Az élhetőbb, emberibb városért…

Új templom épülhet Újbudán – Újbuda önkormányzata egy, a Fehérvári út és az Etele út sarkán álló 2743 négyzetméteres telket térítésmentesen kilencvenkilenc évre használatba adott a budapest-lágymányosi Szent Adalbert plébániának, azzal a céllal, hogy a telekre templomot építsen.

A Bibliáról a Hegyvidéken

Kilenc egyházközség „seregszemléje” Budapesten – Budapesten, a XII. kerületben, azaz a Hegyvidéken működő keresztény felekezetek kilenc egyházközsége képviseltette magát a múlt szombaton megtartott Biblia napján a kerületi Művelődési Központban.

A megtöretés, a megbékélés és a megdicsőülés hegye

Új falképek Röszkén – Négy falképet szentelt föl Liszkai Tamás plébános a röszkei Páduai Szent Antal-templomban Krisztus király vasárnapján. A Szeged környéki „paprikás falu” 1912-ben emelt temploma – amely a lebontott szegedi Demeter-templom toronyóráját és orgonáját is őrzi – 1941-ben adott megbízást Barth Ferenc budapesti festőművésznek a szentély falfülkéjének megfestésére.

Beöltözés a szemináriumokban…

A hagyományoknak megfelelően felöltötték a másodéves papnövendékek a reverendát. Krisztus király vasárnapján az esztergomi bazilikában Blackenstein Miklós, a papnevelő intézet rektora tartotta a beöltözési ünnepi szentmisét, amelyben hatan vették fel a reverendát.

Ünnepelnek a pálosok

Idén hétszáz éve annak, hogy pápai jogú renddé lett a Magyar Pálos Rend. A pálosok jubileumi szentmiséjét – melyen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja is részt vett – Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be december 3-án a budapesti Egyetemi templomban, amely pálos templom volt.

Magyar–horvát püspöki találkozó

A magyar és a horvát püspöki konferencia állandó tanácsai Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Marin Sraki djakovói püspök, a horvát püspöki konferencia elnöke vezetésével november 24-25-én találkoztak Zágrábban.

Könyvespolcra: A jövendő életet segítő múlt

A Lénárd Ödön Közhasznú Alapítványt (LÖKA) azzal a szándékkal hozta létre 2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, hogy támogassa a XX. századi magyar katolikus egyháztörténet feltárását, s így sikerüljön választ adni arra a kérdésre, amelyet a tudományos testület névadója, az 1977-ig jogtipró börtönbüntetéssel sújtott hitvalló piarista szerzetes fogalmazott meg, s amelyre aztán kutatásai nyomán haláláig igyekezett feleletet találni: Mi történt velünk, az egyházzal? Milyen erők, folyamatok hatottak rá – különösen is az 1945 utáni évtizedekben -, mi formálta, szorította sarokba vagy éppenséggel törte kerékbe a „létező szocializmusnak” adatott időszak során?