A jó fa jó gyümölcsöt terem

Fotó: Merényi Zita

 

Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek maga is Lukács László tanítványa volt a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban. Köszöntője elején korabeli hittanfüzetéből olvasott fel egy rövid részletet. A megidézett órán többek között az ateizmusról, az idealizmusról és az egyház helyzetéről beszélt Lukács tanár úr. „Nagyon szeretném, ha a mai hitoktatás ennyire naprakészen tudna választ adni korunk szellemi áramlataira. Tanár úr úgy magyarázott, hogy azt mindenki megértette. Nem véletlen, hogy az akkori kecskeméti évfolyamokból százötvenen lettek papok, a mi osztályunkból tízen. Ad multos annos” – fejezte be beszédét Bábel Balázs érsek.
„Szeretném megköszönni Lukács Lászlónak azt, amit értünk, a közért tett – kezdte ünnepi beszédét Várszegi Asztrik. – »Ne akarj tanító lenni, inkább tanulj azoktól, akik maguk is tanulnak« – idézte az egyik sivatagi atyát a pannonhalmi főapát. – Kedves Tanár Úr! Méltán hívnak téged így, mert valóban az vagy.”
Meg kell jegyezni azt is, hogy Lukács László „finom intellektusával, széles körű tájékozottságával” mindig időszerű tudott lenni – hangsúlyozta Várszegi Asztrik, s mindezek mellett azokat a bevezető írásokat említette, amelyek a Vigilia első oldalán jelennek meg hónapról hónapra. Ezek az egyoldalas, „szemnyitogató és tanulságos” szövegek minden olvasó számára eligazítást nyújtanak. „Lukács László piarista atya embersége, hite, tettrekészsége, iskolai tevékenysége, lelkigyakorlatai, lelki­ve­ze­tése, írásai nélkül szegényebb lenne hazai katolikus egyházunk” – fejezte be beszédét a főapát.
Várnai Jakab rektor üdvözlőbeszédében arra az időszakra emlékezett vissza, amikor először merült fel a szerzetesi főiskola ötlete. „Milyen nagyszerű, hogy Isten a maga teremtő képességéből ad az embernek. Mindaz, amit az ember létrehoz, nem magyarázható meg csupán e világi szempontok szerint. Lukács atyára tekintve láthatjuk, Isten milyen sokféle módon tud lehetőséghez juttatni valakit, teret adni arra, hogy alkosson.”
A rendtársak közül Ruppert József SchP köszöntötte az ünnepeltet. Lukács László két évtizedig működött Kecskeméten, egy olyan időszakban, amikor a politikai hatalom mindent megtett azért, hogy megnehezítse az egyházi iskolák tevékenységét. E súlyos terhet jelentő, ám hősies korban kellett megállnia a helyét.
Lukács Lászlónak meghatározó szerepe volt abban, hogy létrejött a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola. A 2000-ben megalakult intézményt 2008-ig vezette. Egykori diákjai közül Hatházi Róbert kecskeméti plébános a Sapientia közösségére, az oktatás magas színvonalára emlékezett vissza. A főiskolán fejlődni lehetett, nemcsak tudásban, hanem emberségben is. A gyakorlatias képzés nagy segítséget jelentett ahhoz, hogy igazi lelkipásztor váljon az emberből – hangsúlyozta. Rajesh Salagala SDB egyfajta „csodaként” élte meg a Sapientián töltött éveket. Ennek az időszaknak döntő szerepe volt abban, hogy végül Magyarországon maradt. De az emberi kapcsolatok és a hivatás szempontjából is meghatározó volt az a néhány év, amelyet az indiai származású szalézi szerzetes a Sapientián töltött.
Lukács László 1984 óta főszerkesztője a Vigilia című teológiai és irodalmi folyóiratnak. Szörényi László irodalomtörténész, a szerkesztőbizottság tagja köszöntőjében elmondta, hogy olyan embernek ismerte meg Lukács atyát, „aki végtelenül kíváncsi az irodalomra”. Főszerkesztőként mindig következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a Vigilia úgy legyen katolikus keresztény szellemi műhely, hogy ne váljon teológiai szaklappá, és csak annyit politizáljon, amennyit – ahogyan az Arisztotelésznél olvasható – egy „városlakó élőlénynek szükséges”. A Vigiliában e harminc évfolyam alatt nagyon sok jelentős irodalmi alkotás jelenhetett meg.
Lukács László – aki majd tíz éven át az Új Embert is irányította – rendkívül sokat írt, nemcsak teológiai, de művészeti, irodalmi és kommunikációelméleti esszéket is. A már említett rövid bevezetők könyvben is megjelentek Az idők jelei nyomában címmel. Ez az „olvasónapló” a világ kifürkészésében segíti az olvasót. Írójuk közvetítő szerepe nem csupán egyház- vagy teológiatörténeti szempontból jelentős, hanem művelődéstörténetileg is, hiszen mind a Kárpát-medencei, mind a nyugati emigráció keresztény közösségével felvette a kapcsolatot. Igyekezett babitsi értelemben megszólítani a „teljes hazát”.
Megköszönve a jókívánságokat Lukács László elmondta, „itt és most egyetlen szónak van helye, az pedig a köszöneté. Elsősorban az Úristennek szeretnék hálát mondani azért, hogy megszülettem, hogy ennyi évet élhettem. Hálát adok hivatásomért, azért, hogy a fiatalok nevelésében megtalálhattam életem legfőbb értelmét. Azért is hálát adok, hogy legalább egy kis darabot megismerhettem a teremtett világból. De azokért is hálát adok, akikkel összekapcsolódott az életem, akikkel a barátság szálai, a közös munka, a feladatok, a küzdelmek összekötöttek” – mondta az ünnepelt.
A születésnapi rendezvényen – melynek moderátora Juhász Ferenc gyöngyösi plébános, Lukács László egykori növendéke volt – a Vigilia két rendszeres szerzője, Győrffy Ákos és Vörös István költő olvasott fel verseiből. A folyóirat júliusi számában több olyan írás és vers jelent meg, amely a nyolcvanéves Lukács Lászlót köszönti.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .