Egyházunk

Boér Blanka visszaemlékezése

Idén hetvenedik évfolyamába lépett az Új Ember. Az újság első száma néhány hónappal a második világháború befejezése után, augusztus 9-én jelent meg. Boér Blanka – Blanka néni – hatvan esztendőn át dolgozott a lapnál, különböző beosztásokban. Tizenhét évig munkatársak lehettünk. Ülünk a kellemes, megnyerő hangulatú Bakáts téri lakásban. Amikor arra kértem a most kilencvenöt éves Blanka nénit, emlékezzünk a régi időkre, szavai nyomán az átélő szemszögéből kibontakozott a bizony sokszor nem könnyű XX. század történelme.

1919 júniusában Fogarason születtem, a történelmi Magyarországon. Édesapám főszolgabíró volt, édesanyám matematika–fizika tanári diplomát szerzett Pesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen, de férjhez menetele után, két év tanítással a háta mögött, abbahagyta az oktatást.

Kilenc hónapos koromban, 1920 tavaszán a család kénytelen volt elmenekülni Fogarasról, édesapám ugyanis nem tette le az esküt a királyi Romániára, így persona non gratának minősült.

Ünnepelt a CSAK

Több mint negyven éve Csanád Béla professzor, teológus, pap költő vezetésével alakult meg a CSAK közösség, amely számos fiatalt összefogva gyakorló katekézisként működött a Központi Szemináriumban, a kispapok részvételével. Egy tizenöt tagú csoporttal idén is fejet hajtottunk az alapító emléke előtt Pellérden. Július 13-án Horváth István nagyprépost, plébános meghívására részt vettünk a pellérdi búcsún, melyen megemlékeztünk felszentelésének 40. évfordulójáról is.

Apor Vilmos Katolikus Főiskola A felsőoktatásba jelentkezők száma a 2014-es általános felvételi eljárásban mintegy tízezer fővel haladta meg a 2013-as adatot – jelent meg a felvi.hu gyorsjelentésében.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola is szép eredményekkel büszkélkedhet e tekintetben, hiszen idén sokkal többen jelentkeztek az intézménybe, mint 2013-ban. Nagyszerű képzési kínálatának köszönhetően a főiskola idén 38 százalékkal több hallgatót vett fel a rendes felvételi eljárásban, mint tavaly.

Alighogy befejeződött a tanév, és a diákok, valamint tanáraik megkezdték jól megérdemelt vakációjukat, szakmunkások költöztek a budapesti Szent Margit Gimnázium háromemeletes neobarokk épületének nyolcvankét éves falai közé. Miközben a tanulók a számtalan nyári tábor valamelyikében a fiatalság gondtalan örömét és szabadságát élvezik – túráznak, kerékpároznak, vízre szállnak, vagy lelki programokon vesznek részt –, talán nem is sejtik, hogy a kőművesek, a villanyszerelők, a fűtésszerelők és az elektronikai szakemberek összehangolt munkájának eredményeként megújul iskolájuk elavult fűtésrendszere.

Bagdadból is menekülnek a keresztények

Irak arabok által uralt részében egyre kevésbé vannak biztonságban, és hamarosan már Bagdadban sem maradnak keresztények. Így ítéli meg a helyzetet Paulus Zafar káld püspök. Félő, hogy a támadások következtében folytatódik a keresztények menekülése. Louis Sako, a káld katolikus egyház pátriárkája pedig emberi és kulturális katasztrófától óvott, mivel a történelemben először Moszulban nincsenek már keresztények. A főpap arra kérte az iraki keresztényeket, hogy maradjanak hazájukban. „Az emigráció nem megoldás” – mondta az Osservatore Romano augusztus 3-i számában. A keresztényeknek hozzá kell járulniuk Irakban a belső béke megvalósulásához. A pátriárka tiltakozott egy esetleges újabb külföldi beavatkozás ellen. Ugyanakkor kijelentette: tiszteletben kell tartani azon keresztények döntését, akik emigráltak. (KAP)

Az isteni irgalmasság alapján érthetjük meg a Feltámadott Krisztust, aki maga az irgalmasság. Jézus pedagógiája és türelme által mutatta meg tanítványainak irgalmassága mélységét, és azáltal, hogy úgy szereti az embert, amint van. Maga a feltámadott Krisztus mondja valamennyiünknek: Ez vagyok én. Ez az, amivé te is válhatsz. Az irgalmasság nem pusztán egy tanítás, hanem maga Jézus. Az egyház arra kapott meghívást, hogy újraélje és hirdesse ezt az üdvözítő igazságot.

Az isteni irgalmasság képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Ez a szeretet forradalma, amely véget vethet a gonoszságnak, és helyébe jót ültethet. XVI. Benedek szavaival: „Isten irgalmassága testté lett Jézusban. Csak így lehet a világ megbomlott egyensúlyát helyreállítani azzal a kicsiny, de meghatározó világgal elkezdve, ami az emberi szív.”

Hétköznapi boldogságok Isten erőterében

Međugorje a végállomás, immár kilencedik alkalommal. Fonyód felé indulunk, hogy a székesfehérvári különítményt is felvegyük. Csupaderű antióchiás fiatalokkal bővül a somogyi csapat. Sugárzik belőlük az életöröm. Tizenkét órás út a kánikulában, s feltűnik a kéttornyú templom a „kegyelem oázisában” – így nevezik a bosznia-hercegovinai kegyhelyet –, ahol tavaly 2,1 millió ostyát szolgáltattak ki az atyák.

A szokásos programok: elmélkedés a Kis-hegyen, majd a Križevacon, tanítás, találkozás Vickával, az egyik látnokkal, majd Olgával, a magyar csoportok fogadójával, s indulás a Cenacolo közösségbe, hogy hallgassuk a szenvedélyük rabságából szabadulni akarókat. A közeli vízesés hűs habjai helyett a kék keresztet választjuk, ahol tapintható az ima „sűrűsége”, ám az eső szüntelenül szakad. Egy pizzériába térünk be, s egy üveg vörösbor mellett múlatjuk az időt, miközben két rózsafüzér kopik el a kezünkben. A hangszóróból ugyan jobbnál jobb slágerek szólnak, a Hello, Dolly is felcsendül, ám mi az imára figyelünk. Sem az eső, sem a zene nem zavarja az égi-földi párbeszédet, szentet és profánt egybefon a záporfüggöny.

A középkor rajtahagyta a nyomát. S mennyi báj, hangulat, szakrális egyszerűség mutatkozik meg ebben a templomban. A falakban egyenes vonal – aligha fedezhető föl. A szentély ablakában a délelőtti mise idején fény vetül a tó felől. Szent Márton a libával – ez látható az oltár fölött, ahol még annyi hely sincs, hogy a pap szembemisézzen. S a fehér falak. Nincs rajtuk semmi dísz, semmi ábrázolás. Mégis tekintetvonzó, egyszerűségében feldúsuló tér. Krisztust képzelem el így: ilyen egyszerűnek, ennyire természetesnek.