Lemezajánló

Korszakok határán

A zene éppúgy lehet önmagán túlra mutató korlenyomat, mint időtlen elmélkedés tárgya – elég, ha belehallgatunk Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán Pál apostolának újrahangszerelt változatába vagy a taizéi énekeket megszólaltató, Jézus eljön hozzád című, magyar nyelvű albumba.

Az idősebbik Gryllus testvér 1991-ben megjelent első biblikus albuma a rendszerváltozás éveiben megszaporodott vallásos zenei kiadványok egyik emblematikus darabja volt. A citerára épülő, eszköztelen előadásmód és a veretes szöveg egyszerre idézte meg a közel-keleti ókor világát, az ősegyház kegyelmi időszakát, valamint a szovjet diktatúra alól éppen felszabaduló hazánk közösségépítő lelkesedését.

Kantáta három hangra – és egy költőre

Dóczy Péter rendhagyó meghívója„Három fiatal nő, a nyári napéjegyenlőség éjszakáján, egy kastély teraszán ül az Alpok között, erdőktől, szőlőktől és búzamezőktől körülvéve. Laeta, Fausta, Beata; az első latin, a második lengyel, a harmadik egyiptomi. Laeta menyasszony, Fausta távol van férjétől, Beata özvegy. Azt is mondhatnánk: az első a szőlőfürt, a második a búza, a harmadik az árny. Álmodoznak, szemlélődnek, beszélgetnek, énekelnek. Ez az az éjszaka, amikor a nap megáll, amikor a természet – elérkezve a teljes kibontakozáshoz – ünnepélyes várakozásban marad.”

Szent Bertalan védelme alatt

Megújul Gyöngyös egyházművészeti kincstára

A gyöngyösi Szent Bertalan-templomban uniós támogatással korszerű kiállítótermeket és látványműhelyeket fognak kialakítani.

Az egyházi múzeum fontos különlegessége lesz, hogy az ötvöstárgyak és a textíliák felújítására restaurátorműhelyeket hoznak létre, amelyekben oktatás is folyik majd. Ezek látványműhelyek is lesznek: a látogatók nyomon követhetik az ötvös- és textiltárgyak készítésének és restaurálásának folyamatát.

Központi kiállítótermet alakítanak ki a liturgikus ötvöstárgyak bemutatására, egy másikban a papírból készült tárgyakat, egy harmadikban pedig a textíliákat lehet majd megtekinteni. Tervezik a Szent Bertalan-templom északi karzatának időszaki kiállítások céljára való átalakítását is.

Tisztás

ilyenkor már csak hangja a tücsöknek
kéklő tisztáson fönt hol hűs harmat
hull éjjelente s riadt őz hallgat
az űrben ott fönn csillagok nyüzsögnek

Nem enyém

a nyár tékozolva szórja kincseit
a tünékeny nesz most még tünékenyebb
a szél pár kínlódó levélen segít
többnek tűnik ami veszendőbe megy

A keresztény kultúra hete

Szeptember közepén kezdődik az Ars Sacra Fesztivál

Az Ars Sacra Alapítvány hatodik éve szervezi meg a Templomok Éjszakáját és a Szakrális Művészetek Hetét. A két eseménysorozat közös új neve Ars Sacra Fesztivál. Fővédnökei: Erdő Péter esztergom–budapesti érsek és Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye.

Aszfaltos pokol

Százhuszonöt éve született Csáth Géza

Brenner József néven látta meg a napvilágot Szabadkán, 1887-ben, egy szebb és erősebb országban. Gyertyája hamar csonkig égett: mindössze harminckét évet élt, pedig álmok álmodója, nyugtalan fiú volt. Toronyórát lánccal, világhírt és oroszlánt: mindent akart egyszerre. „Élesre fent késeket rejtegetett szívében” – írta róla unokafivére, Kosztolányi. Egy kicsit ő lehetett Dezső rosszabbik énje, felhős tudatalattija: a kegyetlen szemű Csáth Géza.

Apja hegedűst akart belőle faragni, de neki ehhez nem volt türelme, nagy elánnal inkább festeni kezdett, ám képeit tanárai kigúnyolták. Majd aszimmetrikus ritmusú dalokat írt, mire azzal dorongolták le, hogy ez nem is zene.