Kultúra

A versek vittek Szárszóra és hívnak ma is vissza rendületlenül az iskolába, ahol évről évre a megyei versmondó verseny döntőjét rendezik oly gondosan. Több mint negyedszázada szólított meg e szellemi-lelki közeg, mondhatnám azt is: a hely varázsa, mert Balatonszárszónak varázsa van. Nem csak szép fekvésének, hanem az emberekből áradó derűnek köszönhetően. És a hagyatéknak, amit József Attila, Rónay György, Csukás István, Obádovics J. Gyula bízott ránk, illetve a Soli Deo Gloria égisze alatt évtizedekkel ezelőtt és a közelmúltban rendezett találkozók sora.

Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek”

Az időjárás inkább a kora tavaszt idézte július 9-én: a nap hol sütött, hol ismét elbújt a felhők mögé, és a hideg északi szél kifejezetten hűvössé tette a reggeli levegőt. Amíg a hídon a Margit-szigeti bejáró felé mentem, sirályokat kerestem a Duna felett, de egyetlenegyet sem láttam.

Az ismét Jolsvai Júlia példásan igényes válogatásában és összeállításában megjelent, immáron huszonkilencedik Szabó Magda-életműsorozat-kötetet bemutató írásomnak nem egyhamar találtam igazán pontos és jellemző címet. Végül eszembe jutott egy nevezetes zenetörténeti fogalom, Richard Wagner „unendliche Melodie”, azaz „végtelen dallam” elmélete.

Virágh Endre orgonaművész, karnagy, iskolateremtő pedagógus és egyházzenész (1923–1999) húsz évvel ezelőtt adta át lelkét Teremtőjének. Harmadik képviselője volt a
Virágh család kántortanító generációinak, s e hagyományt fia és unokája is folytatta.

Zalaegerszeget – teljesen igazságtalanul és méltánytalanul – sokan tekintik kis országunk egyik „szegének”, a fősodortól távoli csücskének.

Dejcsics Konrád az Arcus Temporum XV fesztiválról