Áld és véd

Hetven éve eskette őket Apor Vilmos püspök

Történelem – közelnézetben. Az idők elmúlnak, a dolgok megmaradnak; akkor is, ha nem beszélnek róluk, s ezzel látszólag feledésre ítélik őket. Az sem magyarázat, hogy ma az élet más; ami régen történt, érdektelen, nincs közünk hozzá. Az ilyen gondolkodás lapos szemléletre vall, beszorul a korszellem sivárságába. Ám mindez csak rövid ideig tart, mert az ember mindig visszafordul természetéhez: szüksége van – nem a múltra, hanem ahogyan a múltban is megvalósul jelenbeli élete. A Jordán Lászlóval és feleségével, Sári nénivel folytatott beszélgetés idézte elém ezeket a gondolatokat. Apor Vilmos győri püspököt tizenöt éve avatták boldoggá – egyfajta emlékműnek gondolhatnánk őt, ám alakja elevenné és közvetlenné válik, amikor a Budafoki úti lakásban az idős házaspár visszaemlékezik 1942. április 11-ére.

„Ezen a napon házasodtunk össze”, tekint Laci bácsi Sári nénire, s egyszerű a számolás: idén tavasszal múlt hetven esztendeje, hogy örök hűséget esküdtek egymásnak Apor Vilmos püspök előtt a győri székesegyházban. Laci bácsi nem báró Apor Vilmosnak nevezi az ismert erdélyi családból származó püspököt, aki egyébként Segesvárt született (a város neve a hősies halál jelképe a magyar gondolkodásban), mert „Apor Vilmos soha nem használta a báró előnevet. Nem illett az ő életéhez, gondolkodásához, cselekedeteihez”.

Gyermekálmok

Új kiságyak a nógrádmarcali óvodának

Egyszer volt, hol nem volt, egy alig több mint ötszáz lelkes nógrádi faluban, volt egyszer egy óvoda. Réges-régi ágyacskákon aludtak a gyerekek, nem jutott pénz újakra. A falugondnok azonban fogta magát, s a Katolikus Karitászhoz fordult segítségért, a szervezet pedig rögvest húsz új kiságyat adományozott az ovinak. Écsy Gábor karitászigazgató és Mádl Dalma jószolgálati nagykövet október 25-én adta át az ajándékokat, így a kicsik most már vadonatúj ágyakban szundikálnak.

„Idősekkel és gyerekekkel egyaránt foglalkozom – meséli Fazekas Zoltán, a nógrádmarcali falugondnok –, így nemritkán megfordulok a helyi óvodában.” Szóval innen az akció terve! De vajon egy önkormányzati fenntartású intézmény miért keres meg egy szeretetszolgálatot? „Önkormányzatunk erősen forráshiányos, még az előző vezetéstől ránk maradt több mint húszmilliós hiányt nyögjük” – tudom meg. Azok az ágyak, amelyeket most leváltottak, közel negyven éve voltak használatban, generációkat szolgáltak ki, megérettek hát a cserére. Csakhogy a költségvetésükből sehogy sem tudták kigazdálkodni az újakat, másra kellett a pénz, tetemes összegeket költenek például fűtésre. Azért, hogy a kiságyakat megvehessék, először is gyűjtést rendeztek a faluban. Valamennyi pénz össze is jött, arra elegendő, hogy legalább ágyneműkből újakat vegyenek. „A karitászhoz régi személyes ismeretség fűz – árulja el a gondnok –, ezért kerestem meg Écsy Gábort, aki hajlandó is volt segíteni.” A segélyszervezet mintegy százötvenezer forint értékben vásárolt ágyakat az óvodának, s még háromzsáknyi játékot is küldött, készségfejlesztőket, bábokat, plüssöket, kistalicskákat.

Búcsú a kedvestől

A szolnoki ferencesekhez jártunk egy keresztény világnézeti kurzusra, amely liturgikus kurzus fedőnév alatt működött. Julika a középiskola harmadéves eminens tanulója volt, én a Pázmány Péter Tudományegyetem elsőéves hallgatója. 1947. október 10-én már harmadszor engedte meg, hogy hazáig kísérjem. A kezünk egyszer véletlenül összeért, s onnantól fogva kéz a kézben mentünk egymás mellett, némán. Tudtam, hogy azt a kis kezet én már soha többé nem engedem el. Érettségi után ő is az egyetemre jött, magyar–francia szakra. Ez volt életem talán legcsodálatosabb két éve. Együtt tanultunk a könyvtárban, együtt áldoztunk a vasárnapi misén, együtt túráztunk a Pilisben és a Börzsönyben. Gyönyörű, tiszta szerelem volt.

