Közelkép

Erfurtban, a virágok városában, a Domhügel Szent Szevér-templomában arra a XX. századi szoborra lettem figyelmes, amelynek talapzatára ezt írták: Cor Jesu – Jézus Szíve. Ülő szobor, a mi falusi népünk így nevezi: Szomorú Jézus. Több zarándokhelyen találkozni vele. Teológus kísérőm sejtette, hogy megkérdezem, miért ez a titulusa, ezért gyorsan közbevágott: a modern Jézus Szíve-teológia az ikonográfiában már így ábrázolja az „igazság kútfőjét”. A szív a teljes ember jelképe a Bibliában…

Határtalanul

A szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda huszonhét hetedikese a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából 648 000 forint támogatásban részesült, melyből június 4. és 7. között szerbiai tanulmányi úton vett részt.

Az Olvasó írja

Pallós Tamás és Irimiás Balázs közgazdászépítész érdekes beszélgetését olvashattuk az Új Ember május 5-i számában. Ehhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni.

Megtudhatjuk, hogy az építész önkéntes csapatával már korábban elindított egy rendkívül dicséretreméltó kezdeményezést egy elhagyott, romos zanglai palota és abban Kőrösi Csoma Sándor, a székely származású, rendkívül zárkózott és szinte titokzatos világhírű tibetológus egykori lakószobájának helyreállítása érdekében.

Családommal hosszú éveken át Rómában éltünk. Gyermekeim ott jártak általános iskolába, majd gimnáziumba. Olasz nyelven beszéltek barátaikkal, olaszul tanulták a matematikát és sajátították el a katolikus hit alapjait a tanrendben meghatározott óraszámban. (Mivel azonban imádkozni mindenki anyanyelvén tud leginkább, magyar pap gyóntatta és készítette fel őket elsőáldozásra, s foglalkozott velük hétről hétre.)

Kövek és arcok

Kassa 2013 januárjától Európa kulturális fővárosa. Ez a tény hívott bennünket a felvidéki városba, ugyanakkor utánajártunk annak is, hogyan élnek ma Kassán az emberek, mivel küzdenek, minek örülnek, minek örülnének. Igyekeztünk feltárni azt is, hogyan viszonyulnak egymáshoz a magyarok és a szlovákok, és milyen a magyar katolikusok helyzete. Két kalauzunk is volt: Süli János, aki tizenhat éven át igazgatta Kassa-Óváros ügyeit és Pásztor Zoltán, aki püspöki helynökként szolgálja a város magyar híveit.

A velük készített interjú az „Új város a romokból” és a „Mert itt minden másképp van…” címet viselő cikkekben olvasható.

Beszélgetés Süli Jánossal, Kassa óváros volt polgármesterével

– Önnek 1990-től, tizenhat éven át a gondjaira volt bízva az óváros. Ismeri minden kockakövét, minden gondját-baját. Hogy látja, mit jelent Kassának az Európa kulturális fővárosa cím?

– Kassa 1989–90-ben romokban hevert. Nemcsak fizikailag, de lelkileg is. A rendszerváltás sok embernek csalódást okozott. A gépipari vállalatokat csődbe vitték, az élelmiszeripari vállalatokat szintén, padlóra került az állattenyésztés és a mezőgazdaság, a magnezit bánya bezárt. Később pedig sokan elvesztették az Európai Unióba vetett bizalmukat. A város és a megye költségvetéséből nagy nehezen orvosolni lehetett az infrastruktúra hibáit, de a mai napig állandó pénzhiánnyal küzd mindkét önkormányzat. A város 2026-ban, a megye csak 2036-ban fizeti vissza a kölcsönök utolsó törlesztőrészletét, ha addig nem vesz fel újabb hiteleket. Így az Európa kulturális fővárosa cím elnyerése és a vele járó anyagi források valóságos megváltást jelentettek a városnak.

Találkozás Pásztor Zoltánnal, a kassai főegyházmegye püspöki helynökével

– Ön mióta tevékenykedik Kassán?

– A szentelésem óta, vagyis huszonöt éve. Viccesen azt szoktam mondani, hogy engem is helyeztek a pályám alatt: hol a dóm egyik oldalára, hol a dóm másik oldalára. Most éppen püspöki helynök vagyok itt.

– Egyedül fogja össze a magyar híveket?

– Egy premontrei atyával és egy kórházlelkésszel vagyunk hárman. Reményeink szerint az idei magyar újmisés ide kapja a dispozícióját.

Miskolcon sokan leszállnak a Rákóczi expresszről. Akik maradunk, többnyire már mind a végállomásra tartunk. Délelőtt tíz óra, mire befut a szerelvényünk a pályaudvarra. Tétován keressük a kijáratot. Fél óránk van, hogy megtaláljuk a püspökséget, de helyismeret nélkül csak téblábolunk. Tudjuk, meg kellene szólítanunk valakit. Körülöttünk már csak szlovákul beszélnek. Inkább elindulunk gyalog, befelé. Toronyiránt. Átmegyünk egy parkon, s már látjuk, feleslegesen aggódtunk. A város hatszáz éves székesegyháza magaslik, hív, vezet és köszönt bennünket. Nem lehet elvéteni az irányt.