Fotópályázatunk nyertesei

Lapunk november 16-i számában ismét fotópályázatot hirdettünk, ezúttal két kategóriában.

Az I. fotópályázat a Közösségi csoportok őszi-téli élményei címet viselte. Erre a pályázatra sajnos nagyon kevés kép érkezett.

Századik születésnapokat ünnepelünk

Szeptemberben azt hallottuk egy schönstatti házaspártól, Judittól és Lacitól, hogy nyáron Londonban jártak századik születésnapot ünnepelni. Mindketten arra gondoltunk, biztosan egy rokon születésnapjára utaztak ki, ezért rákérdeztünk, hogy ki volt százéves. Kiderült: ők, ketten együtt, mert mindketten idén töltik be ötvenedik életévüket. A házaspár mély egysége fejeződött ki ebben a megnyilvánulásban. Annyira megtetszett nekünk ez a megfogalmazás, hogy jeleztük is nekik, engedélyükkel terjeszteni fogjuk a történetüket, amelynek aktualitását az adja számunkra, hogy mi is éppen ötvenévesek vagyunk, leszünk, így az idén mi is a századik születésnapunkat ünnepeljük.

A híveiért élő püspök

Tapasztalatom szerint az emberek szívesen megbocsátják papjaik gyengeségeit, ha a lelkipásztorokat egyébként szeretet és segítőkészség jellemzi. Hányszor hallottam ehhez hasonló megjegyzéseket: „Hát igen, sokat ivott szegény, de nagyon jó szíve volt, senki nem ment ki tőle üres kézzel. Legalább egy pohár tejet mindig kaptak tőle a ministránsok is.” Ám az erényesnek látszó plébánosnak sem bocsátják meg, ha csak kapni szeret, adni viszont szinte soha.

Ajándék saját kezűleg

Karácsony szép ünnepére készülődve gyerekkori emlékek idéződnek föl bennem. Szüleimtől és tanítóimtól is azt tanultam, hogy a saját készítésű ajándék értékesebb, mint bármilyen drága, boltban vásárolt tárgy. Emlékszem, Ilonka nénivel technikaórán szemüvegtokot, lá bas fogó kesztyűt, mamuszt horgoltunk, vagy filcanyagból és vattából tűpárnát készítettünk, a fiúk virágkarót, kulcstartót faragtak. Később idézetgyűjteményt állítottam össze, medvés versekből, mondókákból könyvecskét készítettem, vagy épp családi fotókat tartalmazó, a következő esztendőre szóló naptárt barkácsoltam a számítógép segítségével.

Csak nem árthat, ha egyszer mindenki ezt nézi

– tanakodnak a szülők, belepillantva a legújabb sláger-rajzfilmbe a gyerek feje fölött. S bár megnyugvásról szó sincs – nem is lehet, úgy pörög-kattog-villog az egész képernyő –, a téma le van zárva, és a felnőttek kaptak egy értékes, gyerekmentes órácskát a zsúfolt napban. A kicsi csöndben ül, és néz. Ritka pillanat…

És tényleg nem árt, tessék mondani? Nos, az attól függ.

Fotópályázat családoknak

Fotópályázatunkra – amely 2014. szeptember 30-án zárult – rengeteg kedves, megható és vidám kép érkezett. Nagy örömünkre csupa olyan, amelyek a nemzedékek közötti eleven kapcsolatról, összetartásról, gyengéd szálakról tanúskodnak.

Füstmentesen

„Ne gyújts rá!” világnapot tartottak november 19-én, Piliscsabán. „Nemcsak a húsz év körüli fiatalok, hanem szüleik és leendő családjuk, azaz három nemzedék egészségmagatartására lehettünk hatással – mondja Kissné Csorba Erika, a program szervezője. – Megpróbáltuk tudatosítani: egészségünk részben életmódunktól, ez viszont teljes egészében saját döntésünktől függ.”

Életfakasztó közösség

A család európai helyzetéről rendeztek konferenciát

 

„A családnak meg kell találnia a szerepét a XXI. századi társadalomban. A keresztény gyökerű családpolitikát elérhetővé, megismerhetővé kell tenni mindenki számára” – hangsúlyozta Hölvényi György európai parlamenti képviselő azon a konferencián, amelyet Családpolitika Európában a holnapért címmel rendeztek meg november 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem II. János Pál pápa Termében.