Lelkiség

Kis liturgikus etikett

Kézenfekvőnek tűnne, hogy azt mondjuk, pont fordítva, mint ahogyan bejöttünk. Ez részben igaz is, noha azért vannak hangsúlyeltolódások. A legnagyobb különbség, hogy másként megyek el, mint ahogyan bejöttem, és ez akkor is így van, ha nem tapasztalok magamban változást: például szomorúan, gondterhelten jöttem be, és kifelé is nyomasztanak ugyanazok a gondolatok. A „templomban lét” nem instant hangulatjavító, s a hitem törékenységét jelentené, ha alapvetően ez motiválna, amikor belépek Isten házába.

Görögkatolikus lelkiség

Bármily furcsa is, görögkatolikus egyházunkban – mint minden esztendőben – november 15-én elkezdődik a karácsonyra való tényleges felkészülés. Életünk nagy eseményeire általában fel szoktunk készülni. Az iskolából való ballagást megelőzi a szalagtűző (ezekben a hetekben éppen ennek idejét éljük); a házasságkötés előtt a fiatalok megtartják az eljegyzést; a kisbaba születésére a családok lázasan készülődnek a névválasztástól kezdve a kis ruhácskák megvásárlásáig… Mindez azért történik, hogy a nagy események ne csak átsuhanjanak fölöttünk, hanem maradandó nyomot, életünket gazdagító emléket hagyjanak bennünk.

A hét szentje

A misszió című film óta széles körben is ismertek a jezsuiták missziós küzdelmei Dél- Amerikában, és a guaranik között alapított redukciók (missziós központok köré szervezett, önálló „mini köztársaságok”) különleges világa. Ezek története a valóságban a film cselekményének idejéhez képest csaknem százötven évvel korábbra nyúlik vissza.

A guarani missziók alapítója Roque González de Santa Cruz volt, aki Paraguayban, Asunciónban született 1576. november 17-én, Bartolomé González de Villaverde és María de Santa Cruz spanyol nemesi szülők gyermekeként. Már kiskorától folyékonyan beszélte a guarani nyelvet, hiszen ez a nép alkotta Paraguay lakosságának nagy részét. Szelíd és vallásos fiú volt, és mindenki úgy gondolta, hogy pap lesz. Ő azonban nem tartotta magát alkalmasnak erre a pályára, és huszonhárom éves korában világi misszionáriusként ment el az indiánok közé, a legeldugottabb területekre. Csak tíz év után lépett be a jezsuita rendbe, hogy munkájának intézményi hátteret biztosítson. 1609-ben szentelték pappá.

A Biblia üzenete

A mai evangéliumban olvasható párbeszéd már Jézus életének utolsó állomásán, Jeruzsálemben hangzik el, húsvét hetében. Jézus szamárcsikón, a béke fejedelmeként bevonul városába, „Isten békéjének városába”, Jeruzsálembe, hogy ott világra szóló békét hirdessen és békét teremtsen. Nem úgy, ahogyan e világ fejedelmei szoktak békét teremteni, a legyőzöttek vére árán, hanem saját vére árán, életáldozatával. Bevonul a templomba és a prófétai tettel, a templom megtisztításával hirdeti meg, hogy ő a templom főpapja, aki az Istenhez egyedül méltó áldozatot mutatja be. Ahol az ő áldozata, ott a templom. Ő a húsvéti bárány, „Isten Báránya, aki magára veszi a világ bűnét” (Jn 1,29), hogy az Atya szeretetében bocsánatkéréssé legyen. De nemcsak a templomot ragadja hatalmába, hanem a templomban az ünnepre gyülekező sokaságot is: „Tanítása magával ragadta az egész sokaságot” (Mk 11,18), „az egész nép – hallgatva őt – szavain csüngött” (Lk 19,48).

Szerzetesség és liturgia

Sok templomban kapnak helyet sírok. Korábban megütközést keltett bennem, hogy a hívő ember eltávozott embertársának végső nyughelyén tapodva igyekszik a liturgiára. Ugyancsak baljós nyugtalanságot ébresztettek bennem a sírkövek, nemritkán brutális – koponyát, csontvázat vagy éppen az elhunytat alvó állapotában ábrázoló – faragványaikkal. A sírkövekre vésett szavak gyakran hívják az arra járókat, hogy álljanak meg egy, az elhunyt lelkéért mondott fohász erejéig. Ma inkább az otthonosság különleges érzése fog el, ha ilyen helyeken járok.

Görögkatolikus lelkiség

Egyre inkább az anyagiak felé forduló világunkban komolyan föltehetjük a kérdést: kinek tartjuk az angyalokat? Annak idején, gyermekkorunkban megtanultuk a reggeli imádságot, s benne azt a versszakot is: „Őrangyalom, szeress, kérlek, minden rossztól, bajtól védj meg.” Hordozunk hát magunkban egy képet az angyalokról. De vajon ez a kép éveink számának gyarapodásával fejlődött-e, alakult-e bennünk? Vagy megmaradt gyermeki szinten?

November 8-án, a főangyalok ünnepén görögkatolikus egyházunk segítségünkre siet, hogy minél helyesebbre formáljuk magunkban az angyalokról vallott felfogásunkat. Az ünnep bőségesen gazdag liturgikus szövegéből elegendő egyet kiválasztanunk ahhoz, hogy meglássuk azt a tiszta tanítást, amelyet egyházunk az angyalokról vall.

A hét szentje

Nagy Szent Albert, azaz Albertus Magnus a Duna mellett fekvő Lauingenben született 1200 körül, a nemesi Bollstädt családban. Gyermekként nem jósoltak neki nagy jövőt, kifejezetten szerény szellemi képességűnek tartották, de ő mindenki meglepetésére a magiszteri tisztségig jutott Padovában. Az egyetemen találkozott a Domonkos-rend generálisával, Szász Jordánnal, aki megnyerte a rendnek, majd az Alpokon túlra, Kölnbe küldte. Ez a város lett a kiindulópontja Albert későbbi prédikátori útjainak, amelyek során szinte egész Európát bejárta. Nemcsak a világi hívek vallásosságát, de a méltatlanná vált, pénzéhes klérust is meg kívánta újítani.

A Biblia üzenete

Szent Lukács, akit a keresztények már régóta a „Jézus Krisztus irgalmasságának íródeákja” címmel illettek, előszeretettel jegyezte fel evangéliumában a bűnösök megtéréséről szóló történeteket. A jerikói fővámos, Zakeus megtérésének megkapó történetét is csak ő őrizte meg számunkra. A vámosok, vagyis az adószedők a zsidó nép körében tudvalevőleg megrögzött bűnösöknek számítottak. Ők hajtották be kíméletlenül az emberektől a megszálló idegen, a Római Birodalom kincstára vagy a Róma által kinevezett kiskirályok számára az adókat. Sokan voltak közöttük, akik a kiszabott súlyos adóknál még több pénzt csikartak ki az emberektől a maguk hasznára. Nos, ez a jerikói Zakeus nemcsak vámos volt, hanem a vámosok feje, vagyis magas rangú állami hivatalnok. A nép és vallási vezetői, azaz a farizeusok megvetéssel néztek az ilyen kollaboráns árulóra.