Közelkép

Teremtésvédelem

Az elmúlt évre vonatkozó visszatekintések gyakran hordozzák magukban azt a veszélyt, hogy tendenciózusak, s csupán olyan tényeket és híreket emelnek ki, amelyekkel bizonyítani lehet az összegzést készítő személy előfeltételezését. Ám bármennyire is igyekeztem, a globális környezeti ügyekkel kapcsolatban valóban nem találtam jó híreket. Ugyanakkor írásom második felében olyan, a közeljövőben várható történéseket említek majd, amelyek talán a jó megoldások irányába mutatnak.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár 2014 áprilisában Brüsszelben a következő kijelentést tette: „A természettel nem lehet tárgyalni, az a saját törvényei szerint teszi a dolgát, és nem vár senkire.” A főtitkár ezzel a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságára kívánta felhívni a figyelmet.

A múlt esztendőben több levelet is kaptam kedves Új Ember-olvasóktól. Hagyományos, postai küldeményeket, nem e-maileket. Talán sokan már el is felejtették a kapcsolattartásnak e régi formáját, holott néhány évtizede nem is hallottunk még számítógépről, e-postáról, de még a vezetékes telefon is csak kevesek kiváltsága volt. Többször írtam már arról, hogy régebben, főleg a nyári szünetben gyakran leveleztem az osztálytársaimmal, mert másképp hónapokig semmit sem tudtunk volna egymásról. Mindennap izgatottan lestem, vártam a postást, mikor érkezik, hoz-e levelet vagy képeslapot, s emlékszem, milyen nagy öröm töltött el, amikor a postaládából nekem címzett küldemény került elő.

„Milyen jó, hogy túl vagyunk a szilveszteri hajcihőn, ránk férne végre egy kis lehiggadás az időhajszolásban, talán most egy picit fellélegezhetünk. Aztán úgyis beindul majd az agymenés, hogy 2015-ben már tényleg menthetetlenül eljön a világvége, mondván: ez épp eléggé fél kerek évszám az apokalipszishez. Csak nehogy bár ki felüljön az önjelölt prófétáknak, hiszen úgysem tudhatjuk előre azt a bizonyos órát…” – morfondírozott egy sort Z., miközben a harmadik pohár pezsgő utolsó kortya is legurult a torkán.

Új időszak – akár egyetlen esztendő – lehet teljesség, megszabott határok közt leltára annak, ami a helyünket pontosan kijelöli egy újabb induláskor. Változhat a társadalmi, szociális, kulturális körülmény, pozíció, az emberi benső magatartás, meggyőződés, de nem adhatja át a helyét hullámzó helyzeteknek, öntörvényűségnek, a hivatásban való elmélyülésre nem játszhatnak rá külsődleges hobbik úgy, hogy a hivatás (akár egyetlen közösség is) kárát vallja.

A világ létezése és az ember szabadsága

Beszélgetés Barsi Balázs ferences atyával

– Balázs atya, milyen istenkép él a mai emberben? Sokszor említik a minden – hatót, az istent (kisbetűs módon), mint valami legendás alakot – már-már néprajzi érdekességként.

– Valószínűleg minden korban zavaros istenkép él az emberben, egészen addig, míg nem érik megpróbáltatások, illetve nem kap kegyelmet; vagy nem találkozik olyan személlyel, akinek tisztább képe van Istenről. A mai ember nem rosszabb egyetlen más kor emberénél sem, de van egy nagy baja, s ez végzetes lehet. Mivel ezt magamra is vonatkoztatom, ezért fogalmazom így: rettenetesen felületesek vagyunk. Ez a felületesség abból is adódik, hogy személyiségünk nem érett tudományos-technikai találmányaink befogadására. Arra a remek világra, amelyben a természettudományokra épülő technikai civilizáció számos nagyszerű teljesítményt ért el. Ez a siker azt a látszatot kelti, mintha életünk egésze e körül forogna, s így állandó felületességben élve nem gondolunk arra: ki az Isten, milyen az Isten? Ezt megelőzően azonban fel kell tennünk a kérdést: ki vagyok én, ki az ember?

Jelenits István előadása Gödön

Freudnak egyszer lelkesen elújságolták a tanítványai, hogy egy új találmány, a drót nélküli távíró révén lehetővé vált a csoda: az éteren át egyik földrészről a másikra üzenetek küldhetők. Freud, aki fenntartással viszonyult a technika vívmányaihoz, azt válaszolta, hogy ez csakugyan nagy csoda, ő azonban a legnagyobb csodának azt tartja, hogy két ember szót érthet egymással.

Szabadulás a drog fogságából – beszélgetés Szőke Ádámmal

„Éjszakai buszon aludtam, nem fürödtem, nem ettem asztalnál. A szupermarketbe mentem enni, ahol többször le is buktam. Elveszítettem mindenemet, a lakásomat, a páromat, a kisbabámat. Egymást követték a csapások: meghalt az öcsém, majd a babánk elvesztése után kábítószetúladagolás miatt kétszer is újra kellett éleszteni. Ekkor elkezdtem fölélni minden pénzem, drogom” – meséli Szőke Ádám, ez a huszonnyolc éves, életerős férfi. A fiatalember a mélységek után – Teréz anya nővérei és Roska Péter atya segítségével – az olasz alapítású Cenacolo közösségben töltött közel három évet. Ádámmal a közösség szigorú és egyenes útjáról, a múlt mélységeiről és a jelen küzdelmeiről beszélgettünk.

Adomány a kárpátaljai tél előtt

Hosszú, szürke napok után végre kiderült az égbolt. A messzi távolban kékesen föltűnnek már a hegyek. Kárpátaljára tartunk. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára felhívására a Karitatív Tanács tagjai egy hónappal ezelőtt gyűjtést hirdettek Kárpátalja megsegítésére. Ukrajna magyarok lakta vidéke – az egész országhoz hasonlóan – bizonytalan tél elé néz. A gázellátás bármikor leállhat az ismert politikai helyzet miatt, így az intézmények és a lakások egyik napról a másikra fűtés nélkül maradhatnak. Katolikus vonalon a Katolikus Karitász által szervezett gyűjtés során a befolyt adományokat – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával – jelentősen kiegészítették, s harminckétmillió forintot juttattak el a munkácsi püspökségnek. Ebből az összegből a helybéli Szent Márton karitászszervezet segítségével – a helyi szükségleteket felmérve – fatüzelésű kazánokat vásároltak, illetve közintézmények és családok tűzifaellátását támogatják.