Kiemelt egyetem – nemzetközi kapcsolatokkal

Beszélgetés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorával

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) egyre jelentősebb szerepet tölt be a magyar és a nemzetközi tudományos életben. Ezt jelzi a kiemelt egyetemi státusz elnyerése, s az a fokozott érdeklődés, amely a legutóbbi időben az izraeli nagykövet és az Egyesült Államok magyarországi nagykövet asszonyának látogatásában is megnyilvánult. Ezt a sorozatot a német és a lengyel nagykövet meghívásával még ebben a tanévben folytatni szeretnék. Közben több jelentős tudományos együttműködési megállapodást kötött az egyetem. Szuromi Szabolcs Anzelm rektorral beszélgettünk minderről.

Rektor úr, mit jelent a kiemelt egyetemi státusz?

– Az új felsőoktatási törvény lehetővé tette a csatlakozást az állami kiválósági programhoz. Az egyes egyetemeknek el kellett készíteniük intézményfejlesztési tervüket, s ennek alapján határozták meg azokat az egyetemeket, amelyek kutatóegyetemi, kiemelt egyetemi, illetve kutatókari státuszt nyerhettek el.

A kiemelt egyetemen nemzetközileg elismert kutatás és oktatás folyik. A kutatókar esetében a legnagyobb hangsúlyt a kutatásra helyezik, s a kutatásból származó szellemi és anyagi haszon közvetlenül visszakerül a képzésbe. Természetesen mindez az adott intézménynek a felsőoktatási rendszeren belüli állami megbecsülését is magában foglalja.

Múltfeltárás a jövőért

Major Balázs missziói

A Magyar Nemzeti Múzeumba egyeztettünk találkozót Major Balázs régész-történész arabistával. Ihletett helyszín és láthatóan otthonos terep számára e patinás intézmény, ami abból is kiderül, hogy időről időre régész kollégái és pázmányos tanítványai köszönnek rá, miközben a múzeumi kávézó márványlapos asztalánál Margatról, a Szentföld – vezetésével kutatott – legnagyobb lovagváráról, új libanoni megbízásáról és a régészeti tanszék elindulásáról beszélgetünk. Nehéz mederben tartani a mondanivalót, magam is szívesen csaponganék térben és időben a közel-keleti és hazai témákról, az ismerős és a nagyközönség számára kevéssé ismert történelmi helyszínekről hallva. Abban maradunk, hogy bizonyos részleteket „halasztunk”, úgyis mind külön fejezetet érdemelne. A rögtönzött krónikát a nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó, 2008-ban feltárt margati freskóktól indítottuk el…

Tanítás és történelem

Az egyház igehirdetése során nem tesz mást, mint megőrzi, megvédi és közvetíti a kinyilatkoztatott tanítást, amelyet az apostoloktól kapott. E tanítás pedig nem vélemény, hanem isteni letétemény, ezért örök időkre meg kell tartani azon értelmét, melyet az egyház neki tulajdonított. De vajon a kinyilatkoztatás lezárulása azt is jelenti, hogy a dogmák semmilyen vonatkozásba sem hozhatók az idővel? A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent Dogmafejlődés, dogmaértelmezés című könyv erre a kérdésre szeretné megadni a választ.

Forrófalvától Londonig

Szegedi beszélgetés Csicsó János főlelkésszel

Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Főlelkészség – ez áll a névjegyén. Második éve lelkipásztora a londoni magyaroknak. 1999-ben szentelték pappá Pécsett. Előzőleg egy évig diakónus volt Villányban, egy évig Bikalon káplán, majd tizenegy esztendeig plébános Beremenden. Illik rá a mondás: kinek szívét a magyarság, a szülőföld melegsége járta át, nem hagyhatja azt kihűlni sehol és sohasem.

Nem különös, hogy a ballagó Tisza mentén találkozunk, és nem a Temze partján?

– Mondhatnánk különösnek. Nekem a csángóföldi Bákó megyében Forrófalva az elbocsátó kis pátriám, de úgy vagyok, ahogyan Tamási Áron érezte, ha megkérdezték: mi végett van a világon… Londonban és magyar testvéreim körében bárhol hazám történelmi szívét hallom dobogni. Hogy a Tiszánál találkoztunk, annak köszönhető, hogy Kiss-Rigó László megyés püspök úr meglátogatott minket az angol fővárosban, érdeklődött hogylétünkről, elhozta a szegedi hívek jókívánságát, üzenetét. Én most eljöttem, megköszöntem.

