„Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség”
Földi és mennyei hazát is kaptunk – „Akit az Úr magyarnak teremtett és nem fogja pártját a népének, nem derék ember az” Széchenyi intett így bennünket.
Földi és mennyei hazát is kaptunk – „Akit az Úr magyarnak teremtett és nem fogja pártját a népének, nem derék ember az” Széchenyi intett így bennünket.
A karácsonyfa és jelképei – Ma már el sem tudjuk képzelni nélküle az ünnepet, pedig – bár eredete, szimbolikája régre nyúlik vissza – a karácsonyfa-állítás az egyik legfiatalabb karácsonyi szokásunk. Európa-szerte, így hazánkban is, illetve a tengerentúlon csak a XIX. század folyamán terjedt el. A fa minden kultúrában különleges helyet foglal el – évente megújuló lombja az újjászületést, míg földbe kapaszkodó gyökerei és magasba törő koronája a földi és az égi szféra összekapcsolódását jelképezik.
A templomból is csak a lépcső maradt – Már csak a temető és néhány épületmaradvány emlékeztet arra, hogy a Tolna megyei Hangospusztán egykor harminckét család élt. Mindenki elköltözött, házaikat lebontották, Hangos elcsendesült.
A testvérpár tizenöt éve restaurál szakrális szobrokat – Restaurálják a kisváros, Tolna szakrális köztéri szobrait. Kettő már kész van: Szent Vendelé, a volt textilgyár közelében, és a kápolnánál lévő kőkereszt.
Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök a húsz évvel ezelőtt történtekről – Néhány hónappal püspökké szentelése előtt, még várad-olaszi plébánosként,
Józan számvetés a Felvidéken – Húsz éve lázban égett Európa –leomlott a berlini fal, amely nemcsak egy várost, hanem jelképesen magát Európát választotta ketté.
Amikor szenteste énekelni kezdtük: „Mennyből az angyal”, nekem, a kis kölyöknek, egy göndörszőke hajú leányka tűnt föl lelki szemem előtt.
Karácsonyi beszélgetés Orbán György zeneszerzővel – Marosvásárhelyen született, Kolozsvárott a Zeneakadémián tanult zeneszerzést a jó nevű zenepedagógus Sigismund Toduþãnál; Jagamas János, a magyar zenekutató, zenetörténész a zeneelméletben volt mestere. Harminc éve él Magyarországon, 1982-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított. Nyugdíjas, teljes idejét a zeneszerzés tölti ki. Eddig közel négyszáz művet írt – különböző műfajokban.