Homíliavázlat: Meghalljuk-e a csöndes kopogtatást?

Kitapasztalta, hogy az alsó szólam négy jajszavára pont egy alleluja jut. A látogatót furcsa látvány fogadta. A fájdalomtól patakzottak a könnyei, miközben nem bírta magában tartani az ujjongást. A kérdés, hogy te most sírsz vagy nevetsz, nem volt eldönthető.
A napokban félve hívok vissza egy asszonyt, akinek – több mint fél évszázados, Istentől áldott, boldog házasság után – meghalt a férje. Könnyekkel küszködve beszélte el az utolsó perceket. A kérdésre, hogy ő hogy van, rövid csönd után a következő választ adta: „Igen legyengít a fájdalom, de nagyon-nagyon boldog vagyok – és ezt többször is megismételte, majd hozzátette: – A kegyelem állapotában, kegyelmi állapotban vagyok, telve köszönettel és hálával. Köszönöm a Jóistennek Lacit, köszönöm az utolsó perceket. Foghattam a kezét, és a fülébe súghattam: Lacikám, köszönöm a Jóistennek, hogy téged nekem adott.”Miként lehetséges, hogy az ember ne csak homo sapiens, hanem – minden képességével, érzéseivel, gondolataival, tetteivel, munkájával és pihenésével, egyszóval egész lényével – imádkozó, imádó lény, homo adorans legyen? Ehhez velünk is meg kell történnie annak a csodának, amelyről a mai evangéliumban olvasunk. Kell, hogy Jézus megnyissa hallásunkat, megtisztítsa minden démonikus hangzavartól: a harag, a viszály, a törtetés lármájától. Az imádsághoz tiszta hallás kell, a bennünk sóhajtozó Lélekre kell ugyanis ráhangolódnunk. „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogy mit és hogyan kell imádkoznunk. A Lélek azonban maga esedezik értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róm 8,26)

De hagyjuk-e, hogy Jézus kivigyen minket a tömegből (Mk 7,33), a lármából, leszerelje rólunk, kivegye fülünkből a fülhallgatót, lezárja rádiónkat, tévénket, kikapcsolja internetünket, hogy elvigyen a vele való együttlét csendjébe? Mert Isten nem egy rockzenekar agresszív dühével üvölti fülünkbe szavait. Isten sugalmaz. Hangja „a gyenge szellő suhogása”. Ajtónkon nem dörömböl, hanem – bár kitartóan és szünet nélkül, de csöndesen – kopogtat (Jel 3,20). Csak aki meghallja e csöndes kopogást, az képes ajtót nyitni neki. A szerelmek zűrzavarából egy fiatalemberre ráköszönt az igaz szerelem lélegzetelállító csöndje. Ebben a csöndben ajtót nyit Jézusnak, hogy a szentgyónásban megbocsátó szeretetével tisztítsa meg eddigi élete minden kaotikus hangzavarától. Ettől kezdve szerelmét Istentől kapott ajándékként éli meg, vigyázza. Százszoros az öröm. Szíve telve hálaadással, köszönettel. „Megoldódott a nyelve, és helyesen beszélt” (Mk 7,35). Azt mondta, amit a Lélek diktált: „Hála, hála, hála!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..