„Nem tudtam elfelejteni, hogy papnak kéne lennem”
Fotó: Mudrák Attila

 

A kispapok egyharmada jelentkezik közvetlenül érettségi után a szemináriumba, mondja tizenhárom évi rektori tapasztalatok alapján Blanckenstein Miklós. A mostani növendékek közül tizenegyen már rendelkeznek felsőfokú diplomával: pedagógusok, biológusok, mérnökök. Heten valamilyen szakmai tudással léptek be a szemináriumba, van köztük asztalos, pincér, kántor, szakács. „Első hallásra az érettebb kor előnyösnek tűnik a hivatás megalapozása szempontjából, az adatok mégis azt mutatják, hogy akik menet közben elhagyják a szemináriumot, vagy akiket a főpásztor – a szeminárium vezetőinek véleménye alapján – elbocsájt, fele-fele arányban fiatalabbak és idősebbek. Az életkor önmagában még nem jelent érettebb személyiséget.”
A növendékek fele-kétharmada jut el a papszentelésig. Kétharmaduk ép családból, rendezett háttérrel érkezik, s ez az arány valamivel jobb a társadalmi átlagnál. A növendékek fele egyházi iskolában végezte korábbi tanulmányait. „Egy-egy évfolyamban a tizennyolc éves és akár a harmincöt éves fiatal ugyanazon életritmus szerint él; ennek előnyét abban látjuk, hogy a frissen érettségizettek kissé érettebb gondolkodásúakkal kerülnek össze, ugyanakkor az idősebbek ismét diáknak érzik magukat.”
A következő tanévre eddig nyolcan jelentkeztek az esztergomi szemináriumba. A jelenlegi hallgatók közül egy másodéves és egy harmadéves szeptembertől magasabb tanulmányokat folytat a budapesti Központi Szemináriumban, egy másodéves kaposvári növendéket pedig főpásztora ősztől római egyetemre küld.
A határon túl magyar nyelvű papképzés folyik Gyulafehérváron, a Felvidék három szemináriumában pedig valamilyen szinten a magyar nyelv is elhangzik az oktatásban. Idehaza jelenleg kétszázharminc kispap készül hivatására, ezen belül a görögkatolikusok száma ötven-hatvan. Külföldön húsz-harminc kispap tanul. Az esztergomi a legnagyobb létszámú latin szeminárium. A rektor atya összegzésként elmondja, a szerzetesnövendékekkel együtt közel négyszáz férfi készül papságra és szerzetességre. A női szerzetesnövendékek mintegy százan vannak.
„Izgalommal tekintek az előttem álló napra. A papszentelés nagy öröm számomra, mégis az foglalkoztat: hogyan tudom felmutatni a papi életet mások számára – mondja Csepregi Róbert, akit huszonhét évesen szentel pappá Erdő Péter bíboros. – Szeretném megmutatni a papi élet szépségét, s ami ennél is fontosabb: hogyan tudom ápolni és fenntartani a jövőben Krisztussal való kapcsolatomat, s hogy valóban Istennel találkozzanak az emberek szolgálatom segítségével.”
A papságról alkotott kép nyilván nagyot változott a tanulmányok hat esztendeje alatt. „Kezdetben számos illúzió élt bennem a papsággal kapcsolatban, ezek később kevésbé fontosnak bizonyultak.”
Róbert sokáig informatikával foglalkozott, ennyiben korunk gyermekének tekinthető. Hogyan formálódott a hivatása? „Nehezen tudnám meghatározni, mikor vetődött föl bennem a papság gondolata. Kezdetben csak olyan szinten, mint ahogyan valaki szeretne informatikus vagy mondjuk kémikus lenni. De egyre mélyült bennem a gondolat, sokáig nem értettem, miért foglalkoztat ez engem ennyire, miért tér vissza egyre sűrűbben a vágy. Ekkor még tiltakoztam, a papságról nem őriztem vonzó képet magamban.”
Bár Molnár Lojzi atya gyerekkora óta bölcs és hiteles papi személyként állt előtte, „a negatív kép abból származott, hogy nem ismertem, mit csinál egy pap egész nap; igen, misézik, de nem éreztem, hogy közöm lenne ehhez”.
Hivatástisztázó lelkigyakorlatok következtek érettségi előtt, „ekkor vált világossá bennem Isten szándéka”. De mégsem határozta el magát. Két évig szociálpedagógiát tanult.
Milyen elvárásokat fogalmaz meg önmagával szemben a következő évekre? „Papi jelmondatom ezt így foglalja össze: »Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.« Küldetésem valóban egyetemes maradjon. Nemcsak azok körében, akikkel a templomban találkozom, hanem bármilyen körben. Legyen legalább egy jó szavam minden emberhez, ha beteg, ha szegény, ha gazdag, ha gondokkal küzd is – krisztusi szeretettel forduljak felé.”
