Új város a romokból

Milyen fejlesztések valósulhattak meg a pályázat elnyerésének köszönhetően?

– Megújultak a város ligetei, a sétány. A régi, romokban heverő uszodából a modern művészetek palotája fog felépülni. Felújítják a Kelet-szlovákiai Múzeumot, a Rodostói házat és környékét, a Kelet-szlovákiai Képtárat, a Thália Színházat, a városi könyvtárat, a kézművesek utcáját, a régi katonai raktárak területét pedig kultúrparkká építik át. A város óriási lakótelepein a megüresedett hőcserélő-állomásokat (nagyon sok van belőlük) helyi közösségi házakká alakítják át. A nagy kérdés persze az, hogyan él majd ezzel a lehetőséggel a közösség. Felépíteni valamit nehéz, de megtölteni fenntartható tartalommal még nehezebb.

Magyarországon olyan hírek is szárnyra keltek, hogy a magyarokat teljesen kihagyták a szervezésből. Mi igaz ebből?

– A szervezők azt vallják, hogy ezt a címet egy szlovák város nyerte el. Ebből adódóan elsősorban a szlovák, és ennek keretén belül a régió kultúráját akarják bemutatni. Az utóbbi időben Kassán koncertezett a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Miskolci Filharmonikus Zenekar, a folklórfesztiválnak is lesz magyar résztvevője, szeptemberben pedig megtartják Kassán a magyar dal napját. Lehetne több a magyar kultúrából, de kevesebb is. Szerintem nincs ok a sértődésre.

Ön hogyan látja a magyar–szlovák viszonyt?

– Tele van előítéletekkel, jogos és jogtalan sérelmekkel. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a szlovák nacionalista történelmi felfogás ezeréves magyar elnyomásról beszél, és ezért vannak, akik szerint a magyar ajkú lakosság elleni minden burkolt és nyílt fellépés „jogos”. Persze ez nem a hivatalos álláspont, de megteszi a hatását. A XX. század történelme nem sok jót tud mondani a mindenkori szlovák társadalmi elitről. A háború után pedig kollektív bűnök alapján fosztják meg jogaiktól és vagyonuktól, s üldözik el szülőhelyükről az ország német és magyar nemzetiségű lakosságát, mint a háború alatt a zsidókat.


A rendszerváltás után szóba kerülhetett valamiféle kárpótlás?

– Igen, de csak az kaphatta vissza a vagyonát, aki nem volt kollaboráns, és 1948 után állandó lakhellyel rendelkezett az ország területén. Ilyenek nagyon kevesen maradtak az országban. Főleg azok voltak kollaboránsok és háborús bűnösök (a szlovákok szemében), akiknek volt vagyonuk. Az egyik égbekiáltó példa gróf Esterházy János esete. Mindezt nehezen lehet elfelejteni. A mindenkori hivatalos szlovák álláspont igyekszik ezeket a tényeket elhallgatni, és a szőnyeg alá seperni. Amíg élnek azok, akik ezeket a sérelmeket elszenvedték és elkövették, addig ez erkölcsi és vagyonjogi probléma is. Nehéz ezzel szembenézni, és felejteni is nehéz.

Kassán hány ember vallja magát magyarnak? Milyen magyar intézmények vannak, lehetnek?

– Hozzávetőlegesen hétszázaléknyi magyar lakosságról beszélhetünk. Kassa lélekszáma kétszázharmincezer fő. A többség szlovák. De élnek itt még csehek, cigányok, ruszinok, zsidók, kínaiak, vietnamiak, szerbek és mások is. A városban van egy magyar óvoda, egy magyar osztállyal működő vegyes óvoda, egy magyar alapiskola és gimnázium, valamint egy magyar szakközépiskola. Én úgy látom, hogy nem nehezedik nyomás a magyar szülőkre az anyanyelv használatával és tanításával kapcsolatban. Sajnos az utóbbi évek demográfiai visszaesése a magyar és a szlovák népességet is érintette.

Ön sokat tett ezért a városért, az emberek (a szlovákok és a magyarok egyaránt) szeretik, becsülik. Ezt magam is láttam…

– Tizenhat évig szolgáltam a belvárost és a várost. Kezdetben a polgárok „lelkét” kellett rendbe tenni. Az egyházak visszakapták a templomaikat, anyagilag támogattuk a felújításokat. Polgármesterként karácsony előtt meglátogattam az egyházak képviselőit, és megköszöntem nekik azt a szolgálatot, amelyet a lakosság lelkiállapotának javításáért tettek. A gyűrött lelkek kisimítása után kezdhettük el rendbe tenni magát a várost. Kassa belvárosa igazi gyöngyszem. Prága után itt van a második legnagyobb épen megmaradt történelmi városközpont. Sokat fáradoztam azon, hogy ne csak a homlokzatokat fessék ki, hanem a pincétől a padlásig tisztítsanak meg mindent. Rendbe hoztuk a Rodostói ház mását, a Kelet-szlovákiai Múzeumot, a Nemzeti Színházat, a Miklós-börtönt. A Thália Színháznak lett kamaraszínpada és igazgatósági épülete, létrejött a Löffler Béla Múzeum. Felállítottuk Jakoby Gyula kassai festő szobrát az Erzsébet utcán. Emléktáblát és szobrot állítottunk Márai Sándornak, emléktáblát Bocskai Istvánnak. Van a Magyar Köztársaságnak főkonzulátusa.

Honnan volt mindehhez kitartása?

– Erőt adott az is, hogy mindig kiálltam a magyarságom mellett. A gyerekeim magyar iskolába jártak, igyekeztem példát mutatni azoknak, akik kicsit másképpen gondolkoztak, és talán féltek is. Minden okosat, amit Kassán kívül láttam, igyekeztem hazahozni és megvalósítani. Most is ezt teszem a városi és megyei képviselő-testület tagjaként. Ettől a szokástól nem lehet megválni.

Aki ilyen szenvedéllyel szereti Kassát, bizonyára itt is született…

– Kassa a szülővárosom. Akárhova is utazom el, rövid idő elteltével mindig visszavágyom. Itt születtem, itt nőttem fel, itt jártam iskolába, itt találtam meg a társamat, és itt határoztam el 1990-ben, hogy a romokból újra várost építek. Nem egyedül csináltam, sokan segítettek. Jöttek olyanok is, akik beültek a rohanó vonatba, amelyik már majdnem célba ért, és azzal dicsekedtek, amit a múlt rendszerben tönkretettek, s amit másnak kellett rendbe hoznia. De ez már egy egészen más téma…