Adománnyal segíthetünk a károsultaknak

Tájfun a Fülöp-szigeteken

 

Háromszáztizenhárom kilométeres óránkénti sebességgel csapott le a Haiyan tájfun november 9-én a Fülöp-szigetek középső részének két szigetére. A természeti katasztrófák közül ez volt a legpusztítóbb trópusi vihar, amely valaha is sújtotta a délkelet-ázsiai országot. A válságövezetté nyilvánított Leyte tartományban található, kétszázhúszezer lakosú Tacloban kikötővárosban és környékén november 11-i lapzártánkig tízezerre becsülik a halottak számát. A tengerparttól egy kilométeres sávban minden épület összeomlott.

 

Az országban több mint négymillió embert érintett a katasztrófa. Még nem tudtak kapcsolatot teremteni a negyvenezres lélekszámú Guiuan várossal. A harmincötezer lakosú Baco területének nyolcvan százalékát elöntötte az ár. A túlélők mindenütt a hozzátartozóikat keresik. A katasztrófa sújtotta régióban nincs élelem, ivóvíz, és gyors orvosi segítségre is nagy szükség volna. A fosztogató bandák az élelmiszerszállítmányokat sem kímélik.

„Az önkéntesség lelkületét adjuk át”

Fiatalokat segítő iroda Egerben

Egerben nemrég, egy októberi pénteken önkéntes napra hívták a város fiataljait. Az esemény egyik szervezőjétől, Dankó Zsuzsannától megtudtuk: a közösségi szolgálat sokkal több örömmel és a fejlődés többféle lehetőségével kecsegtet, mint gondolni szoktuk. És önkéntessé válni sok esetben egyet jelent azzal is, hogy közösségre találunk.

 

Közelmúltbeli rendezvényükkel az önkéntességet állították középpontba. Miért fontos ez a téma?

 

– Azoknak a középiskolásoknak, akik 2016-ban érettségiznek majd, az utolsó három tanév során már kötelező ötven óra közösségi szolgálatot teljesíteniük. A harmadik legnépszerűbb szemináriumunk Egerben az önkéntességre felkészítő. Ezen a számukra legkedvesebb terület megtalálásában segítünk a fiataloknak, aztán konkrét szervezetekhez is tudjuk őket irányítani, ha már kitalálták, mi érdekli őket legjobban. Másrészt mi magunk is fogadószervezet vagyunk, és másfél év alatt két közösséget is létrehoztunk önkéntesekből. Az önkéntesnap az ő ötletük volt. Arra akarták felhívni vele a figyelmet, hogy az önkéntes munkára nem kell feltétlenül letudandó feladatként tekinteni, hanem kedvüket is találhatják benne a fiatalok.

Fiatalok a fiatalokért

– Kik azok a kortárs segítők? – kérdezi Tóth Róbert a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat október 30-ai egri konferenciáján. – Felkészült fiatalok, akik a korbeli közelség miatt sokszor eredményesebben tudnak hatni társaikra, mint mások. Középiskolás korban igen erős a kortárs közeg szerepe, mert a fiatalok szeretnének nagyon megfelelni a kortárscsoport normáinak, elvárásainak, vagyis nyomás alatt vannak. Ezért nem elég, ha csupán úgy próbálunk segíteni, hogy információkhoz juttatjuk őket. Hiszen a kockázatkeresés náluk életkori sajátosság, és nem feltétlenül szélsőséges viselkedés. Azonos korúval könnyebben elegyednek beszélgetésbe, és neki jobban is hisznek, ezért a kortárs önkéntesek szerepe óriási jelentőségű. Az ő képzésük a prevenció leginkább költséghatékony formája.

Van embered?

A „Csak Egyet” szociális központról

A nyolc órai kapunyitás után pár perccel érünk a Király utca és az Izabella utca kereszteződéséhez, ahol az Új Jeruzsálem közösség „Csak Egyet” segítőközpontja található. A pincében már elkezdődött a reggeli, a körülbelül harminc vendég közül sokan teáznak, a többiek még a sorban várakoznak. Összesen száz-százharminc rászorulót várnak mára. Korábban előfordult, hogy négyszáz ember is megfordult itt egy átlagos napon, de idén nyáron be kellett szüntetniük az ebédeltetést, mert elfogytak a tartalékaik. Kunszabóné Pataki Anna, a központ vezetője még ebben is tud valami jót látni. Elmondása szerint megviselte őket az ebédosztás megszűnése, de most, hogy az emberek nagy része délelőtt elmegy ebéd után nézni, nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni az evangelizációra, tanúságtételre, imádságra, beszélgetésre.

„Nem akarunk hazamenni”

Vámosszabadi – az augusztusban megnyílt menekülttáborban jártunk

Takarót, meleg ruhát és játékot adományozott a Katolikus Karitász november 8-án a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadin nemrég kialakított menekülttábor lakóinak. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök köszöntője után Mádl Dalma jószolgálati nagykövet adta át jelképesen az adományt egy nigériai menekültnek. Néhány hónap alatt tizenhét országból csaknem négyszázan fordultak meg a táborban, most tíz országból valamivel több mint nyolcvanan vannak, jobbára afrikaiak, de közöttük él egy koszovói család is.

Az eutanáziáról és a túlbuzgó gyógyításról

Egyszer átbillen a mérleg

Gyermekeknek is engedélyezné az eutanáziát egy belga törvényjavaslat. Eszerint az elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő, gyógyíthatatlanul beteg tizenöt év alattiak is maguk dönthetnének sorsukról, mint a hasonló állapotban lévő felnőttek. Belgiumban 2002-ben legalizálták az eutanáziát, de a „jó halál” lehetséges Hollandiában és Luxemburgban is. Idehaza az Országos Választási Bizottság júliusban hagyott jóvá e témában egy támogató aláírásgyűjtő kezdeményezést, melyet végül elutasított a Kúria. A Magyar Bioetikai Társaság szeptemberben kiadott nyilatkozatában tiltakozott az eutanázia és a túlbuzgó gyógyítás ellen.

Félelem és önvizsgálat

Súlyos betegségtől szenvedő idős emberek inkább megváltásként várják a halált, semmint félnek tőle. Ezzel is magyarázható, hogy nem ijednek meg az őket meglátogató paptól, mint ahogyan attól hozzátartozóik tartanak sokszor. Inkább megnyugszanak tőle. Különösen igaz ez, ha legalább pislákoló hitük vagy valamiféle bűntudatuk van. Hiszen már nem is tudnák elhessegetni maguktól a halál gondolatát, amely minden idősödő ember számára nagy kihívást jelent. A hit próbatétele ez. Valóban hiszem-e az örök életet Istennél? Ha életemben is kerestem, és igyekeztem szolgálni Istent, akkor a vége felé is biztosan könnyebb megtalálnom őt. Lehetetlen, hogy a megélt szeretetnek ilyen hamar vége legyen.

Hátrahagyott tárgyaink

Gyűjtögetünk. Egész életünkben. Tárgyakat halmozunk fel évről évre, évtizedről évtizedre. Elképesztő mennyiségű személyes holmi, ruha, bútor vesz körül bennünket. S bár ezek közül sok mindenre nincs is igazán szükségünk, nem tudunk megválni tőlük. Így nő hozzánk egy pakli kártya, egy kopott cipő vagy egy rossz zsebrádió. És a karóra, a fotel, a kabát… S ahogy idősödünk, gyerekeink és unokáink számára e tárgyak már egyet jelentenek velünk.