Ne porcukrozzuk be sebeinket!
Értékes karácsonyi olvasmányokat ajánljon számunkra – kértük Lackfi Jánost. A költőt, írót arról is kérdeztük, hogy ő és a családja hogyan tud ilyenkor nem csupán elérzékenyülni, de el is mélyülni az ünnep titkában.
Értékes karácsonyi olvasmányokat ajánljon számunkra – kértük Lackfi Jánost. A költőt, írót arról is kérdeztük, hogy ő és a családja hogyan tud ilyenkor nem csupán elérzékenyülni, de el is mélyülni az ünnep titkában.
Az egyházi hagyomány megőrizte Gergelynek, Konstantinápoly püspökének 380. december 25-én elmondott ünnepi beszédét. A szentbeszéd felér egy rövid teológiai összegzéssel, hiszen szó van benne Isten természetéről, a Szentháromságról, az angyalok és az érzékelhető világ megteremtéséről, valamint az ember megalkotásáról. Gergely beszél a bűnről és arról is, hogy a megtestesülés által miként vezette vissza önmagához Isten a tőle eltávolodott embert.
Jézus születésének ábrázolásai évszázadok óta jelen vannak a festészetben. A legkedvesebb bibliai történetként tartjuk számon azt a betlehemi éjszakát, melynek hideg sötétjében emberként jött a világra a megváltó Isten, hogy reményt hozzon a föld minden népének.
Hol reggel, hol délután, de naponta végigmegyek a Szabadság hídtól a Petőfi hídig terjedő partszakaszon. Látszólag érdektelen terület, mégis mindig akad látni- és megfigyelnivaló. Az enyhe november végi napokon még alig lehet sirályokat látni a víz felett. Most, hogy beköszöntött a tél, már többen vannak, de az igazi tömeg, amikor a madarak végig ott ülnek a hajókikötők korlátjain, még hátravan. November 26-án láttam az idei őszön az első kárókatonát. A víz fölött szállt, de amint a Szabadság hídhoz ért, emelkedni kezdett, és átrepülte. Már korábban is megfigyeltem, hogy ezek a fekete madarak, a dankasirályokkal ellentétben, nem szívesen kelnek át a híd alatt.