Család

Felkészülő

Ahhoz, hogy szülőként segíthessünk gyermekeinknek a szenvedélybetegség elkerülésében, érdemes megismernünk, hogy mitől válhat az élet nélkülözhetetlen velejárója, a szenvedély kóros állapottá. Közelebb kerülhetnek a szenvedélyprobléma megértéséhez, ha családi, baráti, rokoni körben megosztják egymással véleményüket, elképzeléseiket arról, vajon miért nyúlnak az emberek rendszeresen a cigaretta és a pohár után, miért van az, hogy néhányan szenvedélybeteggé válnak, míg sokan mások nem. Miért használhatnak sokan rekreációs vagy egyéb drogokat? Mi lehet az oka annak, hogy a rendszeres, tudományosan igazolt felmérések eredményeinek ellenére hazánkban is rendkívüli mértékben eltúlzott az illegális szerek problémaként való kezelése az annál sokkal súlyosabb alkoholproblémához képest. (Egy nemzetközi felmérés – ESPAD 2011 – magyar adatai szerint a 15–16 éves korosztály 97 százaléka ivott már alkoholt, 57 százaléka kipróbálta már a dohányzást, és mindössze 20 százaléka fogyasztott illegális drogokat.)

Házassági krízisekről a teológus és a pszichológus szemével

Jó szelet! – mondják a vitorlázók. A köszöntéskor még senki sem tudja pontosan, mit hoz majd az időjárás: lágy szellőt, erős hátszelet vagy vitorlaszaggató vihart? Hasonló természetűek emberi kapcsolataink is. Mert nem békés kikötőbe érkezés a házasság, hanem útnak indulás a közös hajó fedélzetén. Az út során nélkülözhetetlen természeti erőforrás a szél, ám jól kell ismerni ahhoz, hogy a legkülönfélébb időjárási viszonyok között is tudjunk „egy hajóban evezni”. Előfordul, hogy mégis eltörik az árboc, elszakad egy kötél vagy zátonyra fut a hajó. Ilyenkor mindent meg kell tenni azért, hogy kikecmeregjünk a bajból, és továbbhajózhassunk – együtt. Hogy mi mindent tehetünk zátonyra futott kapcsolatunkért? Erről beszélt Somogyiné Petik Krisztina és Kézdy Anikó pszichológus, valamint Papp Miklós görögkatolikus lelkész.

Akadálymentesítsük emberi kapcsolatainkat

A 2011-es népszámlálási adatok szerint tíz év alatt látványosan nőtt az egyedülálló nők és férfiak, ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent a házasságban élők aránya. Közben közel másfélszeresére duzzadt a 2001-es adatokhoz képest a szülőképes korú egyedülálló nők száma. A Nem Adom Fel Alapítvány Kezdjetek szeretni! címmel indítja útjára programsorozatát, hogy minél nagyobb társadalmi összefogás mellett konstruktív megoldásokat kínáljon a problémára, és valós közösségi tereket hozzon létre. Május 11-én, a Körcsarnokban Pál Ferenc atya előadásával indul a programsorozat.

Munkánk során gyakran tartunk előadást szülőknek, s a résztvevőkkel együtt sokszor keressük a választ arra a kérdésre, hogy miként tudunk jó szülők lenni. Nagyon jó célkitűzés lehet, hogy éljünk a gyermekeink elé vonzó családi életet. Ezzel sokat tehetünk a jövőjükért. Ám nekünk sincs mindig jó napunk, mi is gondokkal küszködünk, nekünk is vannak hibáink. Úgy gondoljuk, a gyermekeink előtt fontos őszintén vállalnunk, hogy kik vagyunk. Vállalnunk kell a múltunkat is, amelyben követhettünk el olyasmit, amit megbántunk, s azóta már máshogyan csinálnánk. Vannak szülők, akik azt gondolják, jobb, ha gyermekeik nem tudnak fiatalkori tévedéseikről, esetleg kisiklásaikról, mert akkor csorbát szenved a tekintélyük.

A 21. Nemzetközi Könyvfesztivál eseményei között mutatták be az első olyan mesekönyvet, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadásában jelent meg. Bartos Erika Őrangyal. Mesék az elfogadásról című könyve fogyatékkal élő kisgyerekekről szól, akik megtalálják a helyüket saját közösségeikben.
Az építészmérnök végzettségű szerző könyvét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programjainak támogatására ajánlotta fel. Bartos Erika meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít.

Egy koraszülött kisfiú története az élni akarásról

Először 2007-ben találkoztak, 2009-ben jöttek össze, 2011-ben házasodtak, 2012-ben pedig már jött is a baba. Fegyverneki Zsófia és Zoltán története – mondjuk úgy – elég szokásosan indult, de nem annyira szokásosan folytatódott. Alighogy kiderült, hogy Zsófi kisbabát vár, nyilvánvalóvá vált az is, hogy valami nincs rendben. A 26. héten aztán világra kellett segíteni a kicsit. Fegyverneki Lőrinc, a kicsi Lóci 2012. október 29-én 28 centivel és 495 grammal született meg. Nem sok jót jósoltak neki, ő azonban élni akart. Anyák napja alkalmából beszélgettünk az édesanyjával.

„Amikor megtudtam, hogy várandós vagyok, a nőgyógyász jelezte, hogy nincs jól megtapadva a magzat, ezért hormont írt fel, és nagyon kellett vigyáznom magamra” – kezdi a történetüket Zsófi. A 20. héten vált egyértelművé, hogy egyszerűen nem növekszik a méhében a baba. Először nem tudták, miért, ám később kiderült, hogy nem jut elegendő táplálékhoz, bár az máig nem világos, hogy ennek mi volt az oka. A 26. héten úgy döntöttek az orvosok: nem várnak tovább, kiveszik a babát.

Napjainkban fedezzük fel a nők üdvtörténetben betöltött szerepének valódi mélységeit. Egyre gyakrabban esik szó Isten női arcáról, a Biblia nőalakjairól, ugyanakkor az anyaság teológiájáról elsősorban csak Szűz Máriával kapcsolatban elmélkedünk. Egy evangélikus lelkész, teológiai doktor, Margot Käßmann, aki 2010-ig a Németországi Protestáns Egyház elnöke volt, nem mellesleg pedig négy lány édesanyja, egy egész könyvet szentelt a Szentírásban szereplő anyáknak.

Erzsi – maradjunk ennyiben – nem helybeli, de itt dolgozik a városunkban. Innen az ismeretségünk. Az alábbi, nem mindennapi történetet ő mesélte el.

– Mindaz, amit most elmondok, azzal kezdődött, hogy nemrég a szekszárdi kórházban jártunk a gyerekeimmel, ahol a sógorom anyját látogattuk meg a belgyógyászaton. Hárman voltak a kórteremben, aminek a látogatás elején még semmi jelentőséget sem tulajdonítottam. Csak amikor a búcsúzás után jöttünk kifelé, akkor akadt meg a szemem az egyik ágyvégi lázlapon, amelyen jól olvashatóan szinte „szembe jött” velem egy régről ismerős név. X. Y.-né, született itt és itt, ekkor és ekkor. Szemem a lánykori nevét kereste, s miután elolvastam, rögtön a földbe gyökerezett a lábam, mivel bizonyossá lett előttem, hogy az idős asszony, aki e helyen fekszik, nem más, mint az anyám. Az édesanyám. Aki négyéves koromban elhagyott. Önkéntelenül hagyta el a számat az izgatott kérdés:

– Hová valósinak tetszik lenni?