„Jónak lenni könnyű…”
Vasmiséjét ünnepli Futó Károly atya – A pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban június 26-án mutatta be vasmiséjét a kilencvenegy éves lelkipásztor.
Vasmiséjét ünnepli Futó Károly atya – A pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban június 26-án mutatta be vasmiséjét a kilencvenegy éves lelkipásztor.
A fiatalon meghalt szent életű anya, Chiara Corbella férjének vallomása – Chiara Corbella 2012. június 13-án halt meg, nem sokkal kisfia születése után, rosszindulatú daganatos betegségben. Várandóssága idején felfüggesztette a kezeléseket. Négy évvel halála után, a betegek szentévi zarándoklatán Rómában férje vallott az életükről, az örök életben való mély hitükről.
Egy papszentelés előestéje a Mecsek ösvényein – A Pécsi egyházmegyében minden évben zarándoklattal készülnek a pap- és diakónusszentelésre. Idén az Új Ember és a Magyar Kurír is képviseltette magát a több mint tíz kilométeres, Mecseknádasdot és Püspökszentlászlót összekötő túrán, amelyet Udvardy György püspök vezetett.
A nyolcvanéves Lukács Lászlót köszöntötték a Sapientián – A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájában köszöntötték egykori diákjai, munkatársai és tisztelői Lukács László piarista szerzetest nyolcvanadik születésnapja alkalmából június 17-én. Az ünneplők között ott volt Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek, Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát és Várnai Jakab OFM, a Sapientia rektora.
Te Deum az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban
Interjú Somos László kaposfői plébánossal pappá szentelésének huszonötödik évfordulóján.
Beer Miklós a papi hivatásról – Beer Miklós, a Váci egyházmegye püspöke ötvenéves papi jubileumát ünnepli. A hálaadó szentmisét június 19-én, vasárnap, 10 órakor mutatják be a váci székesegyházban. Papi hivatásáról, az ötven év tapasztalatairól kérdeztük.
A diakónus- és papszentelés igen fontos pillanat az egyén és az egyház életében. Ekkor részesedik valaki az egyházi rend szentségében, amely eltörölhetetlen nyomot hagy a lélekben. Az Esztergom–budapesti egyházmegyében három fiatalt pappá, többeket pedig diakónussá szentelt Erdő Péter bíboros június 11-én. Blanckenstein Miklós rektor, főiskolai tanár tájékoztatása szerint a szemináriumnak az idei tanévben negyvenkét növendéke volt; az Esztergom–budapesti egyházmegyéből huszonheten készültek a papságra, mellettük a Pécsi, a Kaposvári, a Váci, a Szabadkai és a Kárpátaljai egyházmegyéből érkeztek fiatalok. Általában ötödév végén kerül sor a diakónusszentelésre, amikor a növendékek elköteleződnek a cölebsz életmód mellett, és a hatodik, a plébánián töltött gyakorlati év végén következik a papszentelés.