögkatolikus lelkiség
Az egyházi év egy nagy egységét – a nagyböjti és húsvéti időszakot – zárja le a görögkatolikus egyház a mindenszentek vasárnapjával. Mielőtt belekezdenénk az esztendő „csendesebb” szakaszába, szemünk elé állítja az összes szentet. Azokat a szenteket, akik hitükkel és hitükből fakadó életmódjukkal, az Istenhez való hűséges szeretetükkel példaként ragyognak előttünk. Igaz, hogy nem mindannyian lettek vértanúk. De az is igaz, hogy hitükben mindannyian maradéktalanul és csorbítatlanul kitartottak. Különben nem lehetnének a szentek sorában.
A hét szentje
Egy tiroli parasztcsalád tizenkettedik, legkisebb gyermekeként született 1882. március 25- én. Édesapját kiskorában elveszítette, édesanyja pedig sokat betegeskedett – valószínűleg depresszióban szenvedett. Otto visszahúzódó, csendes fiú volt, és korán feléledt benne a vágy a papi hivatás iránt. A bressanonei kisszemináriumban érettségizett, majd a helyi papneveldében tanult tovább. Káplánként és hitoktatóként szolgált több helyen, 1932-től pedig plébános volt Götzensben. Csatlakozott a keresztényszocialista mozgalomhoz, és a kor politikai és ideológiai feszültségei közepette nyíltan kiállt a keresztény értékek mellett.
A Biblia üzenete
Pünkösd a kereszténység harmadik nagy ünnepe: e napon azt ünnepeljük nagy hálával és örömmel, hogy Jézus halálának és feltámadásának eredményeként – ígéretének megfelelően – az Atyaisten megadta egyházának legnagyobb ajándékát: a Szentlelket. A nap meghatározásában követjük a Lukács által írt Apostolok cselekedeteinek megfogalmazását: eszerint a Szentlélek látványos kiáradása a Jézus feltámadása utáni ötvenedik napon történt. E nap a zsidóság második legnagyobb ünnepnapja is volt: görög nevén pentekosztésznek, vagyis „ötvenedik napnak” hívták, mert a pászkaünnep (húsvét) utáni ötvenedik napon ülték, arra emlékezve, hogy Isten az Egyiptomból való kivonulás után a Sínaihegyen megadta szövetségét és törvényét.
Szerzetesség és liturgia
Ha íróasztalomnál ülve kinézek szerzetesi szobám ablakán, egy kis almafa és körtefa üdvözölnek. Három és fél éve, hogy itt élek: azóta ezek a gyümölcsfák a múló időnek és az élet lüktetésének hallgatag tanúi számomra.
A rügyfakadás, a virágzás, a levelek zöldjének bontakozása, növekedése, a gyümölcsök megjelenése, az érés, a szüret, az őszi lomb színes búcsúja rituálisan kísérik végig az esztendőt egészen a végső novemberi széllökésig, amely kíméletlenül megkopasztja fáimat utolsó halott leveleitől: itt a tél.
Görögkatolikus lelkiség
Húsvéti örömünk beteljesedett! Megváltásunk utolsó üdvtörténeti eseményét ünnepelhetjük: a Szentlélek eljövetelét. Jézus Krisztus az ő húsvéti misztériumának végső mozzanataként elküldte apostolaira a többször megígért Szentlelket. Az ünnepi kegyelem áradásában mi is fogadhatjuk Őt. A Szentlelket, aki nemcsak az apostolok hitét, hanem a mi hitünket is erősíti. A húsvéti időben a hit vezérgondolatával irányított bennünket görögkatolikus egyházunk. S most itt van a csúcspont. Aki hisz Jézusban, abban – az ünnepi evangélium szerint – „élő víz folyói fakadnak”; és ő ezt „a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek” (Jn 7,38– 39). Ha – a hit évében is – hittel fogadjuk a Szentlelket, a mi életünket is megújítja!