Kultúra

                         tisztelet a Nyugat folyóirat szerzőinek

évszázad távolából
ér el hozzám fényetek
ismeretlenül ismert
óriás csillagrendszerek

Párát lehelnek ki szemben a kék hegyek,
s hosszú felhőbordák közt dobban a nap
még párat, egyre lassuló ütemben, majd
a sárga szív bíborba lobban s kiárad.

Kovách György alezredes emlékének

1945. augusztus 19. Már nem számolom a kilométereket, csak tudomásul veszem, hogyan tűnnek tova a ködben. Hangosan fúj a szél, felmagasztalja a hegyek közé szorított tájat, lesikálja róluk a felhők árnyait, égig érő fákká növeli hitemet.

Napok óta úton vagyunk, megpihenni nincs módunk. Küldetésünk kivételes erőpróba. Katonaemberhez méltó férfias kihívás. Gondviselőnk Isten. Gépkocsink szállítmánya a Szent Jobb. Magyar testvéreink hazavárnak augusztus huszadikára.

A csend elálmosít, szárnyai alá veszi fejemet, becézve simogatja arcomat, gyöngéden elringat. Nincs szavunk egymáshoz, zárt szájjal befelé beszélek, a pillanatból nyíló múlt alakjai benépesítik álmaimat.

Mizerák István képei Ózdon

A XIV. Ózdi Napok keretében kiemelt rendezvényen vehettem részt. Május végén, az egykori MTI-s fotóriporterről, Mizerák Istvánról kiállítótermet neveztek el az Ózdi Művelődési Intézmények Olvasó nevű épületében. Élet/- művészet címmel nézhetünk meg képeiből egy igényes válogatást, amelyet már bemutatott az elmúlt év során a Magyar Nemzeti Múzeum. Mizerák István (1942–1998) Ózdon élt, az Ózdi Kohászati Művek mint fő témaforrás egész munkásságában fontos szerepet játszott. Az itt készült képei ipari tájak, de nem a korabeli szocialista sajtó felfogása szerint. Az ő vasmunkásai, kohászai, képeinek szinte állandó szereplői, az élet hétköznapjait élő húsvér emberek, minden pátosz, elragadtatás és felesleges optimizmus nélkül, ők csak teszik a dolgukat.

Munkácsy Mihály Szegeden

Kevesebb mint ötven Munkácsy Mihály-kép, több mint hatezer látogató egyetlen este alatt – nem túlzás azt állítani, hatalmas sikerrel nyílt meg a szegedi Múzeumok éjszakáján az Aranyecset című kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. Munkácsy neve ma is tömegeket vonz, a szakemberek szerint ő a legismertebb és legkedveltebb magyar festő. Alkotásain „nőttünk fel”, irodalom- és történelemtankönyveinkben azok végigkísérték tanulmányainkat, de csupán ez a folyamatos jelenlét nem lenne elegendő a sikerhez.

Azt mondom:
miért valljam meg?
Úgyis elkövetem.
Ugyanúgy.
Századszor is.

Olyan szívós a magány.
Múmiája föléd hajol,
halálra kelt jégcsókjával.
Hitedre vakablakot húz,
hogy ne érezd a tömjén szagát.
Terelget.

Itt van anyuka bögréje is a szekrényben,
akár egy idegen test a szemben,
riogatva a lelkiismeretem, mikor kezembe akad.
Másikért nyúlok. Abból csak jobban esik. De
visszatenni nem szabad, fájna neki. Úgy megsértődne.