A Bibliáról a Hegyvidéken

A találkozó ötletgazdája Lovas Pál alpolgármester vallja: a világ jelenlegi bajaira ellenszert kínálhat a Biblia tanítása. Ennek megfelelően hívők és nem hívők számára is nyitott volt a Biblia évéhez kapcsolódó program. A nap folyamán a művelődési központ színháztermében rövid műsorokkal bemutatkoztak a hegyvidéki egyházközségek, s az épület többi részében színes programkavalkád várta az érdeklődőket, gyerekeknek szóló kézművesfoglalkozástól kezdve a Biblia-kiállításig, gospel-koncerttől a filmvetítésekig. A nap egyik kiemelkedő eseménye volt az ökumenikus pódiumbeszélgetés, amelyen a nagyszámú érdeklődő Udvardy György katolikus, Szabó István református és Fabinyi Tamás evangélikus püspök gondolatait hallhatta a Szentírásról.

A Katolikus Rádió egyik főszerkesztője, Szikora József által vezetett oldott hangulatú beszélgetésen a egyházi vezetők egyetértettek abban, hogy a Biblia az emberi kultúra csúcsteljesítménye, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy nemcsak az, hanem elsőrendűen Isten Szava, amely – Udvardy György szavaival – az ember egészét és végső célját érintő valóság. „Felnyit az istenire – és az élet akkor kezdődik, amikor ember ebbe bele tud gyökerezni” – tette hozzá Szabó István evangélikus püspök. A kinyilatkoztatás titkáról szólva Fabinyi Tamás arról is beszélt, hogy a Biblia olvasása által önmagunkat is megismerhetjük. A püspökök a Szentírás olvasásának gyakorlatáról is beszéltek. Egyetértettek abban, hogy a hívő ember számára lényeges, hogy egy ilyen alkalmat előzzön meg az elcsendesedés, amelynek indítéka, hogy meghalljuk Isten szavát, amely személyesen nekünk szól. „Kérnünk kell a Szentlelket, hogy világosítsa meg értelmünket, tegye befogadóvá, értővé szívünket” – mondta Szabó István református püspök, Kempis Tamás alapelvét idézve: olyan lélekkel olvassuk (a Szentírást), amilyennel megírták. A püspök hozzátette, hogy a helyes megértés miatt szükséges, hogy a Bibliából nagyobb részeket (könyveket, evangéliumokat, leveleket) is olvassunk el egyvégtében, hogy lássuk, érezzük az isteni „mondanivaló” egészét, amely a részek (szentírási szakaszok) értelmét is megvilágosítja. Udvardy György püspök az előzőekhez hozzátette a nemrég Rómában megtartott püspöki szinódus résztvevőinek egybehangzó véleményét, mely szerint akkor értjük igazán jól a Bibliát, ha mindennapjainkban merünk odafordulni rászoruló testvéreinkhez.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .