Láthatatlan összefüggések

 – A bombák nem kifejezetten csak harcászati eszközként jelennek meg a munkáiban…

– Olyan feszültségeknek a szimbólumai, amelyeket kiélesítettek, de valami miatt mégsem robbantak föl. Sok ilyenről tudunk ma is. Bennünket, magyarokat is számos olyan feszültség kínoz, amelyekkel hosszabb-rövidebb ideje úgy élünk együtt, mint kiélesített fegyverekkel. Ilyen például a rendszerváltás, amely csendben zajlott le, nem pusztított, ugyanakkor még mindig fenyegetettséget jelenthet. Ilyen Trianon, amely a mai napig sincs sem kibeszélve, sem meggyászolva, sem feldolgozva. Nem véletlen, hogy a pályázatomat a magyar pavilonba adtam be, de létezik ennek a munkának egy egyetemesebb olvasata is. A fogyasztói társadalomnak éppúgy megvannak a maga kiélesített bombái, ahogyan a magánéletünknek is.

Miként jelenik meg ez a tárlat? Hogyan képzeljék el az olvasók?

– Kockatévékben állítok ki videofilmeket, amelyeken a bombák egy fehér háttér előtt jelennek meg mint műtárgyak. Míg a szemlélő nézi az adott tévében az adott bombát, fejhallgatón keresztül hangokat hall. Minden bombának más hangja van. A hangok utalnak a feszültségre, amelyben ezek a fegyverek felrobbanhatnának. Vannak magánéletből vett hangok, zörejek. Például valaki némán mosogat otthon, vagy a tévéjét kapcsolgatja. De van olyan bomba is, amelynek tüntetés, kabaré vagy éppen egy templomban elhangzó miatyánk a hangja.


 – Miért éppen videón jelennek meg a bombák?

– Eredetileg szerettem volna valódi bombákat bemutatni, de arra nem kaptam engedélyt. A videóval meg tudtam jeleníteni az idő dimenziót is, s ezáltal azt, hogy ezek a bombák csakugyan „élnek”.

A honlapján végignéztem a többi projektjét is. Feltűnt, hogy minden munkájában az embert, illetve az emberséget keresi, miközben bemutatja azt a világot is, amelyet ma elidegenedettnek nevezünk.

– A munkáimban épp ezt a technokrata világot próbálom feldolgozni. Nem megyek vele szembe, mert nem tudok. Viszont azt gondolom, ebben is benne van a lélek – szakrális vagy spirituális értelemben is. A számítógépekkel és a mobiltelefonokkal az emberi kapcsolatok módja is átalakult. De ettől még – igaz, lehet, hogy rejtettebben – van emberi lélek, és vannak érzelmek.

A projektek amellett, hogy filozofikusak, játékosak is…

– Igen, időnként talán viccesek, bár a szellemes szó jobban illik rájuk. Mindegyikben van valami finom kis csavar, de mindig végiggondolom, meddig mehetek el. Sokat gondolkodom rajtuk, és sokáig pontosítgatom őket.

Nagyon megfogott a Citylight című videója, amelyről Pilinszky János Négysorosa jutott eszembe, és azok a bizonyos „plakátmagányban ázó éjjelek…”

– Örülök, hogy szóba hozta ezt a verset, mert amikor elkészültem a munkával, nekem is éppen ez a vers jutott eszembe. A videón csak egy női arcot látunk egy fényreklámon, a város egyik forgalmas pontján. Ebben a videóban szinte mindenki nagyon magányos. De leginkább a plakáton a nő. Viszont nagyon emberi. Nem egy reklámarcot választottam, hanem egy hétköznapi ember arcát. Szerettem volna ütköztetni a reklámvilágot – amely általában pozitív és tökéletes életérzésekről és arcokról szól – a valósággal, amely gyakran egyáltalán nem ilyen.

A Kémia, a Fizika, az Eszperantó, a Fragile című alkotásait nézve értettem meg, hogy azon a nem könnyű feladaton munkálkodik, mint hajdan Pilinszky János is. Ő azt írta egy helyütt: „Isten az Isten. Virág a virág.” Mintha Ön is ehhez az origóhoz szeretné visszavezetni a befogadóit, hogy aztán ki-ki maga dönthesse el, ki neki az Isten, és mi a virág….

– Én magam is úgy érzem, mintha köze volna a munkámnak ahhoz a költészethez, amely egy egyszerű, ugyanakkor koncentrált költői képet ragad meg, hogy aztán különböző értelmezések ágazhassanak el belőle. Láthatatlan összefüggéseket próbálok körüljárni, mint a költők. A művészetnek végső soron ez a célja.

A Palack–Élő kútforrás című videóját nézve az a kérdés is fölmerül, hogy amint az emberségünk megtartásáért nem kell kivonulnunk a társadalomból, úgy a szent is éppúgy megtalálható-e benne?

– A szakralitás is itt van köztünk. Az említett videón egy egyszerű konyhai csapból folyik a víz egy pillepalackba. Ebben eddig nincs semmi magasztos. Azonban a technika segítségével úgy látszik, hogy az edény sosem telik meg, a víz pedig sosem fogy el. Teljesen profán, mégis vallásos ez a munka. Krisztus az élő kútforrás, amely sosem apad el. Folyamatosan életben tart bennünket. S ő az úgynevezett profán helyekről is, vagyis bárhonnan „belefolyhat” az életünkbe.

Asztalos Zsolt projektjei a pályázatnyertes „Kilőtték, de nem robbant föl” munkával együtt megtekinthetők a www.asztaloszsolt.com honlapon.