Felfedezni a csodát…

Találkozás Gáspár Ferenc kaposvári főorvossal

Jó nevű szájsebész főorvosként feladta praxisát; inkább a kutatást választotta. Korábban is a felfedező kreativitás éltette, s most kedvére foglalkozhat a somogyi egészségügy-történettel és jeles művészek életművével. Leginkább azok a helyzetek vagy jelenségek hozzák lázba, amelyek esetében ellentmondásokat vél felfedezni a történések hivatalosan elfogadott, kanonizált bemutatásában, magyarázatában.

A nagy fordulat

Teremtésvédelem

Arra, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság a legfontosabb kérdések közé tartozik, számos tanulmány, cikk és könyv hívta már fel a figyelmet.

Hogyan lehet enyhíteni az éhínséget?

Interjú Gebisa Ejetával, Barack Obama tudományos nagykövetével

Októberben a Föld lakosságának száma átlépte a hétmilliárdos határt. Mintegy egymilliárd ember éhezik, közel hárommilliárd pedig kevesebb mint két dollárból, azaz csupán pár száz forintból él naponta.

Sebek Afrika szarván

Kenyai közelkép

Az emberiség bölcsője változtatja arcát. Míg a híradások szinte csak véget nem érő politikai feszültségekről és humanitárius katasztrófákról szólnak, addig Afrika középosztálya növekszik, és mintegy ötven évvel az általános gyarmati rendszer felbomlását követően az újjászerveződött, önazonosságukat kereső államok gazdaságilag rohamosan erősödnek.

Megújul a genti oltár

A XV. századi nagy flamand festő, Jan van Eyck világhírű genti oltárát 2012 őszétől öt éven át restaurálni fogják – közölte december 6-án Flandria (Belgium) katolikus egyházi hírszolgálata. A felújítás költsége mintegy 1,4 millió euró lesz.

„Dicsérje minden nemzet…”

Új CD magyar nyelvű taizéi énekekkel

A taizéi imádságok, énekek sok hívő ember szívéhez közel állnak, akár jártak már Taizében, akár nem, akár részesültek már a nagy találkozók élményében, akár nem. Taizé, ahogyan II. János Pál pápa mondta: Ó, Taizé, ez a kis tavasz!

Új szolidaritás felé

A bizalom zarándokútja Berlinben

Roger testvér, a taizéi közösség alapítója több mint harminc évvel ezelőtt indította el a fiatalokat a bizalom zarándokútján, hogy a béke, a bizalom és a kiengesztelődés követei legyenek környezetükben.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.