Az Olvasó írja

A kövek megszólaltak – Reményik Sándor halhatatlan versének (Kövek zsoltára) gondolatai jegyében szakrális irodalmi estet tartott nemrég a fővárosi Forrás Színházi Műhely a veszprémi főegyházmegye egyik kicsiny falvának, a Balaton-felvidék gyönyörű környezetében fekvő Vászolynak templomában.

Könyvespolcra: Bibliával Munkácsy képe előtt

A debreceni Déri Múzeum kiadói gondozásában augusztusban jelent meg Várhelyi Ilona könyve. Ezzel egyidőben üdvözölhette ismét a nagyközönség Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményét a Déri Múzeumban, ahol így újra együtt látható a három nagyszerű képből (Krisztus Pilátus előtt, Ecce homo, Golgota) álló híres trilógia.

Álmodik a múlt: Kehely, ostya, ekevas

Az udvarhelyszéki Székelyderzs templomának különös freskóiról már többször írtam. Ezért itt csak a monumentális erődtemplomról szólok, amely Orbán Balázs véleménye szerint „egyike a csinosabb és a közönséges községi templomoknál nagyobb gótízlésű templomoknak”. A kora gótikus két ablaknyílás a déli falon a hajó építési idejét a XIII-XIV. század fordulójára valószínűsíti. Ez az a templomrész, amely Miklós plébános idején már megvolt. Őt örökítheti meg az a rovásírásos tégla, melyet felfedezése után, az 1929-ben végzett javítási munkálatok során utólag helyeztek el a diadalív falába.

Tűnődés a hétről: Kimondani az igazságot

Már-már közhely: hazugságok, ferdítések hálójában élünk. Amiről ma azt állítják, sok, holnapra kiderül, a kevésnél is kevesebb. Amit az imént szépnek festettek, holnapra rútságával riaszt. Már a múlt században is mozgalmak indultak a szavak lecseréléséért, az avantgárd zászlóvivői a nyelvtant is megváltoztatták volna.

Hitoktatás és keresztény nevelés

Iskolában vagy a templomban – ez itt a kérdés? – Manapság nemigen gondolunk arra, hogy az iskola alig néhány évszázada kapott olyan központi szerepet az ember és a társadalom életében, mint amit mi szinte magától értetődőnek tekintünk. Az ókorban és a középkorban csak egy szűk csoportnak volt szüksége iskolás műveltségre. Az emberek túlnyomó többségét a család készítette föl az életre, a fiatalok saját tapasztalataikkal gyarapították ügyességüket, tudásukat, később azon igyekeztek, hogy gyermekeiknek azt adják tovább, amit maguk a szüleiktől kaptak.

Könyvespolcra: Ne feledjük: Pálos Antal

Szigorú, SZTK-keretes szemüveg mögül, de huncutul mosolygó szempár néz ránk a kötet címlapjáról. Ötven körüli férfi. 1963-ban. Nemrég szabadult a börtönből. Mintha épp kérdezne valamit. Valakit. Minket. Engem. Aki épp olvasom a könyvet, melyben vallomásait, néhány beszéd(tervezet) ét, őt közelről ismerők róla s koráról szóló gondolatait gyűjtötték egybe. Legerősebben persze saját szavain keresztül dereng köztünk élete, mely 2005 óta már nem a földi terek fényét erősíti.

Keresztény és konzervatív könyvkiadó

Bedő György Mindszenty-emlékérmet kapott – A mártír sorsú magyar bíboros emlékét ápoló Mindszenty Társaság – amely 2004-ben jött létre, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kezdeményezésére – minden évben emlékérem adományozásával ismeri el azok tevékenységét, akik élen járnak a pártállami és egyházi részről egyaránt meghurcolt, rendíthetetlen elkötelezettségű főpásztor életművének és tiszteletének ápolásában.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.