Kultúra

Árpád-házi Szent Erzsébet és Szenci Molnár Albert

Októberben, a reformáció hónapjában, anélkül, hogy e sorsdöntő hitéleti esemény jelentőségét kisebbítenénk, netán túlzott felekezetfölöttiséget képviselnénk, érdemes visszaemlékezni arra, hogy a mindkét oldalon sok szenvedést, mártíriumot termő vallásháborúk ellenére már évszázadokkal ezelőtt is megélhetett a magyarság nagyon szép, mert nem „programzeneszerű”, hanem spontánul ökumenikus pillanatokat.

A XVII. század elejét, itt bemutatandó példánk viharos korszakát sokkal inkább a felekezetközi háborúk, mintsem a béke jellemezte, s akkor, az ellenreformáció légkörében a ma már mindennapjaink részévé vált katolikus–protestáns párbeszéd természetesen abszurdnak számított volna. Mind ezt tudván meglepődhetünk azon, hogy 1608-ban, pontosan március 13-án, három és fél évvel házasságkötése előtt a Marburgban született Kunigunda Ferináriával, a német városokban vándorló Szenci Molnár Albert, a magyar református kultúra ikonikus alakja, a zsoltárfordító, szótárszerkesztő, bibliakiadó ezt jegyezte fel naplójába: „A hazámbéliekkel és Turnoviusszal együtt harmadjára tekintettem meg Szent Erzsébet értékes síremlékét.”

Teréz – A szeretet kis útja

Egyszerű film, de nem bárgyú, hű Kis Szent Teréz egyszerűségéhez. Egy olyan lány életútját mutatja be, akinek már egészen kis korában is különleges érzéke volt a transzcendensre, és „csak” egy ügye volt: hogy megtanuljon szeretni. „Nevelődésének” folyamatát ismerjük meg, próbatételek során át. Egy család történetét, szinte kiszakítva a világból, a tágabb összefüggések közül. Itt minden mindvégig ugyanarról szól, és a Martin nővérek élete szinte semmi másból nem áll, mint egymás támogatásából és Isten akaratának kereséséből (mind az ötükből szerzetes nővér lett). Ez így roppant egysíkúnak, leegyszerűsítőnek tűnik.

Folytatódik a Körösfői Kriesch-emlékév

„A kultúra új értékrendjén s a művészeti mozgalmon túl a szecesszió természetesen stílus is. Egy kor stílusa; stíluskorszak, amely széles folyamként fogadja magába a kor stílusirányait, a korábban induló szimbolizmust és a korban létrejött impresszionizmust, posztimpresszionizmust. A szecesszió – amely sokkal szélesebb, átfogóbb és egyetemesebb jellegű, mint a szimbolizmus – ha nem is a szimbolizmusból születik, de egyezik vele annyiban, hogy ugyanúgy élt a valóság szimbólumokban való feldolgozásának eszközeivel a képzőművészetek, a zene, a poétika, sőt az élet teljes egésze tekintetében, mint a szimbolizmus korábban az irodalom terén. De úgy is fogalmazhatunk, hogy a szecesszió asszimilálta a szimbolizmust, a szimbolikus szemléletmód – alapokat és sokoldalú megerősítést kapva – ekkor találja meg méltó helyét” – írja Csokonai-Illés Sándor Körösfői Kriesch Aladár 2005-ben kiadott naplóihoz fűzött bevezetőjében.

Te, aki milliók gőzölgő vérét
Egy áldozati kehelybe egybe keverted
És az elkárhozott lelkek lángoszlopának
Lomhán gomolygó füstjét
Végig széjjelteregetted a vonagló földön,
Hogy a fekete perje alatt elhaljon,
Elhulljon minden, ami élő.
És azt se tudhassuk soha többé,
Vajon öröm-e az élet?
És jutalom a halál?

Nézőtér

Be kell valljam, elszégyelltem magam minap a felújított Erkel Színházban, amely októberben Kodály Háry Jánosával nyitotta meg kapuit. Az előcsarnokban kiállítási tablókon mutatják be a daljáték húsz tételének zenei forrásait, a tájegységeket, településeket, ahonnan a dalok származnak. És idézik Móricz Zsigmondot: „Mi, magyarok akkor szűnünk meg magyarnak lenni, ha már nem értjük meg többé Háry János kegyes hazugságait.” Megdöbbentő, kijózanító mondat. Én eddig nem értettem. Mindig is afféle urbánus flegmasággal tekintettem a Háryra. A nagyszerű zenekari szvitet szívesen hallgattam, de ifjan sem gondoltam úgy, hogy e besorolhatatlan, „blőd és gyermeteg” műnek feltétlenül ott lenne a helye az operaszínpadokon.

Kezdetben volt a venyige.
Abból fakadt a bor patakja,
vér folyama. A tenger kín
fölött billegő sirályok,
a fényesség hazája.

Ha iszom egy korsó sört,
választhatok egy sorsjegyet,
amin újabb korsó sört lehet nyerni.
Sorsom ez: annyi korsó sört iszom,
ahánynál eggyel többet ihatok jegyre.

Kettős gyöngysor csillog
az opálkék homályban.
A tótükör helyén
égbolt a pára,
s ahol a déli part
józan fénysora állna,
lebeg és leszáll a
mennyei Jeruzsálem
remegő fényparázsa.

Mezey Katalin (1943) József Attila-díjas költő,
a Széphalom Könyvműhely igazgatója.

Ne hívd vendégül ellenségeid,
nem érik be azzal, amit kínálsz,
megjegyzik, hol tartod a pincekulcsot
és hogy melyik szép leányod szobája.