A nagy fordulat

Csak egy példa a sok közül: a svéd Stockholm Resilience Centre-nek Planetary Boundaries (Bolygónk határai) címmel a Nature-ben közölt tanulmánya szerint a klímaváltozás, a nitrogénkörforgás megváltoztatása és a fajok kipusztulása terén már jelentősen túlléptünk a fenntartható szinten, és több más területen is megközelítjük a visszafordíthatatlanság határát.

 

A kereszténységnek sajátja a hosszú távú és felelős gondolkodás. Mivel hitünk szerint a világ Isten keze munkája és ajándéka, megbecsülése, megóvása a pazarlástól, önző pusztítástól való tartózkodás része kell hogy legyen világképünknek, és felelős cselekvésre kell bennünket indítania. A kereszténység bőséges eszköztárat nyújt a felelős életmódhoz. Például a fogyasztás korlátozása, vagyis az önkéntes lemondás, amely a globális kihívásokra adandó egyik lehetséges válasz, egyfajta böjtnek tekinthető. Az is segítségünkre van, hogy a hitünkből következő értékrend nem az egyre növekvő, ezért fenntarthatatlan anyagi fogyasztáshoz kötődő dolgokat, hanem az emberek közötti kapcsolatban megjelenő szeretetet helyezi előtérbe. Ahogy az önkéntes lemondás a böjttel azonos, úgy a nemzetközi szakirodalomban „nagy fordulatként” említett életvitel- változtatás egyfajta megtérésnek tekinthető. Talán a keresztény közösségekben, az egymást a hétköznapi dolgokban segítő, támogató emberek csoportjaiban van leginkább esély a sikeres szemlélet- és életmódváltásra.

Az egyház megnyilatkozásai is alátámasztják a szoros kapcsolatot kereszténység és környezetünk védelme között. VI. Pál pápa már egészen korán, 1971-ben, a Rerum novarum (XIII. Leó enciklikája az ipari forradalmat követő időkből) nyolcvanadik évfordulójáról megemlékezve így írt: „A természet könnyelmű kihasználásán keresztül az ember azt kockáztatja, hogy elpusztítja azt, és ennek a pusztításnak önmaga is áldozatul esik. Nemcsak az anyagi környezet változik állandó veszélyforrássá, hanem az emberi is, amely egy időn túl nincs többé az ember hatalmában.” Az egyházfő gondolataival megelőzte a Római Klub 1972-es, A növekedés határai című kiadványának figyelmeztetéseit.

A teremtett világ megőrzéséért érzett felelősség – ahogyan manapság mondjuk: a környezetünk védelme – mindig sajátja volt a keresztény gondolkodásnak. II. János Pál pápa Assisi Szent Ferencet 1979-ben a modern értelemben vett ökológia művelői, a környezetvédők védőszentjévé nyilvánította. Szent Ferencben mélységes tisztelet, alázat és csodálat élt a teremtés és a megtestesülés titkai iránt. 1987-ben II. János Pál pápa a Sollicitudo rei socialis enciklikában ezt írta: „Korunk pozitív vonásai közé kell sorolnunk a rendelkezésünkre álló nyersanyagok korlátozott voltának tudatát, továbbá a természet épségének és ritmusának megbecsülését, és a fejlődés tervezésénél ügyelnünk kell arra, hogy ezt ne áldozzuk fel (…). A túlfejlettség, amelyben mindenféle anyagi javak túláradóan állnak egyes társadalmi rétegek rendelkezésére, könnyen a „birtoklás” rabszolgájává és közvetlen élvezőjévé teszi az embert, akinek nincs más perspektívája, mint a gyarapodás vagy a birtokolt dolgok állandó cseréje fejlettebbekre.” Ez az enciklika öt évvel előzte meg a „riói csúcsot”, az ENSZ-nek a környezettel és fejlődéssel foglalkozó rendkívüli közgyűlését és konferenciáját, ahol hasonló gondolatokat fogalmaztak meg és fogadtak el a részt vevő kormány- és államfők. II. János Pál már 1990-ben, békenapi üzenetében „ökológiai válságról” beszélt, hangsúlyozva, hogy ez döntően etikai természetű, s rámutatva „egy új szolidaritás sürgető, erkölcsi szükségességére”.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának a teremtett világ védelméről írt körlevele, Felelősségünk a teremtett világért 2008-ban jelent meg.

XVI. Benedek pápa a 2010-es béke világnapjára írt üzenetében („Ha békére törekszel, védd a teremtett világot”) többek között az éghajlatváltozás, az elsivatagosodás veszélyére hívja fel a figyelmet, mezőgazdasági területek elvesztése, a folyók és a talajvízrétegek elszennyeződése, a biodiverzitás veszélybe kerülése miatt emelte fel a szavát. A Megváltó születésének ünnepén tudatosodnia kell bennünk az ősi feladat fontosságának: hogy a teremtés, a Föld védelme, művelése és megőrzése az ember Isten által kiszabott feladata.