Európa

Pápai üzenet a francia püspökökhöz

 

Szolgáljátok mindig embertársaitokat, különösen is a peremre szorult testvéreiteket – írja Ferenc pápa üzenetében, amelyet a francia főpásztoroknak küldött Lourdes-ban megtartott plenáris ülésük alkalmából.

 

Levelében a szentatya arra szólítja fel a francia egyházi vezetőket, hogy fordítsanak nagy figyelmet papjaik megfelelő nevelésére, hogy azok mindig Krisztus nyomdokaiban járjanak, és a rájuk bízott híveket támogatni tudják szolgálatuk során. A pápa üzenetében megemlékezik a francia katolikus egyház missziós hagyományairól is, és úgy fogalmaz: a Krisztushoz való állandó megtérés segítse a főpásztorokat, hogy a jövőben is hitelesen tudják folytatni evangelizáló küldetésüket.

 

Ferenc pápa levele végén örömét fejezi ki amiatt, hogy a kollegialitás és a pápával való szeretetközösség jegyében más európai országok főpásztorai is részt vesznek a francia püspökök plenáris ülésén.

Katekézis magyar nyelven

A magyarországi cigány zarándokok a november 6-i, szerdai általános fogadáson találkoztak a pápával. Az esemény elején – Somorjai Ádám bencés, az államtitkárság munkatársa tolmácsolásában – Ferenc pápa megválasztása óta most először elhangzott a pápa katekézisének magyar nyelvű összefoglalója.

A befogadó szeretet jelei

Családtalálkozó Ferenc pápával

 

A világ minden részéről érkező több mint százezer hívő vett részt október 27-én azon a szentmisén, amellyel Ferenc pápa a hit évében megrendezett kétnapos családtalálkozót zárta. Homíliájában a szentatya a keresztény család néhány fontos jellemzőjéről beszélt.

 

Ezek közül is az első: az imádkozó család. A pápa feltette a kérdést a jelenlévőknek, hogy szoktak-e a családban együtt imádkozni. Tudom, hogy közületek néhányan igen – mondta. – De sokan vannak, akik azt kérdezik tőlem, hogyan kell együtt imádkozni a család többi tagjával? Hiszen az ima személyes dolog, és a közös imádkozásra a családban soha sincs nyugodt, megfelelő pillanat. Ez is csupán alázat kérdése – fogalmazott Ferenc pápa. Alázat kell ahhoz is, hogy elismerjük: minden családnak szüksége van Isten segítségére, erejére, áldására, irgalmára és megbocsátására. Ahhoz, hogy a családban együtt imádkozzunk, egyszerűségre is szükség van. Közösen elmondani a miatyánkot az asztal körül ülve, se nem rendkívüli, se nem lehetetlen dolog, és rengeteg erőt ad. A férj imádkozzon a feleségéért, a feleség a férjéért, és mindketten a gyerekekért. A gyermekek pedig imádkozzanak szüleikért, nagyszüleikért. Az ima teszi erőssé a családot, és a család így megőrzi a hitet.

Vatikáni közvélemény-kutatás

A családpasztorációs szinódus előkészületének fontos lépése

 

A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címmel 2014. október 5. és 19. között tartandó rendkívüli püspöki szinódus előkészítéséről rendezett sajtókonferenciát a Vatikánban november 5-én Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, szinódusi főrelátor, Lorenzo Baldisseri érsek, szinódusi főtitkár, valamint Bruno Forte érsek, Chieti-Vasto főpásztora, a szinódus különleges titkára.

 

A Vatikán már a szinódus meghirdetése után azt a kérést intézte a világ nemzeti püspöki konferenciáihoz, hogy egy átfogó közvélemény-kutatás keretében kérdezzék meg a katolikusokat, mit gondolnak az egyház tanításáról a fogamzásgátlással, az egyneműek házasságával és a válással kapcsolatban – adta hírül az amerikai National Catholic Reporter.

„Együtt kérhetünk bocsánatot”

Ferenc pápa a lutheránus–katolikus egységtörekvésről

A párbeszéd és a szeretetközösség keresésére szólított fel beszédében Ferenc pápa, aki október 21-én fogadta a Vatikánban a Lutheránus Világszövetség küldöttségét, valamint a lutheránus–katolikus egység elősegítésére létrehozott bizottság tagjait. A nehézségek és a különbözőségek dacára szüntelenül munkálkodjunk, kérjük az Úrtól az egység kegyelmét – hangsúlyozta a szentatya.

Latin-Amerika

A Populorum Prograssio Alapítvány összejövetele

Az alapítvány adminisztrációs tanácsa a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban tartotta évi összejövetelét július 20-tól 23-ig. A Latin-Amerika és a karib-tengeri országok bennszülött, mesztic és afroamerikai közösségeit támogató pénzügyi terveket vitatták meg. A tanács elnöke Paul Josef Cordes bíboros, a Cor Unum Pápai Tanács elnöke. Július 22-én látogatást tettek Haitiben, ahol több projektet akarnak finanszírozni. Paul Cordes bíboros a Szentatya nevében átnyújtott kétszázötvenezer dollárt egy Port-au-Prince-ben a földrengés által romba dőlt katolikus iskola újjáépítéséhez, egy további összeget pedig, ugyancsak a pápa ajándékát, a haiti Caritasnak. A Populorum Progressio Alapítvány ebben az évben Latin-Amerika húsz országában kétszázharminc tervet irányzott elő infrastruktúra-fejlesztésre, egészségügyi és nevelési intézmények létesítésére.

Kína

Püspökszentelés Kínában

Július 15-én, Shaanxi tartományban Yan’an koadjutor püspökévé szentelték John Baptist Yang Xiaoting negyvenhat éves papot. A Szentszék jóváhagyta a szentelést, és az állami hatóságok is engedélyt adtak rá. John Baptist Yang 1964-ben, katolikus családban született. 1991-ben szentelték pappá. 1993-tól 1999-ig Rómában a pápai Orbán Egyetemen teológiai tanulmányokat folytatott, doktorált, majd még vallástudományból és szociológiából is mesterfokozatot szerzett a washingtoni katolikus egyetemen. Hazatérve plébánián dolgozott, majd kutatóközpontot alapított, és szemináriumi rektorhelyettesként működött. Mintegy száz pap és csaknem hatezer hívő vett részt püspökké szentelésén. A Yan’an (Yulin) egyházkerületnek mintegy ötvenezer híve és húsz papja van, Tíz szeminarista készül a papságra, és huszonnégy szerzetesnő segít az apostolkodásban. Húsz templom és ugyanennyi istentiszteleti hely, három falusi beteggondozó és egy elemi iskola működik az új püspök nyolcvanezer négyzetkilométernyi egyházkerületében.