A magyarság kövirózsái

Száraz Miklós György nagy sikerű regények írásán edzett művelődéstörténeti kötete, a Székelyek nem csupán az író ifjú- és érettebb kori székelyföldi barangolásainak, barátkozásainak lenyomata, hanem legalább ennyire nagyon sok alapos kutatómunkáé is.

Felvidéki magyarok a történelem sodrában

A cseh-szlovákiai magyarság megpróbáltatásai vallási, politikai, kulturális téren 1938–2010 címmel rendeztek nemzetközi konferenciát február 26-án Szegeden, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány (HEH) szervezésében.

Az eltűnt gyerekkor nyomában

„Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók” – írta Pál apostol a korintusi híveknek (1Kor 13,11).

Februári tavasz

Andris fiammal és feleségével, Icával február 17-én reggel Apaj­pusztára indultunk. A kirándulásunk ködös időben kezdődött. A városban még csak foszlányok úsztak, de a Kiskunságban már olyan sűrű volt a köd, hogy legfeljebb százméternyire lehetett ellátni.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.