Parképítő és -fenntartó technikus Varga Norbert. Róberthez hasonlóan ő is Nyergesújfaluról származik. „Középiskolás koromban egyre inkább egyházellenessé váltam. Kamaszként lázadtam, s lázadásom az egyház ellen irányult. Nyolcadikos koromig kötelező volt hittanra járnom édesanyám akarata szerint. Majd utána eldöntheted, mit akarsz, mondta. S én, az öntudatos eldöntöttem: nem! Nem értettem, miért élnek a papok cölibátusban, mire is szolgál az egyház. Nem értettem meg Isten és az egyház lényegét, azzal együtt, hogy Isten léte soha nem volt kétséges számomra.”
Érettségi után kertészeti technikumban tanult tovább Budapesten. Naponta utazott autóbusszal az iskolába. Ezenközben egyre gyakrabban foglalkoztatta a gondolat: és az-
után mihez kezd, mi vajon élete célja? „Ekkor szólított meg Isten: és ha pap lennék? Emlékszem a pillanatra, az Árpád híd közepén járt az autóbusz…” De még ekkor is tiltakozott. „Nem akartam. Eszem ágában sem volt papnak lenni. Butaság, ugyan, énbelőlem pap…! Viszont éreztem a vonzódást Isten felé… Megnéztem a szeminárium honlapját, imádkozni kezdtem, rendszeresen mondtam a rózsafüzért.”
Két évvel később fordult lelkivezetőjéhez a papság gondolatával. „Fejezd be a tanulmányaidat, legyen valamilyen papír a kezedben”, hallotta a tanácsot. „De nem tudtam elfelejteni, hogy papnak kéne lennem.” Hivatástisztázó lelkigyakorlat következett, majd még egy év a technikusi oklevél megszerzéséig. 2010 szeptemberében lépett be a szeminárium ajtaján.
Hogyan fogadták szülei a döntését? „Úgy szoktam mondani: sírás volt és fogak csikorgatása. Édesanyám úgy élte meg, hogy elveszíti az ő kicsi fiát. Édesapám meg végképp nem értette, reformátusként nem tudott mit kezdeni a cölibátussal, nem lesz családom, mondta, amikor pedig a család a legfontosabb. Évek kellettek, mire szépen lassan megértették, megszokták, majd elfogadták a döntésemet; most már nagyon örülnek mindketten, egyre szorosabban csatlakoznak az egyházhoz, megtértek, hitük egyre mélyebbé válik.”
Érthető a családi indíttatás. Nagy Sándor az ELTE kutató biológus szakán az idegtudományok felé fordult, ezen belül is egy új típusú, hallásjavító műtéti megoldás foglalkoztatta. Szülei mindketten siketek.
Gyerekkorában ornitológus szeretett volna lenni. „Amint egyre jobban elmélyedtem a tudományos ismeretekben, az állatvilág felől fokozatosan az ember felé fordult a tekintetem.”
Az egyetemi évek alatt érte el „az Úr szólítása. Volt egy fontos személy az életemben, aki káplánként éppen akkoriban került Pestújhelyre, ahonnan származom. Prédikációi, beszédei egészen új horizontot nyitottak meg előttem. Hatásukra sok-sok kérdés vetődött fel bennem: hogyan is vannak a világ, a lélek dolgai? És Isten? Aki addig különféle szolgálatok által jelen volt ugyan az életemben, de aligha tudatosan.”
Egyetem és párhuzamosan egy másik folyamat. A jezsuiták kerültek a látóterébe, „lelkesített jelenlétük a tudományos világban, s ahogyan közreműködnek Isten dolgaiban. Számos lelkigyakorlatukon vettem részt, ezek során még­is úgy éreztem, az Úr a világi papságra hív.”
Az egyetem elvégzése után még mindig nem született meg benne a végleges döntés. „Egy évig dolgoztam, fontos tapasztalatokat szereztem a munka világából, a közigazgatásból, majd egy dobogókői lelkigyakorlat alkalmával igent mondtam a megszólításra.” Most ott áll, térdel a főpásztor előtt a szentség vételére a másik két szentelendővel. S mindhárman emlékezetükbe vésik Erdő Péter bíboros szavait:
„Kötelességünk az igényesség, a lehető legnagyobb emberi igyekezet, de nem hihetjük, hogy a munka és a hivatás, különösen pedig a papi hivatás eredménye pusztán emberi rátermettségen és igyekezeten múlik. Emberé a munka, Istené az áldás! – Ez az alaphelyzete a pap hivatásának. De az egyházi rend szentségében különleges küldetést, különleges kegyelmet, a szó egészen emelkedett és sajátos értelmében különleges hatalmat kapunk az üdvösség művének szolgálatára. A szentségek kiszolgáltatása,
Isten igéjének szentségi erővel való továbbadása, a keresztény közösség pásztori kormányzása, az ezekre szóló karizma és küldetés, amit a felszentelésben kapunk, néha olyan csodálatos áldást és megújulást eredményez a lelkekben, ami puszta emberi munkával sohasem volna elérhető.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..