Kultúra

Ha egy ren­de­ző élet­raj­zi film ké­szí­té­sé­re vál­lal­ko­zik, mun­ká­ja egy je­len­tős ré­szét már el is vé­gez­te he­lyet­te más. Még­pe­dig ma­ga a va­ló­ság. A gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tás­nál pe­dig két út áll előt­te. Az el­ső, hogy pont­ról pont­ra el­me­sé­li fő­sze­rep­lő­jé­nek az éle­tét. A má­so­dik, hogy kre­a­tív mó­don ma­ga is hoz­zá­tesz va­la­mit, itt-ott át­ala­kít­ja, fel­hasz­nál­va mind­azo­kat a fil­mes esz­kö­zö­ket, me­lyek ren­del­ke­zé­sé­re áll­nak. Leandro Castellani Don Bosco — Az if­jú­ság aty­ja és mes­te­re cí­mű 1988-as film­jé­ben az előb­bit vá­lasz­tot­ta.

Heinrich Böll (1917—1985) No­bel-dí­jas né­met író, mű­for­dí­tó de­cem­ber 21-én szü­le­tett Köln­ben, ahol egy ka­to­li­kus ele­mi is­ko­lá­ban ta­nult. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú kez­de­tén be­so­roz­ták a Wehrmachtba, né­hány hó­na­pig Ma­gyar­or­szá­gon is szol­gált. A het­ve­nes évek­ben a Nem­zet­kö­zi P. E. N. Club el­nö­ke volt. 1972-ben mun­kás­sá­gá­ért No­bel-díj­jal ju­tal­maz­ták. A vi­lág­há­bo­rú után ő volt az el­ső né­met író, aki el­nyer­te ezt az el­is­me­rést.

Szín­há­zi já­ték (2001)

Mo­son­ma­gya­ró­vá­ron em­lék­szo­ba meg­nyi­tá­sát ter­ve­zik, ahol csa­lá­di fo­tók ele­ve­ní­tik majd fel Gyurkovics Ti­bor kap­cso­la­ta­it író­tár­sa­i­val és a mű­vész­vi­lág más kép­vi­se­lő­i­vel. Író­asz­ta­la, író­gé­pe és más egy­ko­ri tár­gyai mel­lett for­ga­tó­köny­vek, sú­gó­pél­dány­ok, ru­hák és egyéb kel­lé­kek idé­zik fel szín­há­zi mun­kás­sá­gát, ver­ses­kö­te­tek ad­nak íze­lí­tőt köl­té­sze­té­ből. A most lát­ha­tó film a het­ve­ne­dik szü­le­tés­nap­já­ra ké­szült, Czigány Zol­tán ren­dez­te. Fi­a­tal szí­né­szek Gyurkovics da­rab­ja­i­ból pró­bál­nak je­le­ne­te­ket egy kel­lé­kek­kel zsú­folt pró­ba­te­rem­ben, ta­lán egy pad­lá­son. A „ren­de­ző” ez­út­tal ma­ga az al­ko­tó, Gyurkovics Ti­bor, aki nem­csak be­le­szól a je­le­ne­tek­be, ha­nem me­sél a szín­já­ték­ok meg­írá­sá­nak kö­rül­mé­nye­i­ről, a ha­ta­lom­mal ví­vott har­cok­ról, a da­ra­bo­kat be­mu­ta­tó szí­né­szek­ről.

Az este bokra csendben ég,
Lehull a gally parázsa.
Tótágast áll a csöpp legény
A tegnap hamujában.

Éjfélre jár.
Se hold, se csillag.
Nem vezetnek patkónyomok,
Tapogatom a sűrű csöndet:
Eddig a sötét, innen én vagyok.

ajándék éjben
tó tükrét bezúzó
fényes kavics

Foszló hús – zivatarok bűzét
párnámba fojtom sírásommal, s
lapos kavicsom lefelé fordítom;
szív alakú lesz, rajta
a Sátán képével.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2006)

El­jut­tat­ni a krisz­tu­si üze­ne­tet azok­hoz, akik még nem hal­lot­tak ró­la, ma ta­lán még ne­he­zebb, mint va­la­ha. Sok­szor azt sem tud­juk iga­zán, ho­gyan fog­junk hoz­zá. An­­nyi bi­zo­nyos, hogy az év­szá­za­dok so­rán meg­ta­nult és meg­szo­kott gya­kor­lat ma­nap­ság már nem hasz­nál­ha­tó. Egy ki­vé­te­lé­vel. Ami­kor va­la­ki az ön­zet­len sze­re­te­tet olyan mér­ték­te­len­ség­gel ké­pes gya­ko­rol­ni, hogy már sen­ki nem me­het el mel­let­te kö­zöm­bö­sen. Böjte Csa­ba fe­ren­ces szer­ze­tes ilyen em­ber. Az­zal, hogy több mint húsz éve fog­lal­ko­zik rá­szo­ru­ló, éhe­ző és (fél)ár­va gyer­me­kek­kel, olyan hi­te­les­ség­gel tud­ja kép­vi­sel­ni a ke­resz­tény alap­ér­té­ke­ket, hogy ab­ból min­den­ki­nek van mit ta­nul­nia. Ván­dor At­ti­la do­ku­men­tum­film­je őt és a 2002 óta mű­kö­dő Dé­vai Szent Fe­renc Ala­pít­ványt mu­tat­ja be.