Áld és véd
Hetven éve eskette őket Apor Vilmos püspök
Történelem – közelnézetben. Az idők elmúlnak, a dolgok megmaradnak; akkor is, ha nem beszélnek róluk, s ezzel látszólag feledésre ítélik őket. Az sem magyarázat, hogy ma az élet más; ami régen történt, érdektelen, nincs közünk hozzá. Az ilyen gondolkodás lapos szemléletre vall, beszorul a korszellem sivárságába. Ám mindez csak rövid ideig tart, mert az ember mindig visszafordul természetéhez: szüksége van – nem a múltra, hanem ahogyan a múltban is megvalósul jelenbeli élete. A Jordán Lászlóval és feleségével, Sári nénivel folytatott beszélgetés idézte elém ezeket a gondolatokat. Apor Vilmos győri püspököt tizenöt éve avatták boldoggá – egyfajta emlékműnek gondolhatnánk őt, ám alakja elevenné és közvetlenné válik, amikor a Budafoki úti lakásban az idős házaspár visszaemlékezik 1942. április 11-ére.
„Ezen a napon házasodtunk össze”, tekint Laci bácsi Sári nénire, s egyszerű a számolás: idén tavasszal múlt hetven esztendeje, hogy örök hűséget esküdtek egymásnak Apor Vilmos püspök előtt a győri székesegyházban. Laci bácsi nem báró Apor Vilmosnak nevezi az ismert erdélyi családból származó püspököt, aki egyébként Segesvárt született (a város neve a hősies halál jelképe a magyar gondolkodásban), mert „Apor Vilmos soha nem használta a báró előnevet. Nem illett az ő életéhez, gondolkodásához, cselekedeteihez”.