Hittel és hűséggel

Az Olvasó írja

Fekete Edith Sacré Coeur nővér halálára

A nagy magyar író, Fekete István leánya 1930. szeptember 12-én született Ajkán. Édesapja akkoriban ott volt gazdatiszt Nirnsee Ferenc birtokán. Az elemi iskolát Ajkán végezte, majd a család 1942-ben Budapestre költözött. Középiskolai tanulmányait a budai Sacré Coeur nővérek leányiskolájában fejezte be. 1948-ban érettségizett, és 1949-ben a rend tagja lett. Még ebben az évben elhagyta az országot, mivel a kommunista rendszer feloszlatta a szerzetesrendeket. Ausztriába távozott, és a Vorarlberg tartományban lévő Bregenzben élt apácaként. 1958-ban végleges fogadalmat tett Rómában.

Magyartanítás

Keresztapák és keresztanyák missziója Moldvában

Keresztszülőnek lenni értékes hivatás. A keresztapa és a keresztanya az, aki ott is van, meg nincs is ott a gyermek növekedésénél, része is, meg nem is a kicsi életének. Figyeli, hogyan cseperedik, és felelősséget vállal érte. A moldvai csángóknál más jelentése is van e fogalomnak: náluk két ember nem megy el szó nélkül egymás mellett, keresztapának vagy keresztanyának szólítják egymást. 2004 óta pedig egy harmadik értelem is él: ekkor indult az a program, melynek lényege, hogy bárki támogathatja egy csángó gyermek magyartanítását – jelképesen keresztszülőjévé válva ezzel.

„Van lehetőség kultúránk megmaradására”

Nyisztor Ilona népdalénekes a csángóságról – csángó dialektusban

Úgy tudom, hogy édesanyjától tanulta a magyar népdalokat. Hogyan emlékszik vissza, miként tanította?

– Édesanyámtól tanóltam sok éneket, úgy népdalakat, mind szentes énekeket es. Nem ültünk le, hogy tanyítsan, hanem mivel szeretett énekelni, mindig énekelgetett, és én megtanóltam az énekeket. S mikor jöttek az emberek haza a lakodalamból, énekeltek, én meg mindig füleltem, mit énekelnek, és azt es megtanóltam.

Talán kevesebben tudják, hogy nemcsak énekel, de tanít is népdaléneklést…

– Nekem nagyon fontos, hogy visszatanyítsam a szép dalainkat. Most nincsenek guzsalyasak (fonóház, ahol téli estéken a fonó lányok összegyűltek – a szerk.), ahol lenne lehetőség megtanólni az énekeket. A jó énekes asszanyak szép lassan kihalnak, s a szép énekeket is viszik magukval. A magyaraktatásan keresztül van lehetőség visszatanólni szép énekeinket, táncainkat, mindent, ami a kultúránkhaz tartozik. Ez fontos, mert a fiatalak a jövő, s nekik kell, átadjuk, megtanyítsuk, amit tudunk. Így nem veszítjük el az identitásunkat, a kultúránkat – a kincsünköt.

Láthatatlan összefüggések

Beszélgetés Asztalos Zsolt képzőművésszel

A velencei biennále Talán sosem létezett olyan társadalmi berendezkedés, amelyből a benne élők egy része ne vágyott volna el. Ám a társadalomból teljesen kivonulni éppoly reménytelen vállalkozás, mint szembemenni vele. Maradni benne? Sokféleképpen lehet. Megmaradni? Valószínűleg csak emberként. Ma az elmagányosodás, a rossz gazdasági mutatók, a reklámvilág uralma, a technika fejlődésének nyomása idején adott a feladat: embernek maradni. Asztalos Zsolt képzőművész hol költői, hol filozofikus alkotásai érzékenyen járják körül e kérdéskört. Műalkotásaival, vagy ahogyan ő nevezi, „projektjeivel” az embert és az emberséget keresi a fogyasztói társadalomban. Méghozzá nem eredménytelenül. Vele beszélgettem.

Az idei Velencei Képzőművészeti Biennálén az Ön pályaműve képviseli hazánkat. A Kilőtték, de nem robbant fel című munkájában nem szokványos szemszögből tekint a fel nem robbant világháborús bombákra, mivel „emberségüket” is hangsúlyozza. Csakugyan ilyen irgalmasak volnának ezek a bombák?

– Igen, fontosnak tartom kiemelni, hogy ezek a bombák kegyelmi tárgyak is. Emberek köszönhetik az életüket annak, hogy nem robbantak fel, s ezáltal azt is elősegítették, hogy további generációk születhessenek meg, így mi is. Ugyanakkor a bombák a folyamatos fenyegetettséget is jelentik. A kiállítás erről a kettősségről szól, illetve arról a kérdésről: vajon honnan van bizodalmunk irántuk, honnan tudhatjuk, hogy nem robbannak föl egyszer? Én nem foglaltam állást azzal kapcsolatban, hogy miként tekintsünk e tárgyakra. Csak a kérdést vetettem föl, és a nézőkre bíztam, hogy továbbgondolják, és választ adjanak rá, ha tudnak.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.