Az egyház mosolya – a Regnum „családi ünnepén”

A Regnum: legenda. Olyan közösségi mozgalom, amely már a napjainkban kilencvenes éveiben járó jezsuita, Nemeshegyi Péter számára is meghatározó gyermek- és kamaszkori élmény volt, és még ma, több mint hetven évvel később is „csupa tűz, csupa élet”. Van benne valami frissesség, amin nem fognak az évtizedek. Nemzedékek nőttek-nőnek fel a szellemében, és – mint ez többször is elhangzik az este folyamán – az egyház fiatal, mosolygós arcaként tekinthet rá a világ. Mi a titka? December 8-án, a közösség „családi ünnepén”, a Szent István-bazilikában erre kerestük a választ.

Átadták a Fraknói Vilmos-díjakat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere december 12-én a minisztérium Tükörtermében megrendezett ünnepségen átadta a Fraknói Vilmos-díjakat. Idén Szabó Irén etnográfus, történész, Tusor Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) docense, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint Pálos Frigyes katolikus pap, művészettörténész kapta az elismerést. Az eseményen részt vett Beer Miklós váci megyés püspök és Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára.

Életvezetés felsőfokon

Versegi Beáta-Mária nővér a munka és a pihenés egyensúlyáról – Versegi Beáta-Mária CB keresztény antropológiát tanult, szupervízióval és lelki kíséréssel foglalkozik. Arról kérdeztük, milyen belső adottságok és külső, környezeti hatások vezethetnek a kiégéshez, milyen intő jelek figyelmeztetnek bennünket erre, és mit ajánlanak a szakemberek a megelőzés, illetve a gyógyulás érdekében.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.