Kultúra

Kisfiam, meg kellene mutatni a bácsinak a kápolnát, fordult a plébános a ministránsgyerekhez. Elővett egy kulcsot, amolyan régimódi zárba valót, „tudod, mire gondolok?” – „igen, atya”, válaszolta a gyerek, és már zsebre is vágta a kulcsot. „A végén zárd be, és hozd vissza.”

A tisztviselőtelep valamikor a huszadik század elején épült. A két házsor között széles tér nyílt, már nem is utca volt az, hanem park, nem is park volt, hanem kálvária. A hársfák között stációk sorakoztak, egyszerűen, szerényen, szinte észre sem lehetett venni őket. S a végén, ahol kissé emelkedett, állott a kápolna, de már ezt is beborították a fák lombjai.

Rajzok Pieter Bruegel századában

Valóságos időutazásra invitálja a látogatót a budapesti Szépművészeti Múzeum. Aki veszi a fáradságot, és elmegy a kiállításra, hogy eredetiben láthassa a XVI. századi németalföldi rajzokat, nem fog csalódni. Szinte hallani lehet a mártogatós acéltoll sercegését az antik papíron. Mindenféle régi technikák elevenednek meg, barna tinta, szürke lavírozás, fedőfehér, vörös kréta, manapság egyre ritkábban használatos eszközök. Az ember nem győz csodálkozni: hogy maradtak meg ezek a sérülékeny műalkotások az évszázadok során? Németalföld nagyjából a mai Benelux államok területének felelt meg, de a kifejezést ma már inkább csak történelmi fogalomként használják. Az 1560-as években kirobbant és a feudális spanyol hatalom ellen vívott szabadságharc a század végére tartós sikereket hozott, és az északi holland tartományok megszerezték a függetlenségüket.

Homlokomra kenve az alázat.
Gyóntatófülke előtti suttogásból
zsebembe félrerakom igazam.

Kicsinek – amit kigondoltam,
hittem is erősen.
Egyszer színes, tiszta
üveggolyónak képzeltelek, Isten!

Én vagyok a szekrénybe bújt
gyerekdac.
A sírós – háromkerekű biciklijén,
amikor apa elment,
bámultam utána
berácsozott gyerekszívem mögött.

Talán hihetetlennek tűnik, de a kereszténységnek nem a „hagyományos” pogány vallásokkal kellett igazából „megküzdenie”, hanem azzal a napkultusszal, amely Perzsiából eredt, és az európai kontinensen már Mithras-kultuszként jelent meg. A Mithras-hitnek számos tárgyi emléke maradt fenn, de a legismertebb egy kis rekonstruált szentély az osztrák–magyar határon.

Rónay László hetvenöt éves

Az irodalom bölcsőjébe született, a keresztény eszmeiségű irodalom lett a kenyere és az itala. „Meghatározó volt sorsom alakulásában az a tény, hogy édesapám Rónay György volt” – írja egyik vallomásában. A piaristák gimnáziumában érettségizett, s olyan példák álltak előtte későbbi tanári hivatásában is, mint Sík Sándor, akiről érzékeny-szép esszéket írt. Mindig becsültem azt a kettős egységet pályáján, amely az irodalom és a nevelés elválaszthatatlan közösségét jelenti. Egyik, számomra fontos könyvének ezt a címet adta: Társunk, az irodalom. Amikor megkaptam dedikálva „abban a reményben, hogy folytatója” leszek egy szép és számára oly kedves hagyománynak, tudtam, mire gondol. A dedikáció kelte: 1990. április 10.

Belső térkép

Negyvennyolc évvel ezelőtt, 1964 októberében szüretre mentem nagynénémhez egy Borsod megyei mezővároskába. Nem tudtam, hogy a férje, akit jól ismertem és szerettem, haldoklik. Megszeppenve léptem be a szobába, ahol feküdt. Mintha a vezetékes rádiót hallgatta volna elmélyült figyelemmel. Amikor észrevett, elmosolyodott. „Megvan a tizedik…” – mondta. – „A tizedik aranyérem… Ezt még meg akartam várni…”