A díványboldogság rombol le minket

A krakkói ifjúsági világtalálkozón, melyet július 25. és 31. között rendeztek meg, mintegy másfél millió zarándok vett részt a világ százhetvennyolc országából. A zárómisén jelentette be Ferenc pápa, hogy a következő világtalálkozó 2019-ben Panamában lesz. A krakkói seregszemle egyik csúcseseménye a július 30-án este megtartott imavirrasztás volt. A szentatya beszédét az alábbiakban teljes egészében közöljük.

Csillagösvényen a jóság partjára

Böjte Csaba és a karéneklés hatalmas ereje – Ki más is lehetne Szántód védőszentje, mint az első „kompos”, Szent Kristóf? A zarándokok, utazók közbenjárója nemcsak a balatoni település, hanem az egész régió védőszentje. Már az 1735-ben a Szántódpuszta feletti dombra épített kápolnát is az ő tiszteletére szentelték. 1973-ban Lékai László elevenítette fel a régi korok hagyományát – modern tartalommal, az autósok megáldásával kiegészítve –, s ezzel ismét búcsújáró hellyé tette a festői környezetben álló kápolnát. Négy évvel ezelőtt pedig Böjte Csaba és a Marosszéki Kodály Gyermekkar Csillagösvény elnevezésű missziós körútjának egyik állomása lett a szántódpusztai kápolna.

Ahol sötétség van, ott kell világítani

Sajgó Szabolcs a Szentjánosbogár mozgalom nyári lelkinapjairól – Idén nyáron is, csakúgy, mint az elmúlt több mint húsz esztendőben, országszerte megrendezik a Szentjánosbogár-táborokat gyermekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek. A Szentjánosbogár lelkiségi mozgalom egyik létrehozójával, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel, a Párbeszéd Háza igazgatójával beszélgettünk.

Életével és szavával Krisztust hirdeti

Püspökké szentelték Pintér Gábort – Ferenc pápa Pintér Gábor pápai prelátust, az ausztriai apostoli nunciatúra első tanácsosát, a Váci egyházmegye papját május 13-án apostoli nunciussá nevezte ki Fehéroroszországba, és érseki rangra emelve őt egyúttal a velebusdói címzetes érseki címet adományozta neki.

A tábor, amely nem ereszt – Csattogó-völgyi mese a testvéri együttlétről

A Pál Feri-táborról igazán hitelesen talán csak egy mesével lehetne beszélni. Mesét kellene kitalálni annak érzékeltetésére, mennyire más ez, mint amiben amúgy élünk, amit naponta megélünk. Egészen más, mint amilyenek mi magunk legtöbbször vagyunk. Lelkesebb, őszintébb, érdeklődőbb, nyitottabb, testvéribb. Nem tudom, mi a titka, de kolléganőm is és én is ott akartunk maradni, és elszomorodtunk, hogy csak egy rövid nap adatik. Pálferis „erőtérbe” kerülni, ez annyit jelent, mint elfogadni és akarni, hogy változtatnunk kell az életünkön. Az alábbiakban azt próbálom bemutatni, hogyan kellene hozzákezdeni.

A távollétből az ünneplésbe – A szentatya első elmélkedése a papoknak

A közelmúltban több mint hat­ezren érkeztek Rómába a papok és szeminaristák szentévi találkozójára. Ferenc pápa első elmélkedése, amelyet az irgalmasság éve alkalmából a papoknak és a papnövendékeknek tartott, június 2-án a lateráni Szent János-bazilikában hangzott el. A szentatya beszédét teljes terjedelmében, két részletben közöljük.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.