Kultúra

Baróti István orgonaművész halálára

Az örök hangzatok csöndje már az övé, amelyről sokszor beszélt, ha szeretett hangszere szóba jött. Liturgia és magas szintű szent zene együtt élt művészetében. Amikor előadóként járta Európát, azt írták róla, hogy egyike azoknak, akik Liszt Ferenc műveit a leghitelesebben értelmezik, még a kottaképek szünetjeleit is „hallhatóvá” teszik, egy másfajta csend angyali skáláján. Ez az ihletettség a belülvalók kegyelme.

Sok hangversenyén jelen voltam, s mindig lírai színekben tündöklő intellektuális készségét csodáltam, ha Bachot vagy romantikusokat játszott. És azt az alázatát, amely az adott szerzőhöz kötötte. Kiváló adottságú orgonaművész volt, a zenei szabatosság kötelezvényével követte a stílust, az alkotói szándékot. Mindezt tehetséggel, kivételes tudással, ízig-vérig hangszerismerettel lehet elérni. A hangszíneket (regisztereket) Gergely Ferenc iskolájában tanulta.

Itáliai képek a Molnár-C. Pál múzeumban

Kevés olyan ismerősömmel találkoztam, akit ne ragadott volna magával Itália mediterrán hangulata, az ókori Róma romjai vagy a Vatikáni Múzeum egyedülálló gyűjteményei. A napfényes Olaszország nemcsak a turistákat vonzza évről évre, hanem a művészeket is. Új élményeket szerezni igazán csak helyváltoztatással, utazással lehet, s nem volt ez másképp az 1920-as, ’30-as években sem. Ezért aztán 1928-ban Gerevich Tibor művészettörténész kezdeményezésére, Klebelsberg Kuno támogatásával létrehozták a Római Magyar Akadémiát, amely máig fennáll.

A Ménesi úti Molnár-C. Pál Műterem és Múzeum mindig tartogat meglepetéseket a látogatók számára. Csillag Péter és Éva, a műterem tulajdonosai és fenntartói különleges kiállítást szerveztek: „Itáliában láttam” – A Római Collegium Hungaricum emlékezete, 1928-tól 1943-ig címmel.

A Budapesti Wagner-napok margójára

Ha Richard Wagner, akkor Bayreuthi Ünnepi Játékok. Bayreuth fogalom, mérce, viszonyítási alap ebben az univerzumban. Fischer Ádám művészeti vezető-karmester a Budapesti Wagner-napokkal kivívta, hogy az „autentikus” német mintára létrehozott fesztivál mára világszerte ismert és figyelemmel kísért kulturális márka lett. Jövőre, a jubileumra, a tizedik nyárra A bolygó hollandi bemutatásával válik teljessé a tíz fő művet felsorakoztató Wagner-sorozat. A Művészetek Palotájában a „végtelen dallam” folytatása, a fesztivál sorsának és alapkoncepciójának alakulása a jövő zenéje… – de mindenki azt reméli, hogy megmarad, tovább szól.

Vannak folytathatatlan jelenetek. Érzed az előjeleket, végigjártad az érzelmi azonosulás stációit, ám most itt állsz a küszöbön, és tudod, mi következik, de látni már nem akarod. Az itthon csupán a tavaszi Titanic Filmfesztiválon vetített Fruitvale Station és Átmeneti állomás (Short Term 12) tele van ilyen jelenetekkel, miközben megmutatnak valamit abból a másik Amerikából, amely oly messze van az üres látványfilmektől, s oly nyugtalanítóan közel van hozzánk.

Találkozás Bolyki Györggyel

A Bolyki Brothers énekese, az Erkel Ferenc Kamarazenekar csellistája, aki az elmúlt évek során azt is bebizonyította: kiváló szervező. Bolyki György a tizenötezres közönséget vonzó Kaposfest, a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál igazgatója, aki a kaposvári kötődésű Kokas Katalin hegedűművésszel, a fesztivál alapító és művészeti vezetőjével azt reméli, hogy az augusztus 13. és 19. között zajló fesztivál ezúttal is tűzbe hozza a zenei világot s a közönséget.

– Honnan ered vonzalma a muzsika iránt?

– Édesanyám zongoratanárnő, gyönyörű hangja van, évtizedek óta vezényli saját kórusát. Szerintem tőle örököltem a zene iránti affinitásomat.

Emlékszem, épp a közértben álltam sorban 1967 októberében, amikor mellettem ketten arról beszéltek, hogy nemrég bemondta a rádió: előző nap Bolíviában agyonlőtték Che Guevarát. Fiatal srác voltam akkoriban, mégis sokat hallottam a hírhedett gerillavezérről. A bátyám korosztályába tartozó, nálam néhány évvel idősebb barátaimat sokat foglalkoztatta Che személye. Alakja már akkor is legendaszámba ment. Hosszú, lobogó haja, távolba néző, mindenre elszánt tekintete a szabadság szimbólumaként jelent meg a fiatalok számára. Alberto Korda közismert Guevara-fotója már a hatvanas években is világhíres volt, és ha az ember körülnéz, láthatja, hogy ma is az. Jelenség, amelyet ugyan figyelmen kívül lehet hagyni, de számos formában jelen van a világban. Négy hónappal Che Guevara halála előtt egy milánói kiadó elvitte Korda két negatívját, megsejtve a kép vizuális erejét. A fotót a kiadó választotta ki és vágta meg ilyen formára, majd irdatlan példányszámú plakátot készített az új „messiás” arcképéről. Leggyakrabban pólókon tűnik fel Che képe, de látható kulcstartókon, bögréken és ki tudja, milyen más tárgyakon.

A Budapesti Történeti Múzeum – az Uffizi képtár magyar vonatkozású önarcképeiből válogató – időszaki kiállításáról szóló, két héttel ezelőtt megjelent írásunkra Eckhardt Mária a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont nyugalmazott alapító igazgatója reagált. Levelében Nemes Eliza önarcképe kapcsán néhány gondolatot fűzött cikkünkhöz: „Ma a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum állandó kiállításának féltve őrzött kincse Nemes Eliza egyik gyönyörű, nagyméretű festménye, amelyet 1879-ben Liszt Ferencről festett, aki modellt ült neki a zongoránál.

A XX. század diktatúrái közül a fasizmus bűnei igen jól dokumentáltak. Ezzel ellentétben az egykori Szovjetunió rémtetteiről szinte alig áll rendelkezésünkre irat vagy fénykép. Éppen ezért felbecsülhetetlenek a szemtanúk visszaemlékezései. Kiemelkednek közülük azok, akik írói vénával is rendelkeztek. Ők ugyanis könyveik révén képesek voltak arra, hogy belopakodjanak a hétköznapi emberek nappalijába, dolgozószobájába, így megismertetve a világ közvéleményét mindazzal, ami a Gulagon történt. Közülük a legismertebb Alekszandr Szolzsenyicin, aki, miután 1973-ban kiutasítottak hazájából, az Egyesült Államokban élt. Egészen más sors jutott osztályrészül Varlam Salamovnak, aki a Szovjetunió északkeleti csücskében található Kolimán raboskodott. Kolimai elbeszéléseiből az Európa Könyvkiadó a Szabad Tér Kiadóval közösen 1989-ben, önállóan pedig 2005-ben adott ki válogatást. Előbbi címe Kolima – Történetek a sztálini lágerekből, utóbbié Szentencia – Válogatott elbeszélések.