Papi sorsok a Gulágon 

Papi sorsok a Gulágon címmel nemzetközi konferenciát rendezett a Lénárd Ödön Alapítvány és a Szeged–csanádi egyházmegye Szegeden, a dóm látogatóközpontjában, november 24–25-én. A tanácskozás záróeseményeként felavatták a Gulág áldozatainak emlékművét.

Caritas Lebanon – Remény a lehetetlennek tűnő helyzetekben is

Erdő Péter bíboros megbízásából november 6–12. között az Esztergom–budapesti főegyházmegye delegációja, Török Csaba egyetemi tanár, Harmai Gábor főiskolai tanár és Kuzmányi István, lapunk főszerkesztője Libanonba látogatott. A vendéglátó Paul Karam, a Caritas Lebanon igazgatója volt. A libanoni tartózkodás során a háromfős küldöttség betekintést kapott a közel-keleti ország helyzetébe, a keresztények többségét alkotó maronita egyház életébe, és megismerte a karitász sokrétű munkáját.

Hogyan beszéljünk az igazságról a tömegkultúra világában?

Az igazság ragyogása a kinyilatkoztatás szívében címmel tartottak konferenciát a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán november 19-én. A domonkosok jubileumi évében rendezett tanácskozáson külföldi előadók mutatták be a nyolcszáz éve alapított rend teológiai útkeresését, valamint válaszait korunk aktuális kérdéseire.

A szolgáló szeretet ünnepe

Átadták a Szent Erzsébet rózsája díjat – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat által alapított elismerést Veres András, az MKPK elnöke Tamás Gyulánénak, a Pécsi Egyházmegyei Karitász tagjának nyújtotta át.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.