Látás ajándékba

Szemüveg hajléktalanoknak – A Magyar Máltai Szeretetszolgálat programja

Budai ősz. A Máltai Szeretetszolgálat Feszty Árpád úti intézménye előtt kisebb csoportokban várakozó emberek lesik az esőt az eresz alól. „A szemüvegek megérkeztek!” – olvassuk a feliratot a bejáraton.

Nemsokára egy apró szobába vezetnek be bennünket, ahol már az asztalra készítették a szemüvegtokokat. Heten-nyolcan állnak benn, kissé félszegen. A negyvenhét hajléktalan ember közé tartoznak, akiknek mára készült el a szemüvegük. Szalai László szemész, a szeretetszolgálat orvos-csoportjának vezetője várja őket, kedvesen, de hozzájuk hasonlóan kissé zavarban. „Ezeket a szemüvegeket most a látás hónapja alkalmából adjuk át, de egész évben várjuk a hajléktalan rászorulókat budai szemészeti rendelőnkben, vagyis nem csupán kampányszerű eseményről van szó” – mondja.

Látás ajándékba

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szemüvegeket készített hajléktalanoknak

Október a látás hónapja. A máltai szeretetszolgálat ilyenkor hagyományosan szemüvegeket készít hajléktalan embereknek. Ezúttal negyvenhét újabb szemüveg készült el, melyeket részben a szeretetszolgálat által szervezett közmunkaprogram résztvevői vehettek át, részben pedig a budai kerületekben élő hajléktalan emberek kaptak meg. Az adományt október 16-án Szalai László, a máltai orvoscsoport vezetője adta át.

„Új etika kell”

A Világváltás eseménysorozat sajtótájékoztatójáról

– Egykori diákjaimmal nemrég érettségi találkozójukon felidéztük egy régi erdélyi biciklitúra emlékét, amikor több évtizeddel ezelőtt egy románok lakta faluban bőrig áztunk, és egy asszony segített rajtunk. Kiderült, milyen mélyen él bennük ez az emlék: hogy egy ellenségesnek tartott nép tagja barát is lehet – mondja Jelenits István a Világváltás október 12-ei sajtótájékoztatóján. – Életbevágóan fontosak az efféle élmények: más életformák megismerése, a szomszéd népek kultúrájával, irodalmával való találkozás. A világ kényszerpályákon halad, sokszor a napi érdekek határozzák meg a döntéseket, így a rossz beidegződések könnyebben érvényesülnek. De ezt a világot meg kell haladni, a félelmet le kell váltani. Fontos lenne, hogy az önös szempontoktól való eltekintés és a mások megértésére való hajlandóság, a sokféleség tisztelete már gyermekkortól természetes legyen.

„A fájdalmat senki sem választja”

Bestseller-szerző magyar orvos a szenvedélybetegségekről

Nemrég két előadást is tartott Budapesten Máté Gábor, nemzetközi hírű könyvek szerzője, a függés témakörének szakértője. „Ne menekülj! Ne félj a csendtől és a fájdalomtól, a szorongástól sem, amellyel a csendben szembesülsz. Ugyanis csak ott találkozhatsz önmagaddal, kaphatsz »üzeneteket «. Ne hidd el, hogy a megoldások kívülről jönnek, bármennyire is ezt sugallja neked a társadalom. Magadban kell megtalálnod őket” – mondja.

Máté Gábor besorolhatatlan jelenség. Már rögtön előadása elején annyit emlegeti az agyban található ingerületátvivő molekulák viselkedésünkre gyakorolt hatását, mintha biológiai automatának tekintené az embert. Később azonban, amikor rákérdezek, kiderül: a spirituális és a metafizikai vonatkozások is izgatják, sőt, talán az általa kutatott problémák gyökerét is teológiainak tartja („Minden ember szívében Isten alakú vákuum van” – idézi Pascalt). Aztán Thomas Horára, a meta-pszichiátriai iskola alapítójára hivatkozik, aki szerint nem lehet gyógyító az a pszichiátria, amely nem veszi tudomásul, hogy az ember spirituális lény, vagyis valami nagyobb valósághoz is tartoznia kell, mint csupán emberi környezetéhez, a társadalomhoz.

Együtt a környezetünkért

E hétvégén rendezik a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus akciót

Az országos ifjúsági szociális és karitatív program, a 72 óra keretében október 11. és 14. között az ország egész területén zajlanak az önkéntesmunkák. Tavaly száznegyvenhárom projekthelyszínen munkálkodtak a tizennégy és harminc év közöttiek. Radványi Benedek, a 72 óra főszervezője szerint ebben az évben is sok az új önkéntes, főleg a tizennyolc és huszonkét év közötti korosztályból.