Zatykó László OFM

Az imádság által a fájdalom megszentelődik, az öröm megszázszorozódik. Ha saját fájdalmunkban imádó szeretettel a feszületre tekintünk, részesei, társai lehetünk a kínt és keservet vállaló, megváltó Szeretetnek, könyörgéseink legmélyén háladal rejtőzik, ahogy kínjaink közepette az üdvösség öröme. Ismertem ferences testvért, aki iszonyatos görcsös fájdalmai közepette, tekintetét a San Damianó-i feszület Jézusára szegezve, hangtalanul énekelt, két szólamban.

A belterjes gőg butasága merészkedik ilyen kijelentést tenni Jézusról: „Ismerjük az apját, meg az anyját” (Jn 6,42). Ugyan mit ismertek? Mit tudtok Józsefről, Máriáról? Mit tudtok az ő titkukból? Mit a fogantatás titkáról, Betlehem titkáról, a jászolról? A jászolról, mely teljességgel a keresztre mutat, ahol önmagát adja Jézus eledelül a „világ életéért” (Jn 6,51-52). De a jászol, a barmok etetője, nem élettelen eledelt kínál, hanem eleven életet, ahogyan az önmagát feláldozó Jézus éppen halálában lesz örökkön élő áldozattá (III. húsvéti prefáció).

Mennyire voltak alkalmasak az apostolok az első szentáldozásra? Alig. Azt olvastuk az utolsó vacsora leírásában, hogy miután Jézus odaadta nekik a kelyhet, „mindnyájan ittak belőle” (Mk 14,23). Még háromszor szerepel ez a szó, hogy mindnyájan (pantész), és mindháromszor alkalmatlanságukat jelzi.

Jézus föltárta életének titkát. Ezt a titkot a szeretetnek két szava jelzi: a philia és az agapé. E két szó nem fokozati különbséget fejez ki. Nem kevesebb szeretet a philia az agapénál.

Megbuktam, elégtelen! – válaszoltam, úgy harmincöt évvel ezelőtt az asztalnál, amikor ebéd közben a testvérek arról faggattak, hogy milyen jegyet kaptam a fundamentál-teológia vizsgán.

Tarkovszkij egyik legszebb filmjében egy mező kellős közepén, egy hatalmas nyírfa tövében fekszik egy kisfiú, nézi a levelek mögül elő-előbújó kéklő eget, majd halkan megszólal: „Az Ige testté lett” (Jn 1,14). A szavakat csend követi, s aztán kérdések, mindig ugyanaz: „Miért, apa?” Ülök az evangélium előtt, és csak kérdések és kérdések születnek bennem. Már az … Olvass tovább

A legnagyobb bajban azért mégiscsak az írástudók vannak. Kezdettől a történet végéig – mintegy a maguk foglyaként – ülnek meredten a maguk emelte siralomház maguk gyártotta kalodájában. Ítélkeznek, vádolnak. A vád: istenkáromlás. Az ítélet: halál. Ez ül ki az arcukra. És mindez azért olyan szembetűnő, mert amúgy itt minden élő, eleven, senki és semmi nem … Olvass tovább