Lelkiség

Szerzetesség és liturgia

Az aquileiai bazilika V. századi padlómozaikja mindmáig szinte eredeti szépségében látható. Egy ötletesen kialakított függő üvegpadlón járva csodálhatjuk meg a keresztény ókor művészetének ezt az egyedülálló emlékét.

A padlómozaik témájának középpontjában Jónás és a cethal története áll, amelyet a keresztény teológia – Jézus nyomán – (Mt 12,40) a feltámadás előképének tekint. Az akkor még virágzó adriai kikötőváros frissen megtért keresztény lakói minden bizonnyal otthon érezték magukat, amikor a bazilika terébe léptek.

Görögkatolikus lelkiség

Bizonyára sokan ismerik a szólásmondást: „Segíts magadon, az Isten is megsegít.” Ez a bölcsesség nem csupán a nép ajkán él, hanem teológiai alapja is van. Ám az is igaz, hogy ha az imádságra vonatkoztatjuk, akkor fel kell cserélnünk a sorrendet. Ugyanis Isten kegyelme megelőz minden emberi tevékenységet, mellyel hozzá fordulunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kegyelem nem működik automatikusan: szükség van arra, hogy az ember kérje, illetve kitárulkozzon előtte. Mindenesetre érdemes megfontolnunk a kegyelem és az emberi erőfeszítés összefüggését az imádságban.

A Biblia üzenete

A tékozló fiú története Jézus talán leggyönyörűbb példabeszéde. Így is nevezték: „evangélium az evangéliumban”. Megmutatja, hogy milyen az Isten, és megtanít minket is arra, hogyan kell megbocsátani, szeretni.

Krisztus korában nem volt szokás, hogy egy apa még életében szétossza a vagyonát a gyermekei között. Sirák fia könyve kifejezetten óvja is az apákat attól, hogy ezt tegyék, mert nem lesz többet tekintélyük a gyermekeik előtt (33,20–22). Ez a fiatalabb fiú mintha azt mondaná az apjának: „Nem győzöm már kivárni, hogy meghalj. A pénzedet akarom.”

Szerzetesség és liturgia

A kápolna, ahol szolgálok, és ahol a Budapesten élő bencések imádkoznak, egészen pici. A Pannonhalmán megszokott templomi távolságok lecsökkentek számomra, a szentélyben ülve is egészen közel vagyok-vagyunk az istentiszteleten részt vevőkhöz. Arcuk van a kápolna hajójában ülő embereknek. Túl azon, hogy sokan ismerjük itt egymást, a közelség miatt nagyon is tudatában vagyunk egymás jelenlétének, egymáshoz fűződő kapcsolatainknak.

Görögkatolikus lelkiség

„Jertek, hívek, a megfoghatatlan csodát szemlélve boruljunk le a Kereszt hatalma előtt, mert a paradicsomi fa halált sarjadzott, ezen pedig az élet virágzott ki, mikor a bűn nélkül való Krisztus rajta függött” – buzdítja a bizánci egyház a híveit Keresztfelmagasztaláskor, szeptember 14-én. Ha nem is leborulással, de mély meghajlással hódolunk ekkor a Szent Kereszt előtt. Miután szépen feldíszítik, a reggeli istentiszteletben a pap a világ négy égtája irányába felmutatva „felmagasztalja”. Majd kihelyezi a templom közepére, hogy hódolatunk jeléül csókunkkal illethessük mint legbecsesebb ereklyénket.

A hét szentje

A női karrier nem a modern kor terméke. A mai társadalmunk „ideális ellentéteként” elképzelt szigorúan keresztény középkorban számos lehetőség nyílt erre. Akkoriban a kolostorok sok esetben váltak a politikai és kulturális élet központjaivá, és a női rendházakban nemegyszer magasabb színvonalú oktatás folyt, mint a férfiakéiban. Igaz, ez leginkább az arisztokrácia lányai számára volt elérhető, hiszen akkor maga a szerzetesség is nemesi kiváltságnak számított.

A biblia üzenete

Krisz­tus kö­ve­té­se – ez ma­ga a ke­resz­tény lét­mód. Hin­ni nem egy­sze­rű­en azt je­len­ti, hogy el­fo­ga­dunk va­la­mi­fé­le ki­je­len­tés­hal­mazt az Ab­szo­lú­tum­ról, vagy hogy tör­vény­tisz­te­lő ma­ga­tar­tás­sal kö­ve­tünk egy ci­zel­lált er­köl­csi rend­szert. Hin­ni an­­nyit tesz, mint kö­vet­ni Krisz­tust. Kö­vet­ni az éle­tünk út­ján, kö­vet­ni a dön­té­se­ink­ben, vá­gya­ink­ban, aka­ra­tunk­ban, gon­do­la­tunk­ban, sza­va­ink­ban és cse­le­ke­de­te­ink­ben. Egész em­be­ri va­lón­kat an­nak szen­tel­jük, hogy tár­sul sze­gőd­jünk Jé­zus is­ten­em­be­ri éle­té­hez, le­gyünk akár pa­pok, akár szer­ze­te­sek, akár csa­lá­do­sak.

Szerzetesség és liturgia

A li­tur­gi­á­ban na­gyon fon­to­sak a kü­lön­fé­le szol­gá­la­tok, és az azo­kat vég­ző szol­gá­lat­te­vők. Sok­szor töp­ren­gek azon, hogy a li­tur­gia sza­bá­lyo­zott vi­lá­ga men­­nyi­re hagy­hat he­lyet an­nak, akik va­ló­já­ban va­gyunk. Mi­köz­ben a rí­tu­sok egy­más­ra kö­vet­ke­zé­sé­nek en­ge­del­mes­ke­dünk, szol­gál­va és tisz­tel­ve az is­ten­tisz­te­let „já­ték­sza­bá­lya­it”, va­jon meg­je­len­het-e be­lő­lünk va­la­mi?