Az Olvasó írja
Az Új Ember kérdőívéről Nyolcvannyolc éves, egyedülálló, de nem magányos, betegeskedő, többszörös nagymama és dédnagyanya vagyok. Mint Somogyból kiüldözött „kulák” 1950 óta Komlón élek.
Az Új Ember egyik legrégebbi olvasója vagyok. Vidéki utaimon, plébániákon, irodákban rendszeresen megvettem-megkaptam az Új Embert, az „én újságomat”. Amikor lehetőségem adódott rá, előfizettem, azóta hozza a postás.
„Ne féljetek! Jézust keresitek, a názáretit, akit keresztre feszítettek? Feltámadt, nincs itt!” (Mk 16,6) – így mondja ki Krisztus sírjánál az angyal húsvét örömhírét. A tanítványok lelkére is ránehezedik a világ sötétsége. Őket is megérinti a kísértés, hogy a Mestert, akiben megtalálták a Megváltót, most átértékeljék. Átértékeljék nagypéntek homályában. Mert hát csakugyan, jöhetett-e Názáretből a Messiás? Lehetett-e a győztes szabadító, akit az idegen hatalom kivégeztetett? Nagyon úgy festett ez a történet, mint egy szabadságot ígérő vezér bukása. De hát a Messiásnak győznie kell!
Teremtésvédelem
A húsvét nagyszombati mise kezdetét a Teremtés könyvéből szóló idézetek alapozzák: „(…) azután ezt mondta Isten: »Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.« Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.” (Ter 1,29–1,31)
Hol is tartunk ma, hogyan vigyáztunk arra, ami még valaha tökéletesen működő volt?
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából idén egyházunk alábbi tagjai részesültek kitüntetésben:
Kossuth-díjat kapott
Kalász Márton, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, József Attila-díjas író, költő, műfordító.
Szvorák Katalin, Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész.
Széchenyi-díjat kapott
Andrásfalvy Bertalan, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, néprajzkutató, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa.
Az alázat kötelezettsége fokozottan érvényes egy gyakorló közéleti keresztény ember számára. Megállapíthatjuk, hogy a húsvét mást mond a nem hívőknek, más jelentést hordoz a népegyházban, az egyházi hagyományban élőknek, s megint más üzenete van a húsvét központi lényegét személyesen átérzőknek. Ez így, minden elemében egyszerre része annak a hagyománynak, melyet összességében élünk meg. Magyarországon ez a többféleség van jelen.
A húsvét azonban valamilyen formában mindannyiunk számára a reményt hordozhatja.
Világ-nézet katolikus szemmel
A nemzetközi karitász tavalyi adatai szerint kilencszázhuszonöt millióan szenvednek a világban az éhínségtől. Tizenkét másodpercenként meghal egy gyermek az éhezés miatt.
Ismerjük a csont és bőrre lesoványodott, haldokló afrikai gyerekek iszonyatos látványát. De most már Európában is növekszik a szegénység! Pedig az ezredfordulón az ENSZ megvalósítandó feladatként tűzte maga elé, hogy 2015-ig a felére csökkenjen a világ éhezőinek száma.
Találkozás Böjte Csabával
Szerkesztőségünk megilletődve és kissé feszengve várta őt. Szinte sorfalat álltunk előtte, amikor mosolyogva és keresetlen egyszerűséggel megérkezett. Zavarunkat viccel oldotta, én pedig tudtam, életem egyik nagy beszélgetésére készülök. Mennyit olvastam az assisi szentről, hányszor láttam Zeffirelli filmjét, s mennyi mindent tudok elméletben a ferences lelkiségről, Krisztus követéséről! Tán egy óra hosszat sem beszélgettünk, s e rövid idő alatt világossá vált számomra: szép az elmélet, de a tettek ereje mindig ezerszer többet mond. Szó esett örömről, bánatról, akadályokról, Isten irgalmáról. A beszélgetés alatt mindketten megkaptuk a könnyek adományát, a nevetés ajándékát, a találkozás örömét. Ha lenne hangja a nyomtatott sajtónak, most könnyebb dolgom lenne. Maradnak a leírt szavak. Talán így is átszűrődik valami abból, milyen az: hallgatni Isten egyszerű szolgáját, miközben „lángol a szívünk”.
Húsvéti beszélgetés Udvardy György pécsi püspökkel
Püspök úr, manapság mintha egyre többen materializálni szeretnék a vallást, s így tekintenek a kereszténységre is. Szegényekkel, hajléktalanokkal, oktatás-neveléssel, idősekkel, betegekkel, cigányokkal foglalkozó szervezetnek tartják az egyházat, mintha a kereszténység kimerülne azoknak a kényes társadalmi közfeladatoknak az ellátásában, amelyekkel a világi hatalom sok esetben nem szívesen foglalkozik, vagy nehezen tud mit kezdeni.
– Ismételten föl kell tennünk magunknak a kérdést: mi az egyház valójában? A II. vatikáni zsinat egyházról szóló dokumentuma azt mondja: az egyház jele és eszköze az Istennel való kiengesztelődésnek, az üdvösség művének.
Nekünk az üdvösséget, az emberi üdvösséget kell szem előtt tartanunk. Az említett társadalmi kérdések hitünkhöz tartozó területek, de ha kizárólag megoldandó gyakorlati feladatnak tekintjük ezeket, félő, hogy elfedik az üdvösség művét és munkálását. Miközben az egyház lényegét keressük, szolgálnunk kell, de nem kiszolgálnunk az adott társadalmat és az adott kultúrát.