A patak bölcsessége – A tevékeny szeretet egyházának ezer arca

Fontos, hogy a környezetünk értse: nem akarunk elszigetelődni, a világ gondjairól pedig elfordítani a tekintetünket. Ez Jézus szemléletével is teljesen ellentétes lenne. A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programjai idén különösen határozottan hívták fel a figyelmet erre. A szeptember 16–17-én több helyszínen mintegy negyven programot – pódium- és kerekasztal-beszélgetéseket, koncerteket, előadásokat, két konferenciát és színpadi produkciókat – felvonultató eseménysorozat több ezer látogatót vonzott. És a szombati eső sem tudta őket elriasztani.

Szebbé tenni mások életét

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szeptember 16-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájában megnyitotta azt a kiállítást, amelyen a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) által diákok számára kiírt pályázat legszebb alkotásai láthatók. A Szent Márton életét feldolgozó legjobb pályamunkák alkotóinak és a diákokat felkészítő tanároknak az MKPK elnöke adta át a díjakat.

A magyarázat egyszerű: ferencesek

Az esztergomi Temesvári Pelbárt Gimnázium jubileumi ünnepsége – Nyolcvanöt éves iskola. Vajon miért a megkülönböztetett figyelem, hiszen annyi más magyar oktatási intézmény sokkal régebbi alapítással büszkélkedhet? Ám ha arra gondolunk, már Szent Ferenc életében megtelepedtek az assisi szerzetes fiai Esztergomnak azon a helyén, ahol ma az 1931-ben életre hívott kollégium, majd gimnázium magasodik, s hogy az eltelt évtizedekben milyen különleges missziót töltött be az iskola, máris értjük és méltónak találjuk az ünneplést.

Isten stílusa nem az ítélkezés, hanem az irgalom

A szentatya a szeptember 7-én délelőtt tartott általános kihallgatás keretében arra buzdította a hívőket, hogy vizsgálják felül istenképüket. Isten nem ítélkező bíróként, hanem irgalmat gyakorló testvérként küldte hozzánk Fiát. Egyedül az irgalom ment meg és üdvözít minket. A pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.